Jármű
A brunei szultán Range Roveréből egy hiányzik: a visszafogottság


Csöppet sem szerény sztreccslimót építettek Hassanal Bolkiah számára, az alap egy Range Rover Vogue LSE volt.
A Range Rover Vogue első generációja alapvetően nem egy pici autó, bár a mai nagy SUV-k mellé állítva kicsinek tűnne. Létezett belőle hosszított kivitel is, az LSE, de ez sem bizonyult elégnek mindenki számára. Hassanal Bolkiah brunei szultánnak például biztosan nem, ő ugyanis inkább limuzint építtetett, bár nem saját magának, hanem testvérének, Jefri hercegnek.

A megrendelést a Townley Cross Country Vehicles teljesítette, mintegy kilenc hónapon át munkálkodtak az 1994-es Vogue LSE-n. Egy hajszállal több mint egy métert toldottak bele a közepébe, rendesen megnyújtva az eredetileg 4,65 méteres hosszt és 2,75 méteres tengelytávot. A magasság úgy húsz centivel lett több, így jobban elfért az üvegtető is. Az átalakítás mértéke ellenére egész természetes az összkép, a fényezés pedig nem egy sima fekete, hanem a Rolls-Royce-féle Mason Black. Belül nagy, elektromosan állítható bőrülések kaptak helyet, komoly hangcucc és televíziók társaságában, CD és VHS lejátszóval. Akkoriban ez a szórakoztatás igen magas szintjét jelenthette, egy autóban meg aztán kiváltképpen.

Az autót egy 4,3 literes V8 hajtja, teljesítménye 200 lóerő, csúcsnyomatéka 340 newtonméter, és természetesen összkerékhajtású. Igaz, ekkora tengelytávval aligha terepeznék vele szívesen, nem a legideálisabb ilyen felhasználásra, de jó eséllyel ez a szultánt és testvérét sem érdekelte. Amúgy is alig 17 ezer mérföldet, azaz 27 ezer kilométert futott, de így is voltak emlékezetes pillanatai. Ezzel a Range Roverrel utazott például Mike Tyson, amikor a glasgow-i Hampden Parkban bunyózott Lou Savaresével. A kocsikázás biztosan tovább tartott, mint a meccs: 38 másodperc alatt ütötte ki ellenfelét, ez pályafutása második leggyorsabb KO-ja.

A Range Rover sztreccslimót az Iconic Auctioneers kínálja eladásra a NEC Classic Motor Show-n, és úgy 17 millió forintnak megfelelő bevételt remélnek érte.

Jármű
8+1 forradalmi Mercedes, ami megváltoztatta az autózásról alkotott képünket

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
A Volvókba érkezik meg elsőként a Google-féle Gemini
Azt mondják, ez majd annyira enyhíti a kognitív terhelést, hogy a sofőrök sokkal jobban oda tudnak figyelni a vezetésre.
Retró klasszikusok érkeznek az Xbox Game Passra
Ötven régi nagy kedvencünk valamelyest felújítva válik felhőn keresztül is játszhatóvá.
Vagány Tag Heuerek ikonikus autóversenyekhez
Ezen a hétvégén rendezik a Formula–1-es Monacói Nagydíjat és az Indy 500-at is, a Tag Heuer három karórával készült az alkalomra.
Frank Sinatra ajándéka volt ez az elfeledett autóritkaság
A legendás színész-énekes akkori feleségét, Ava Gardnert lepte meg. De milyen autóval is?
Megkapta első személyre szabott cipőjét Vinícius Jr.
A Real Madrid brazil sztárja exkluzív Nike Mercurial Player Editiont kapott, amivel eddigi pályafutását ismerik el.
Szinte biztos, hogy érkezik az Xbox kézi konzol
Már csak az a kérdés, sikeres lehet-e egy ennyire telített piacon a Microsoft handheldje?