„Többek szeretnénk lenni, mint egy étterem” - Beszélgetés Ranjeet Singh Dhillonnal, az Indigo és az Indigo Express alapítójával

Mit jelent számodra az, hogy értékalapú életet élsz, és így vezetsz cégeket?

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Gyerekkorom óta azt tanultam, hogy nem az számít, mid van, hanem az, hogyan lett. Amikor fiatalon megkerestem az első 100 ezer rúpiámat, hazaállítottam, hogy milyen büszke vagyok. Anyám meghívta a rokonokat, de mielőtt koccintottunk volna, azt mondta: „Fiam, meséld el, hogyan kerested.” Először rosszul esett, úgy éreztem, kötözködik. Aztán elmagyarázta: ha ezt loptad, drogot árultál vagy bankot raboltál, akkor hadd ne legyek büszke. Nekem a fele pénz is elég, csak tudjam, hogyan lett.

Ez a gondolat végigkísérte az életemet. Nincs külön „üzleti” és „magán” énem. Az ember ugyanúgy viselkedik a barátaival, a párjával és az üzletben is. Lehet hibázni, de nagyon nem mindegy, hogy tudatosan ártasz másoknak, vagy sem. Én próbálok úgy élni és úgy üzletet csinálni, hogy ne más kárára történjen, ami nekem jó.

Hogyan lett ebből az értékalapú gondolkodásból végül vendéglátás és Indigo?

A vendéglátás 2005-ben indult az első Indigo étteremmel, de akkor ez még B-terv volt az életemben, a ruhamárkám volt a fő irány. A 2008-as válság után 2010-ben a ruhamárka tönkrement, az nagyon nehéz időszak volt. Olyan volt az a vállalkozás, mint egy gyerek: tíz év munkája és kreativitása volt benne.

Amikor ez véget ért, több mint egy éven keresztül csak azon gondolkodtam, én mit rontottam el. Direkt úgy, hogy senkit nem okolok, sem a válságot, sem a bankot, senkit. Arra jutottam, hogy az egyik legnagyobb hiba az, amikor az ember saját magának hazudik. Tanácsadó cég nézte át a vállalkozást, azt mondták, minden rendben, holott közben belül éreztem, hogy valami nincs jól, mégsem mertem komolyan venni ezt az érzést, mentem tovább erőből, gyorsan nyitottunk, nem adtam időt magamnak.

A vendéglátás csak később került fókuszba. Az Indigo étterem már létezett, de három éve döntöttem el, hogy a klasszikus éttermek mellé tudatosan felépítünk egy gyorsszolgáltató modellt, az Indigo Expresst. Azt láttam, hogy ez egy piaci rés: jó minőségű, különleges étel gyorsan, elérhető áron.

forrás: Molnár Dani / Socially

Miért éppen Magyarország lett az a hely, ahol mindezt felépítetted?

Őszintén szólva, erre nincs racionális válaszom. 1990 szeptemberében jöttem először, aztán decemberben még egyszer, ’91-ben pedig már az unokatestvéremmel együtt tértem vissza. Nem ismertem senkit, nem beszéltem a nyelvet, azt sem tudtam, mennyire hideg itt a tél.

Pár szempont volt csak a választásban: nem akartam olyan országba menni, ahol sok indiai van, nem akartam alkalmazott lenni, gyárban dolgozni, üzletelni akartam, üzletember szerettem volna lenni. Ehhez olyan országot kerestem, ahol kevés múlttal, kevés tőkével is lehet esélyed. ’91–’94 között Magyarország nagyon nyitott piac volt. Ruhát hoztunk, gyártottunk másoknak is, jó döntés volt, onnan indult minden.

Az Indigo ma már brand. Mitől lett több, mint egy „jó indiai étterem”?

Én az elejétől azt mondtam, hogy többek szeretnénk lenni, mint egy étterem. Nemcsak ételt akarok adni, hanem valamilyen élményt és értéket is. Aki bejön egy indiai étterembe, az eleve egy nyitottabb ember, hiszen más kultúra ízeit keresi, ami egy jó kiindulópont.

Innen jönnek a kis dolgok, mint a tálcákon lévő spirituális üzenetek, idézetek, az ingyen víz, vagy hogy a maradékot bármikor hazaviheti a vendég egy dobozban, csomagolási díj nélkül. Ezek nem marketingtrükkök, hanem annak a gondolkodásnak a részei, hogy nemcsak egy tányér ételt szeretnénk letenni valaki elé, hanem valami pluszt is adni.

forrás: Molnár Dani / Socially

A gyorsétterem fogalmához sokak fejében a steril, személytelen környezet társul. Ti mintha az ellenkezőjét csinálnátok.

Én nem hiszek abban, hogy a gyorsétterem egyenlő azzal, hogy „pucér” a hely, olcsó hatású a belső tér, és csak a mennyiség számít. Az Indigo Expressnél az volt a cél, hogy a gyorsaság és az ár ne menjen a hangulat és a minőség rovására.

Azt szeretném, hogy a vendég, amikor feláll az asztaltól, azt érezze, kevesebbet fizetett, mint amennyit ez az élmény ért. A mindennapi tapasztalatunk általában pont fordítva van.

Mennyiben alakították az Indigo Express koncepcióját a fiatalabb generáció étkezési szokásai?

Nagyon sokban. A mostani 30 év alatti generáció teljesen másképp étkezik, mint a mi korosztályunk. A mi időnkben természetes volt, hogy bemegyünk egy étterembe, leülünk, eszünk, iszunk, ott vagyunk hosszabban. Ma a fiatalok nagy része gyorsan akar enni, kevesebbet akar fizetni, és közben valami különlegeset keres. A mindennapokban a kulcs az, hogy 15 percen belül kapja meg az ételt, és mondjuk 3500–4500 forintból tudjon enni és inni valamit. Az Indigo Express pontosan erre ad választ, a klasszikus éttermek pedig egy másik étkezési igényre.

Hogyan néz ki ez a gyakorlatban az autentikus indiai konyha Magyarországon?

A friss alapanyagokat, a zöldségeket, a csirkét itt vásároljuk, a bárányt Erdélyből hozzuk, míg a fűszerek, a rizs, a lencsék, a babok mind Indiából érkeznek. Ha ezeket itt vennénk meg, az étel már nem lenne autentikus.

Sokan azt gondolják, hogy az indiai konyha csípős, drága és koszos. Ez egy tévhit. A saját családomban sem ettünk csípősen, én például nem tudnék nagyon csípős ételt enni. A higiénia pedig különösen fontos számunkra, ezért is vannak minden éttermünkben üvegfalak a konyha előtt, hogy a vendégek erről meggyőződhessenek. Az árakat pedig úgy alakítottuk, hogy elérhető legyen.

forrás: Molnár Dani / Socially

Lehet egyáltalán új indiai konyhát teremteni Indián kívül? Olyat, ami még ott sem létezik?

Szerintem igen, és ez ma már világtrend. Indiában óriási most a fúziós hullám, az indian–malay nagyon népszerű, és az indian–mexican vonallal is próbálkoznak. A digitalizáció miatt minden felgyorsult, és ez az étkezési szokásokra is igaz. Az emberek ma már sokkal változatosabban akarnak enni, két nap tapas Barcelonában jó, de a harmadik napon már valami másra vágyik az ember, ugyanez történik Indiában is.

Mi erre a változásra reagáltunk a Nanzával, ami egy kovászos naan-tésztájú, „indiai pizzának” mondható étel csirkével és sajttal. Fúzió, de indiai alapon. A vendégek nagyon szeretik, ezért jövőre újabb három-négy ilyen ötletet tesztelünk.

Az étlap továbbra is 80–90 százalékban hagyományos indiai marad, de mellette szeretnénk egy kisebb fúziós részleget is, készül magyar–indiai fúzió is: a séfünk már dolgozik egy lecsós-lángosos fogáson, ami az indiai bhaturára épül. Izgatottan várjuk, hogyan fogadják majd.

A vegán, fenntartható, „zero waste” szemlélet nagyon erősen jelen van a gasztronómiában. Nálatok hogyan jelenik meg ez?

Én úgy látom, hogy ezt az új generáció hozta be, és szerintem ez jó irány. Nálunk is van 7–8 vegán étel az étlapon, sőt Indiában a lakosság nagy része vegetáriánus, de nem vegán.

Hogyan alakította át digitalizáció a marketinget és a vendégekkel való kapcsolatot?

Amikor még ruhával foglalkoztam, egészen más világ volt. Az egyik áruházmegnyitóra például elefántot hoztam az Eötvös Cirkuszból. A Móricz Zsigmond körtérről végigsétált a Fehérvári úton rendőri kísérettel, ez volt a marketing.

Ma minden a digitális térben történik, a Google-értékelések, az online jelenlét, a közösségi média alap. Egyetlen rossz értékelés 10–20–30 vendéget tántoríthat el, egy jó értékelés viszont legfeljebb egyet hoz. Éppen ezért kell odafigyelni, reagálni. Emberekkel dolgozunk, hibák mindig lesznek, de az a cél, hogy az összkép, az élmény jó legyen.

Az Indigo konyhájában dolgozó szakácsok többsége indiai. Ma már nem egyszerű feladat indiai szakácsokat alkalmazni.

Nem, sajnos nem az. Húsz éven keresztül szabadon hozhattunk szakácsokat, most ez tiltott. Nekünk szerencsénk volt, mert az expanziót előre terveztük, így több emberrel már folyamatban volt az együttműködés. Emellett nagyon sok indiai diák tanul Magyarországon, ők gyorsan tanulnak és alkalmazkodnak.

Ez az egész nem megy „véletlenszerűen”, két évet szántunk csak a tervezésre, és a folyamatokat a mai napig finomítjuk. Tudatosan állítjuk össze a séfek csapatát régiók szerint is, hogy az étlapunkon több indiai régió jelenjen meg, ne csak egy.

Merre vezet a következő lépés?

A terjeszkedésnél több irány is az asztalon van. Budapesten tervezünk új egységeket, vidéken inkább később. A legnagyobb álmom az, hogy Nyugat-Európában is leteszteljük ezt a modellt, mert úgy látom, hogy az a piaci rés, amit mi itt megtaláltunk, a gyors, különleges, mégis elérhető indiai konyha, egész Európában, sőt Amerikában is megvan.

Ha sikerül, akkor egy olyan koncepciót vihetünk tovább, amely nemcsak ételt ad, hanem valamilyen pluszt is. Azt szeretném, hogy az Indigo ne csak arról szóljon, mi van a tányéron, hanem arról is, milyen érzést visz haza magával az, aki beül hozzánk.