Úgy kigyúrta magát Ralph Fiennes, ahogy tőle sosem vártuk

Ha már Odüsszeuszt játssza közelgő filmjében, meg kell adni a módját, és illik úgy kinézni, mint a görög mitológia meggyötört hőse.
A nagyszerű Ralph Fiennest számos izgalmas szerepben láttuk már kegyetlen SS-tiszttől Afrika-kutató grófon át vérig sértett és ezért bosszút álló séfig, viszont a legtöbb esetben egyáltalán nem volt lényeges a fizikuma. Nem úgy a következő produkcióban, amiben főszerepet játszik: a The Return (azaz: A visszatérés) című drámát igazából már ősszel, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatták, de a mozik még csak idén tavasszal kezdték játszani több országban.
Fiennes ebben az alkotásban a hazatérő Odüsszeuszt formálja meg, a görög mitológia hősét, akinek azonban hosszú távolléte után szembesülnie kell azzal, hogy mennyi minden változott. A most 62 esztendős színész a tőle megszokott módon komolyan vette a felkészülést, és rendszeresen látogatta az edzőtermet, hogy fizikailag is minél inkább azt hozza, amit elvár magától.
Hiteles akartam lenni egy olyan ember bőrében, aki harcolt, hajózott és nem evett túl sokat. Köszönet illeti csodálatos edzőmet, Dant, aki olyan formába hozott, amilyenben láthattok. A diétába és az edzésmunkába is beletette tudását, nagyon-nagyon precíz volt.
Dan Avasilcai irányítása mellett Fiennes két és fél hónapig edzett keményen. Elhagyta az alkoholt és rengeteg különböző élelmiszert, helyette fehérjében gazdag étrendet követett, meghatározott szénhidrátokkal és zöldségekkel. Az eredményről az X-en osztott meg fotókat:

A rajongók aztán rá is aggatták a Ralph Fitness becenevet – szó, ami szó, valóban látványos átalakuláson ment keresztül a szerep kedvéért. Filmjét azonban nem szabad összekeverni a Christopher Nolan-féle Odüsszeiával – ez utóbbi többek közt Tom Holland, Zendaya, Anne Hathaway, Charlize Theron és Robert Pattinson főszereplésével 2026-ban érkezhet a mozikba.
Galériánkban összegyűjtöttük Ralph Fiennes legemlékezetesebb alakításait:
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!