Puccs a Szilícium-völgyben: áll a bál a ChatGPT körül

Pénteken menesztette a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI igazgatótancsa a cég vezérigazgatóját, Sam Altmant. Mi történhetett, hogy éppen most és ennyire hirtelen rúgták ki az AI-világ egyik vezető alakját?
Az AI olyan volt Bay Area-ban, mint az aranyláz a vadnyugaton, és most lelőtték a városban a sheriffet
- foglalta össze a hétvége történéseit egy elemző.
Sam Altman csütörtök este kapott meghívót egy péntek déli online értekezletre, ahol a ChatGPT-t is fejlesztő, a világ első számú mesterséges intelligenciában utazó vállalatának, az OpenAI-nak az igazgatótanácsa várta, és Ilya Sutskever, az OpenAI egyik alapítója közölte vele, hogy egyszerű többséggel megszavazták a menesztését, és azonnali hatállyal kirúgják a cég vezérigazgatói székéből. A pontos indoklás nem ismert, annyit tudni, hogy az igazgatótanács elveszítette a bizalmát, mert Altman az állításuk szerint nem volt következetesen őszinte velük.

Ez után tájékoztatták a cég elnökét, Greg Brockmant, hogy ugyan az igazgatóságból eltávolítják, de elnökként még számítanak a munkájára. Brockman ezután felmondott, és három vezető kutató is azonnal követte, további munkatársak pedig felmondással fenyegetőztek. Altman népszerű volt az OpenAI-nél, a cég a vezetése alatt dollármilliárdokkal gyarapodott, számos ígéretes terméket dobott piacra, és sok kulcsfontosságú alkalmazottat ő vitt a vállalathoz, így várhatóan sokan követni fogják a jelenlegi dolgozók közül.
Egy ilyen manőver alapvetően egy cég saját belső ügye lenne, az OpenAI körül zajló dolgokat viszont teljes sajtófigyelem kíséri, hiszen az általuk birtokolt GPT-4 a jelenlegi legfejlettebb mesterséges intelligencia, és már lényegében készen van a következő, még erősebb verzió. Altman korábban maga is beszélt arról, hogy a mesterséges intelligencia hamarosan olyan szintre lép, amire a szabályozó hatóságok nincsenek felkészülve. A mesterséges intelligencia egy új, rendkívül gyorsan fejlődő terület, mely számos veszélyt hordoz.
A valódi okok
Maga az ügymenet, ahogy Altmant eltávolították is furcsa volt, de az OpenAI cégként is elég szokatlan módon működik. 2015-ben nonprofit szervezetként indultak, és máig úgy néz ki, hogy van egy nonprofit igazgatóság, amely egy profitorientált szervezetet működtet, és a legtöbb igazgatósági tag nem rendelkezik részvényekkel.
A cég alapszabályzata is szokatlan, például tartalmaz egy olyan pontot, mely szerint a vállalat az emberiséget szolgálja, és minden erejüket arra fordítják, hogy a technológia mindenki számára előnyös legyen, és ne ártson az emberiségnek, és ne koncentrálja indokolatlanul a hatalmat. Ez eléggé hasonlít a Google alapítóinak a Don't be evil alapszabályára. Az elmúlt húsz évben több techvállalat is fogalmazott meg hasonló gondolatokat, az OpenAI chartája mindenesetre szokatlan a legtöbb startuphoz képest, hiszen ezek elsődleges célja a profit termelése lenne.
Nagyon kevesen tudják biztosan, hogy mi történt, a legjobb tippem az, hogy amikor az igazgatósági tagok azt mondták, hogy "nem volt következetesen őszinte a testülettel folytatott kommunikációjában, ami akadályozta az igazgatótanácsot a feladataiban", akkor arról lehetett szó, hogy olyan információkat tartott vissza, ami megzavarta a biztonságos fejlesztésre vonatkozó jogi kötelezettségeiket
- írta vasárnap Toby Ord, az Oxfordi Egyetem tudományos főmunkatársa.
Ezt a teóriát erősíti, hogy az Altman helyére kinevezett Emmet Shear arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia könnyen veszélyes lehet, és olyan, mintha valaki kitalálna egy módszert, amivel a nukleáris tölteteknél tízszer erősebb bombát lehet készíteni homokból és fehérítőből, amit bárki meg tud csinálni otthon.
Arról is hallani, hogy Altman hatalmas összegű befektetéseket gyűjtött a Tigis nevű új AI chipet fejlesztő startup számára, és van olyan sejtés, hogy ekörül alakult ki vita az igazgatótanáccsal, akik nem tartották helyesnek, hogy a vezérigazgató egy új céget épít az orruk előtt.
Egy másik teória szerint Ilya Sutskever óvatosabb AI fejlesztést követelt, mert Altman tempóját veszélyesnek ítélte. Azt továbbra sem tudni, hogy Altman eltávolítása arányos intézkedés volt, nem tudni, hogy túlreagálás történt vagy csak egy egyszerű vállalati puccsot láttunk. A befektetők viszont láthatóan aggodalommal reagáltak a történtekre, és még pénteken elkezdtek lobbizni Altman visszaállításáért.
Közel sem utolsó fordulat
Altman főnyeremény lenne a Google-nek vagy az Amazonnak, ha sikerülne őt megkaparintaniuk, és ez rémálom lenne a Microsoft számára
- hangzott el a fenti cégeket jól ismerő elemző szájából.
A Microsoft ugyanis 13 milliárd dollárral szállt be az OpenAI-ba, egyes jelentések szerint 49%-os a részesedésük a cégben, és igen szorosan együttműködtek a fejlesztésben: a Microsoft hozzáfért az AI technológiához, cserébe pedig az OpenAI használhatta a Microsoft erőforrásait, amire csak szükségük volt. Ez mindkét félnek hatalmas technológiai előnyt biztosított a versenytársakkal szemben.
A Microsoftot Altman menesztéséről csak néhány perccel az intézkedés előtt tájékoztatták, pedig a Microsoft számára jelenleg semmi nem olyan fontos, mint az OpenAI-val való közös munka, aminek érdekében a saját gyártású AI projektjeiket le is állították, és minden területen az OpenAI technológiáját használják. Mesterséges intelligencia terén mindent erre a lapra tettek fel.
Miután az OpenAI igazgatótanácsát sem sikerült meggyőzni, illetve Altman sem tűnt rugalmasnak - csak akkor menne vissza az OpenAI-hoz, ha átalakítják a cég vezetői struktúráját és az őt kirúgó négy igazgatósági tag lemond -, a Microsoft az egyetlen jó megoldást választotta:
felvették Altmant és Brockmant, hogy a Microsofton belül vezessenek egy új AI-kutatócsoportot.
Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója elmondta, hogy továbbra is elkötelezettek az OpenAI-val kötött partnerség mellett, és alig várja, hogy megismerje az ideiglenesen megbízott Emmett Sheart, és folytassák az együttműködést.

A Microsoft és Nadella döntése logikusnak tűnik, hiszen Altman és az őt követő szakemberek bármikor toborozhatnak új céget, amivel hamar az OpenAI vetélytársát építhetik fel. A számítási kapacitást, amit a Microsoft adott, az Amazon vagy a Goolge is képes lenne biztosítani, és ezek a vállalatok nem ugranának félre Altman elől.

Bár pénteken még az elemzők arra tippeltek, hogy az ügy legnagyobb vesztese nem az OpenAI és nem Altman lesznek, hanem a Microsoft és Nadella, ezzel a húzással megfordult a szél: jelenleg a Szilícium-völgyben és a Wall Streeten is az Altmant menesztő négy igazgatósági tag bukását várják, és azt jósolják, hogy a végén Altman vissza fog térni az OpenAI-hoz, amivel végső soron a Microsoft még erősebb szerepet fog kapni az OpenAI stratégiai irányításában.
Ők a világ leggyönyörűbb női, és ezt nem mi mondjuk, hanem a tudomány
A szépség teljesen szubjektív dolog, mindenkinek más vonások rabolhatják el a szívét. De a tudománynak is van álláspontja.
Ki nyeri idén a Bajnokok Ligáját? Megtippeljük!
Véget ért a Bajnokok Ligája alapszakasza, mi pedig megpróbáljuk megtippelni, kik lehetnek esélyesek a végső győzelemre.
290 milliós drágaköves órát villantott Tom Brady a Super Bowlon
Az amerikai futball legendája először szerepelt tévériporterként a Super Bowlon, egy Jacob & Co. órával tette emlékezetessé.
4 tipp a tető beázásának megelőzésére
A tető ellenőrzésével és a karbantartási munkálatok elvégzésével akár több százezer forintot is megspórolhatunk – főleg akkor, ha a tetőt különösen próbára tevő nagy havazások és esőzések előtt iktatjuk be ezeket.
Ki menti meg a világot, ha nem jönnek a Bosszúállók?
Erre a kérdésre keresi és adja meg a választ a Mennydörgők, amelynek új előzetesét már meg is lehet nézni.
Kendrick Lamar páros lábbal szállt bele Drake-be – itt nézheted vissza a Super Bowl félidei show-ját
A két rapper rivalizálása tekintélyes múltra nyúlik vissza, Kendrick Lamar nem hagyta ki a nagy ziccert, hogy egy világ előtt szóljon be Drake-nek.