Promóció
Közel kétmillió a Razer és a Lamborghini közös laptopja

Limitált szériás notebook született a Razer és a Lamborghini együttműködéséből, a Blade 16 x Automobili Lamborghini Edition a játékosokat célozza.
A Razert egy 1998-ban alapított amerikai-szingapúri számítástechnikai vállalat, amelynek kínálatában nem ritkák a millió forintos notebookok, sőt az ipari célra szánt termékek sem. De fő profiljukat mégis inkább a gamer eszközök jelentik, így nem meglepő, hogy a Lamborghinivel együttműködésben készült laptopjuk is a játékosoknak szól.

A gép amúgy nemcsak azért kerül sokba, mert rákerült a Lamborghini emblémája. Magát a házat egyetlen alumíniumdarabból munkálták ki CNC-vel, a Blade széria korábbi kiadásainál könnyebb – 2,45 kilós – és erősebb is lett ezáltal. Alapszíne matt fekete, amihez az olasz sportkocsigyártó egyik jellegzetes színe, az Arancio Apodis adja a kontrasztot. A fedlapon ugyanaz az Y-motívum köszön vissza, amit a Revuelto hibrid sportautó fényszórójában is láthatunk.
A Revueltóról itt írtunk:
A legújabb videójátékok futtatásához combos hardverre is szükség van. Ezért egy 13. generációs Intel Core i9 processzort választottak, méghozzá az i9-13950HX-et, amely összesen 24 magos, és 32 szálon tud dolgozni, a teljesítményorientált magok frekvenciája 5,5 GHz, a takarékosságra hangoltaké 4 GHz. Ehhez 32 GB RAM, valamint egy nVidia Geforce RTX 4090 videokártya párosul 16 gigabájtnyi GDDR6-os videomemóriával. A 2 TB-s tárhely két, egyenként 1TB-s SSD-ből tevődik össze.
A 16 hüvelykes képernyő UHD+-os, 16:10-es képaránnyal és 3840x2400-as felbontással bizonyára igen szép képet ad. Wifi mellett Bluetooth 5.3-as kapcsolódási lehetőség is van, míg kábellel USB-C-n, USB-A-n, 3,5 milliméteres jacken, valamint HDMI-n keresztül is csatolhatunk eszközöket. Hangszóróból négyet építettek be, de a mikrofon is dupla. Az aksi 9,5 wattórás, adapterből 330 wattos jár mellé.

Mindössze 150 darab készül a különleges notebookból, mindegyik példány sorszámozott lesz. Az árát is rendesen megkérik, hiszen ötezer dollárért, átszámolva bő 1,8 millió forintért lehet hozzájutni. Ez a hasonló specifikációjú, de Lambo-jelvény nélküli Blade 16-osokhoz képest is pár százezres többletet jelent, de ha a grafikus kártyából és a képernyőfelbontásból hajlandóak vagyunk lejjebb adni, 1,2 millió forint körül is elég ütőképes konfigot kapunk. Potom 600 ezerért amúgy Lamborghinis székük is van.
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.