Tech
Totális retró: Ezekkel a verdákkal jártunk nyaralni - rég volt, szép volt!

Bólogató kutya, hajó méretű kormány, négy sebesség, műbőrszag... Imádtuk!
Elmúltak már azok az idők, amikor éveket kellett várni az autónkra vásárlás után amellett, hogy még a színe is zsákbamacska volt számunkra, míg meg nem érkezett hozzánk az áhított kocsi. A nyugati felhozatalhoz képest jóval szűkösebb volt a választék a szocialista autóipar járműveit illetően, és talán az is kijelenthető nyugodt szívvel, hogy technikai szinten is volt bőven lemaradás. Persze ez nem jelent semmit, hiszen a Trabantok, a Ladák ,a Wartburgok és a Škodák a mai napig nagy tiszteletnek örvendenek, nem csupán rajongóik körében, hanem azoknál is, akiket szép emlékek fűznek egy-egy típushoz.
Persze a felsorolt márkákon kívül a magyar utakon szép számmal fordultak elő Zastavák, Barkasok, Moszkvicsok, Fiatok is, csak hogy néhányat említsünk a teljesség igénye nélkül.
Mennyire hangulatos volt már indulásnál a szívatót matatni, az utazás során beleragadni a műbőr ülésekbe a nyári melegben, ami ellen az ablak kurbliját tekergetve védekezhettünk, köszönhetően a menetszélnek. Természetesen néhány típus motorzaja lehetőséget sem hagyott rá, hogy lehúzott ablakkal beszélgetni tudjunk, de ez senkit nem érdekelt. Az utazás élmény volt, az autók sokkal nagyobb megbecsülésnek örvendtek, és még a legalapabb szaktudással is meg lehetett oldani az út során fellépő problémák nagy részét. Persze volt szentségelés és könyékig olajos lett az ember, de a célnál ez már senkit nem érdekelt.
Kattints galériánkra, amiben nosztalgikus összeállításunkban felidézzük, milyen verdák juttattak el régen nyaralásunk helyszínére!
Bruce Willis 10 legjobb filmje, amit bármennyiszer újra tudunk nézni
Összeszedtük kedvenc alkotásainkat a hetvenedik születésnapját ünneplő színésztől.
Ezerből tizenhárom: a magyar válogatott emlékezetes meccsei
A törökökkel vívja története ezredik mérkőzését a magyar férfi labdarúgó-válogatott, szemezgettünk az eddigiekből.
Eladó a cipő, amiben Kobe Bryant történelmet írt
Egy nagyon szűk elitklubhoz csatlakozott, amikor átlépte a harmincezer pontos álomhatárt. Ez a cipő volt a lábán.
Ezért nem kéne elmentened a bankkártyád adatait
Legalábbis nem a böngészőben. Kényelmes megoldás, csak éppen nem a legbiztonságosabb.
Ősztől Puma labdákkal játsszák a bajnokikat Szoboszlaiék
A német sportszergyártó lett a Premier League új hivatalos partnere, a Nike-t váltják.
Pallós Endre: magyar szakember a hollywoodi produkciók mögött
Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Alien: Romulus – csak három produkció azok közül, amelyeken a Prop Factory Studio csapata is dolgozott.