Promóció
"Az életet élni kell, kompromisszumok nélkül" - interjú Rakonczay Gáborral


Kenujával 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt: Rakonczay Gábor azt az utat járja, amit gyermekként megálmodott, hazatérése után pedig interjút adott az InStyle MEN-nek.
Rakonczay Gábor nevéhez számos olyan expedíció fűződik, amiket a karosszékben ülve, ezeket a sorokat olvasva talán elképzelni sem tudunk igazán. Mind közül kiemelkedik azonban az Atlanti-óceán átkenuzása, amit teljesen egyedül teljesített - kétszer is. Többek közt legutóbbi útjáról, motivációiról, gyerekkori céljairól is beszélt lapunknak adott interjújában.
A menni akarás vágya hajtott. Az élet végessége korai emlékem. Egy idő után azt kezdtem el érezni, hogy olyan dologba kell belevágnom, amely lehet, hogy veszélyes, de a kiteljesedés érzését adja. Ma már kevésbé foglalkoztat, de gyerekként szerettem volna nyomot hagyni, példát mutatni.
Betekintést engedett abba, mi játszódik le benne olyankor, amikor hajóra száll, hogyan készül az embert próbáló kalandokra, és hogy milyen gondolatok voltak benne akkor, amikor 75, az óceánon töltött nap után végre célba ért.
Gyerekkorom óta azt éreztem, hogy lemaradásban vagyok a saját életemhez képest. Másnak kocsija volt, amikor nekem csak biciklim. Áteveztem egy óceánt, de Ausztráliában már két évvel előttem megcsinálta más, és sorolhatnám. Miután partot értem, azt éreztem, olyan kerek a világ körülöttem, amilyen talán még sohasem volt.
Az InStyle MEN-nek adott nagyinterjúban Rakonczay Gábor beszélt többek között arról is, milyen tervei vannak a jövőre, sőt még magánéletéről is megnyílt lapunknak. Kérésünkre pedig eddigi expedícióit is rangsorolta, vagyis a tavaszi-nyári számból kiderül, melyiket tartja a legnagyobb vállalásának.
Az InStyle MEN tavaszi-nyári számát az interjúval és számos más izgalmas olvasnivalóval keresd az újságárusoknál!


Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!
Szinte már visszafogott a Jacob & Co. Keresztapa-órája
Ezt a visszafogottságot persze csak a korábbi kiadásokhoz képest kell érteni, amúgy kétféle dallamot játszik a Jacob & Co. The Godfather II.
Miért olyan nagyok az elvárásaink, ha randiról van szó?
Vannak olyan igények, amelyek teljesen érthetőek, és az érdekeinket szolgálják – de olyanok is, amelyek inkább csak hátráltatnak.
A Titanic utasa viselte ezt a Patek zsebórát
A hajó elsüllyedése óta a család tulajdonában maradt a 18 karátos arany Patek Philippe zsebóra.
Főként a férfiakat sújtja az ülőmunka fájdalmas mellékhatása
Ha sokat ülünk és keveset mozgunk, kockára tesszük egészségünket. Erre a problémára ráadásul ritkán gondolunk.







