Szórakozás
Predator: Halálbolygó – Kritika

Már harmincnyolc év telt el, mióta először mozikba került az egyik legismertebb és legikonikusabb sci-fi akció-horror franchise, a Predator. Az évtizedek alatt több részt is megélt, sőt még két crossover filmet is magáénak tudhat, most pedig teljesen új megközelítésben tér vissza a mozikba. Az eddig főként negatív karakterként feltűnő idegen vadász most pozitív főszereplőként jelenik meg Dan Trachtenberg rendező mozijában, amely nemcsak ebben lesz más, mint elődjei.
1987-ben még Arnold Schwarzenegger küzdött meg a dzsungelben a láthatatlan, fejlett technológiával rendelkező idegen vadásszal, a Predatorral. Az akkor közepes fogadtatásban részesülő film mára igazi klasszikussá nőtte ki magát.
Három évnek kellett eltelnie, mire folytatást kapott a film (Predator 2.), és immáron New York dzsungelében kezdett lecsapni a Predator, mikor is kiderült, hogy ezek a lények rendszeresen vadásznak emberekre különböző korokban és helyszíneken.
Ezt követően jött egy nagyobb szünet, és csak 2010-ben hallhattunk újra a fura kinézetű idegenről. Ennek a résznek (Predators) magyar vonatkozása is van, hiszen a rendezője, a Kontrollal hírnevet szerző Antal Nimród volt. Ebben a fejezetben egy csoport elit harcost elrabolnak és egy idegen bolygóra visznek, ahol a Predátorok trófeavadászatot űznek velük. Ez a film részben visszatért az első rész dzsungelhangulatához, miközben újragondolta a mitológiát.

Újabb nyolc évet ugrunk az időben, hogy a The Predator mozikba kerüljön, melynek az a Shane Black volt a rendezője, aki már az első filmben is szerepelt. A 2018-as rész kísérlet volt a modernizálásra, humorral és új, genetikai fejlesztésű Predátorokkal. A film azonban vegyes fogadtatásban részesült — sok rajongó szerint túlzsúfolt és identitászavaros lett.
Hogy ne vesszen el teljesen a Predator-kultusz, Dan Trachtenberg próbált a 2022-es Préda című, negyedik epizóddal új lendületet adni a franchise-nak. Ez egy előzményfilm lett, amely az 1700-as években, az észak-amerikai komancs törzsek idején játszódik. A történetben egy fiatal harcosnő, Naru szembeszáll a Földre érkező Predátorral. A direktor valamire nagyon ráérzett, mivel a film kritikai és közönségsiker lett, sőt sokan a legjobb Predator-filmnek tartják az első óta. Így pozitív előjelekkel várhatták sokan, hogy három év elteltével milyen irányt fog venni a Predator: Halálbolygó.

Hogy teljes legyen a kronológia, persze megemlíthetjük az Alien vs. Predator (2004) és az Aliens vs. Predator: Requiem (2007) című crossover-filmeket is, melyek olyan alkotások, ahol két külön filmfranchise (az Alien és a Predator) univerzumát egyesítik. És hogy teljesen legyen a sor, ott van még a Predator: Killer of Killers (2025), mely egy animációs része volt a Predator történetnek.
Az évtizedek során nemcsak a filmek formálódtak át, de maga a Predator karaktere is fejlődött és kiforrottabbá vált. Kezdetben a Predator az ismeretlen, félelmetes, szinte legyőzhetetlen vadász archetípusa volt, majd később a filmek során fokozatosan árnyaltabb képet kaptunk róla. Lett egyfajta becsületkódexe, amely szerint nem öl fegyvertelen vagy terhes ellenfelet. Kapott egy kulturális hátteret is, mint olyan harcos faj, amely vadászatokat szervez más világokon trófeákért. Technológiai téren is több mindent tudunk meg róla, például a láthatatlanságról, plazmafegyverről, hőérzékelésről és önmegsemmisítő eszközről.
Az újabb filmekben (pl. Préda) már nemcsak szörnyként, hanem egyfajta kihívásként, természetes ellenfélként jelenik meg, a hangsúly az emberi túlélés és bátorság ellentétén van.

A Predator-univerzum az évtizedek alatt hullámzó minőséget mutatott, de mindig megőrizte rajongói bázisát. Kiterjedt képregény-, videojáték- és regényvilág is épült rá. A Préda sikere pedig azt mutatta, hogy a Disney folytatja az univerzum bővítését, így új filmek és sorozatok is készülhetnek.
A Predator: Halálbolygóban a Predator egy fiatal harcosként tűnik fel, akit Deknek (Dimitrius Schuster-Koloamatangi) hívnak. Miután egy családi konfliktus miatt egy másik bolygóra kényszerül repülni, azt a küldetést kapja — illetve választja —, hogy megölje a klánja egyik legfőbb riválisát. Az útja során összehozza a sors egy android robottal, Thiával (Elle Fanning), akivel közösen próbálják teljesíteni a korántsem veszélytelen feladatot. Az út során azonban történik néhány érdekes fordulat, amely igencsak átírja a dolgokat.

Ebben a filmben a ragadozó nemcsak „háttérsztár”, hanem valódi főszereplő lesz. A helyszín sem az eddig megszokott dzsungeles, városi terep, hanem a jövőben, egy idegen bolygón játszódik, ahol fura állatok, növények és még több veszély leselkedik főhőseinkre. A moziban feltűnik egy nagyvállalat (Weyland-Yutani) is, ami az „Alien” univerzumból ismert — ez tehát egy univerzum-összekapcsolás jele. Ugyanakkor nem lesz xenomorph (Alien) ebben a filmben, helyette számos más izgalmas egyedet kapunk.
Azzal, hogy a történet nemcsak egy tipikus dzsungelben játszódik, számos új lehetőséget is megnyitott a folytatást illetően. Így a franchise „vadász”-motívuma új köntösben jelenhet meg: szokatlan terepen, alacsonyabb emberi fölénnyel és nagyobb kiszolgáltatottsággal. Ugyanakkor a nagyvállalat belépése arra utal, hogy nemcsak a természet vadászata lesz jelen, hanem egy korporatív-technológiai háttér is megjelenik.

Bár a Predator nem túl bizalomgerjesztő figura, és az eddigi PR-ja sem épp arra volt kihegyezve, hogy szívesen sütögetnénk vele szalonnát a csillagos ég alatt, a mostani rész jóval „emberibb oldaláról” mutatja be a karaktert. Sokkal mélyebben enged betekintést a belső tulajdonságaiba is. A film tehát arra is vállalkozik, hogy belső nézőpontból mutassa be a ragadozót, nem csupán az ember szemszögéből. Fontos azonban, hogy nincs Alien-crossover, tehát nem az „Alien vs. Predator” hagyományos módján bővít.
Egyfajta „érzelmi utazásként”, karakterközpontúan közelíti meg a mozi a történetet. Mind Dek, mind Thia sokkal több érzelmi töltetet kap ebben a filmben, jóval közelebb hozza a nézőkhöz a karaktereket. Dek esetében főleg a szemén, a tekintetén keresztül érezzük az érzelmi hullámvasutat, míg Thia emberi külsejének köszönhetően jóval könnyebben tud emocionális hatást közvetíteni.
A klasszikus Predator-filmekben a ragadozó a tökéletes vadász, aki trófeákat gyűjt. Míg a 2025-ös folytatásban a főszereplő Predator (Dek) száműzött lesz a saját népéből, mert nem követi a klán kegyetlen, hierarchikus vadászetikáját. Ez a konfliktus egy belső forradalomhoz vezet a fajon belül, ahol olyan kérdéseket boncolgat, mint hogy: mit jelent a becsület? A túlélésért ölni, vagy másokat megóvni?

Ez párhuzamba állítható az emberi morállal is: a mozi mintegy tükörként használja a Predatort, hogy az emberi etika árnyoldalát mutassa meg.
Thia karaktere is nagyon érdekes, hiszen annak ellenére, hogy ő sem ember, mégis több emberi érzést és empátiát mutat, mint a legtöbb szereplő a franchise-ban valaha. A Predator és az android kapcsolata egy társas túlélés történetévé válik, ahol két kívülálló — akit mindkét világból kitaszítottak — mégis képes egymásban megtalálni a közös értéket, vagyis a lojalitást és a becsületet.
A Halálbolygó metaforikus jelentéssel is bír. Ez a bolygó a pusztulás, a szélsőségek és a vadászat világa, ahol mindenki mindenkit megöl. Ez a világ az emberi társadalom tükre, egy olyan civilizációé, amely a túlélés nevében feláldozta az erkölcsöt. Itt pedig megjelenik az a kérdés is, hogy lehet-e bárki morális lény egy olyan univerzumban, ahol a gyilkolás a természet rendje.
A Predator: Halálbolygó szakítani próbál az eddigi filmek fő üzenetével is: „Csak a legerősebb marad életben.” Most viszont azt sugallja, hogy nem a legerősebb, hanem a leginkább együttérző él túl.

A történet egyik különlegessége lesz az is, hogy új Predator-nyelvet is használnak a filmben. Ehhez koherens Yautja-nyelvet készítettek, így a ragadozók nemcsak a jellegzetes hangú szörnyek lesznek, hanem kulturálisan is felépítettek.
A film látványvilágára is komoly hangsúlyt fektettek a készítők. Nemcsak a környezet kapott aprólékos kidolgozottságot, de például Dek arcát is digitálisan finomították mozgásrögzítő számítógépes animációval, hogy kifejezőbb érzelmi reakciókat közvetítsenek.
A közel 100 millió dolláros költségvetésével ez a rész lett a legdrágább a franchise történetében, ami főként a fent említett látványvilágnak is betudható.
Fura leírni, de ez a Predator-film már messze nem azt a világot hozza, amit a régi rajongók megszokhattak — pont ezért lesz igazán megosztó. Sokkal több benne az érzelem, és meglepően sok humort is belecsempésztek a 108 perces moziba. Míg régen inkább horrorra asszociáltunk egy Predator-filmcímet olvasva, itt már inkább a sci-fi jelleg dominál. Vér sem lesz, mivel emberi alak nem is tűnik fel, így ha valakit megölnek, az is csak kék vagy zöld testnedvvel jelzi, hogy élettel összeegyeztethetetlen sérülést szenvedett.

Összességében a Predator: Halálbolygó minden téren új dimenziót hozott a franchise életébe. Az antagonista szereplőből főszereplővé váló Predator megmutatja eddig teljesen ismeretlen arcát, amelyhez társat is kap egy android személyében. A klasszikus sci-fi horror műfaját felváltja a tiszta sci-fi világa, ami sok, régi rajongónak csalódás lehet. Aki viszont most kezdi el a Predator-franchise megismerését, annak ez egy teljesen más utazást fog jelenteni. Közel negyven éve talán kevesen gondolták volna, hogy egy Predator-film esetében olyan jelzők is felmerülhetnek, mint a vicces és érzelmes, de ahogyan a világ és a fogyasztói társadalom változik, úgy a filmipar is próbál megújulni. Kérdés csak az, hogy jó irányba-e.
Még több kritikát olvashatsz Dörgő Dániel tollából a Dan-Cinema oldalán!
Ennyi idő szex nélkül még teljesen normális lehet
Hetek vagy akár hónapok is eltelhetnek szex nélkül úgy, hogy nincs baj a kapcsolattal. Egy szakértő szerint nem az időtartam a döntő.
Kihagyta a ziccert az év egyik legjobban várt játéka - Teszt: Marvel's Wolverine
A Marvel’s Wolverine lineáris történetre, pörgős és brutális harcokra épít, de sok területen nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket.
Monet és Renoir ritkaságai kerülnek most kalapács alá
Monet szerint nélküle az impresszionisták éhen haltak volna. Paul Durand-Ruel gyűjteményének 62 darabja most először kerül árverésre.
Velencében újraértelmezik a férfidivat egyik klasszikusát
A sztárok Velencében megmutatták, hogyan lehet feldobni a klasszikus öltönyt.
Mintha sci-fiből lépett volna ki az Aston Martin első utcai motorkerékpárja
Ha csak annyit tudnánk, hogy a Brough Superiorral fogtak össze, pontosan így képzelnénk a végeredményt.
Adjatok két hónapot: így lesz Kratos Dave Bautistából
A pankrátorból lett színészt a God of War videójáték adaptációjában láthatjuk majd, erre pedig már most gőzerővel készül.






