Promóció
Részegen letörte a kétezer éves agyagkatona ujját, de megússza

Az amerikai férfi akár harminc évet is kaphatott volna, de úgy fest, csak kettőt kell ülnie.
Az agyaghadsereg talán az egyik legszélesebb körben ismert régészeti lelet, pedig az országnak igen gazdag történelme van. Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző cserépszobrokat 1974-ben találták meg. Mintegy nyolcezer életnagyságú katonából, 130 szekérből és több száz lóból áll a felfedezés, de még zenészek és ágyasok is vannak az alkotások között. A sereg tagjait először az 1982-es világkiállításon mutatták be a nagyvilágnak, azóta számos országban megfordultak – még ha természetesen nem is az összeset szállítgatják folyton. A nyolcvanas évek végén hazánkban is kiállítottak néhányat, de például Amerikába is eljutottak.
Amikor a szelfi nem elég
Így történhetett meg az is, hogy 2017-ben egy Michael Rohana nevű férfi, aki éppen egy bulin vett részt a philadelphiai Franklin Museumban, részegen letörte az egyik katona hüvelykujját, majd hazavitte. Tette ezt úgy, hogy az agyagszobrok kötéllel el voltak kerítve a látogatók elől, egyáltalán nem lehetett volna hozzájuk érni. Rohana azonban besurrant, készített egy közös szelfit a katonával, de úgy érezte, ez nem elegendő emlék, szerzett hát némi szuvenírt.
Miután a múzeumi dolgozók észlelték a hiányosságot, az FBI is nyomozni kezdett az ügyben. A férfit otthonában vonták kérdőre, ekkor ő átadta a hiányzó ujjat, amit addig egy fiókban rejtegetett. Eredetileg lopásért, valamint a kulturális örökség eltulajdonított darabkájának birtoklásáért állították bíróság elé, és akár harminc év szabadságvesztést is kaphatott volna. Ő maga egy ittasan elkövetett hibának, ügyvédje fiatalkori vandalizmusnak nevezte az esetet. Az esküdtszék nem értett teljesen egyet a felhozott vádakkal kapcsolatban, végül pedig úgy fest, egy vádalkuval sokkal jobban jöhet ki a dologból a rongáló: ejtik ezeket a vádakat, ha az enyhébb büntetéssel járó csempészetben bűnösnek vallja magát Rohana. Ez esetben mintegy két évet kell ülnie, és húszezer dolláros büntetést fizetnie.
A kínai kormány egyébként határozottan elítéli a múzeumot, amiért gondatlanul jártak el a szobrokkal kapcsolatban, nem biztosítottak megfelelő védelmet a rongálással szemben. Egyúttal súlyos büntetés kiszabását kérték az elkövetővel szemben. Philadelphia város vezetése hivatalos bocsánatkérést intézett a kiállítási tárgyakat kölcsönadó Senhszi tartományi kulturálisörökség-védelmi hivatalhoz.
A részeg ember másképp működik
Persze nem ez az első eset, hogy ittasan tesznek kárt valamiben, ami különleges és utánozhatatlan. A nigeri Tenere sivatagban állt az úgynevezett Tenere fája, avagy a L'Arbre du Ténéré – ez a magányos akácia volt a világ legelszigeteltebbje, mivel úgy 400 kilométeres körzetben nem élt másik fa. Elviselte az 50 Celsius fok körüli nappali hőséget, ahogyan az éjszakai fagyokat is, a vizet pedig 35 méter mélyről nyerte.
Aztán egy nap, 1973 novemberében a Raid Afrique versenyzői találtak rá eltört törzsére. Állítólag egy részeg líbiai kamionsofőr döntötte ki – igaz, megoszlanak a források, hogy valóban ittas volt-e, sőt olyat is lehetett olvasni, hogy valójában egy vihar végzett az akkor már beteg akáciával. Mindenesetre eredeti helyén emlékművet kapott, maradványait pedig a Nigeri Nemzeti Múzeumban állították ki.
A Pietà esete a magyar geológussal
Michelangelo igen fiatalon, 1498-99-ben alkotta meg a Pietàt, ez volt az első igazán monumentális műve, ami meghozta számára a hírnevet. Egész jól el is volt a szoborcsoport a vatikáni Szent Péter-bazilikában, mígnem 1972-ben egy Ausztráliában élő, akkor 33 éves magyar geológus azt nem képzelte magáról, hogy ő maga Jézus Krisztus. Tóth László eljövetelét azzal ünnepelte, hogy geológuskalapáccsal rátámadt a Pietàra, leszakította Szűz Mária orrát, bal karját és bezúzta bal szemét, mire sikerült megfékezni. Ezt követően helyezték az alkotást golyóálló üveg mögé.
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.