Jármű
Elektromos crossoverként tért vissza az ikonikus Renault


A Renault 4-et három évtizeden át gyártották, modellciklusának végére a márka legtöbbet eladott autója lett. Most újra itt van.
Egyszerű és masszív konstrukció, egy autó, amely tömegeket mobilizált: ez volt a Renault 4, amelyet 1961 nyarán kezdtek gyártani, bár a nevet csak néhány évvel később kapta meg. Száznál is több országban forgalmazták, 1992-ben készült el a búcsúkiadás, noha két országban, Szlovéniában és Marokkóban még további két évig folyt az összeszerelés. Összesen 8,1 millió példány talált gazdára, amivel akkoriban a legtöbbet eladott Renault-nak számított, bár azóta letaszították a trónról.

Most viszont visszatért, még ha messze nem is változatlan formában: a Párizsi Autószalonon mutatták be a Renault 4 E-Tech Electric elektromos crossovert. Persze az vitathatatlan, hogy a formatervezők ihletet merítettek a legendás ősből, bizonyos részleteket, mint az első fényszórók vagy a maszk, igyekeztek modern köntösbe bújtatva újraértelmezni.
A maga 4,14 méterével az újdonság ugyan közel fél méterrel hosszabb, mint a régi 4-es, de ma ezzel bőven kisautónak számít, a franciák palettáján a Clio és a Captur között foglal helyet. 420 literes csomagtartója a kompaktok között is megállná a helyét, ráadásul csupán 61 centi magasra kell emelni a szatyrokat és táskákat. A beltér a modern és a retrós jegyeket ötvözi, a vezető előtt 10,1 colos virtuális műszeregység, középen egy 10 hüvelykes képernyő kapott helyet.

Az autó ugyanúgy az Ampr Small padlólemezre épült, mint az R5, és kétféle teljesítményszinttel készül. A gyengébbik 122 lóerős, a 40 kilowattórás akkupakkal pedig 300 kilométer körüli hatótávot ígér, míg az erősebb, 150 lovas változatnak az aksija is nagyobb, 52 kWh-s, ami a WLTP-ciklus szerint akár 402 kilométerre is elegendő. Előbbit 80, utóbbit akár 100 kilowattal is lehet tölteni, ugyanakkor a kétirányú töltést mindkettő tudja. A kategóriában igazi különlegességnek mondhatjuk az elöl-hátul multilink futóművet.
A Renault 4 E-Tech Electric európai forgalmazását várhatóan jövőre kezdik meg, így pontos árlistára is később számíthatunk.
Addig is nézd meg alaposan a galériában:

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
Edifier W820NB Plus V25: Technológia, ami tartja a ritmust veled
Erőszakos videójátékok: bekeményít a YouTube
A YouTube bejelentette, hogy módosítja a fiatalkorúakat védő irányelveit. Bizonyos videójátékos tartalmakat a jövőben csak nagykorú, bejelentkezett felhasználók nézhetnek meg.
Leonardo DiCaprio 10 legjobb filmje a közönség szerint
Egészen hihetetlen, milyen érzékkel választja meg a szerepeit.
Eladó a McLaren, amivel Senna először nyert hazai pályán
A brazil versenyzőlegendának nagyon sokat jelentett szülőhazája, ezért is olyan fontos ez a versenyautó.
Ilyen lehet az első széthajtható iPhone – akár már jövőre jöhet
Az Apple egyelőre titkolózik, de az iparági pletykák már egyre többet sejtetnek a rejtélyes mobilról.
A Barcelona sztárjainak az AMIRI szállítja az eleganciát
A katalán futballóriás ötéves megállapodást kötött az amerikai divatházzal.
Mi az a hőhíd, és miért fontos róla beszélni?
Amikor építkezést vagy házfelújítást tervezünk, legtöbben a látványos dolgokra koncentrálunk: milyen legyen a tető, a nyílászárók, a burkolatok. Ám legalább ilyen fontos a rejtett részletek helyes kialakítása, például a hőszigetelés szempontjából.







