Promóció
Óriási áldozatot követelt az Oppenheimer főszerepe

Robert Downey Jr. soha senkitől nem látott még annyi lemondást és alázatot, mint Cillian Murphytől.
Christopher Nolan új filmje, az Oppenheimer nagyszerűen kezdett a mozikban, ami részben a rendezőnek, részben a témának, részben pedig természetesen a színészgárdának is köszönhető. Nolan a főszerepre mindenképpen Cillian Murphyt szerette volna megnyerni. Korábban sokszor dolgoztak már együtt, ám az ír sztár általában mellékszerepeket kapott, eljátszotta például a Batman: Kezdődik egyik gonoszát, Madárijesztőt.
Így kezdett a mozikban az év két slágerfilmje:
Murphy nem sokat hezitált, mielőtt elvállalta J. Robert Oppenheimer szerepét, ráadásul igen komolyan is vette azt. Korábban két színésztársa, Matt Damon és Emily Blunt mondta el, hogy soha nem vacsorázott velük a szigorú diétája miatt, valóban nagyon sokat is fogyott. Most egy másik kolléga, a filmben az Atomenergia Bizottság elnökét, Lewis Strausst alakító Robert Downey Jr. méltatta elhivatottságát.
Konkrétan azt mondta, eddigi pályafutása során még nem látott senkit, aki ekkora áldozatokat hozott volna egyetlen szerep kedvéért. Az első pillanattól kezdve tisztában volt annak súlyával, és lenyűgöző alázatot mutatott. Amikor például elhívták egy háromnapos hétvégén kicsit kikapcsolódni, inkább elutasította a lehetőséget, hogy helyette megtanuljon 30 ezer szót hollandul.
Murphy diétájáról itt írtunk:
Florence Pugh, aki a pszichiáter – és az amerikai kommunista párt tagja –, Jean Tatlockot keltette életre, szintén elismerően beszélt Murphy munkájáról. Állítása szerint régóta követi a munkásságát, és nagyon vágyott arra, hogy együtt dolgozzanak. Nem is csalódott, egyik legjobb élményeként írta le a közös munkát. Úgy érezte, mindig, minden helyzetben tudja, hogyan kell megformálnia a karaktert, legyen szó a hanglejtésről vagy az apró mozdulatokról. A színésznő egyértelműen a legnagyobbak közé sorolja Murphyt.
A Mikulás meghozta az új Suzuki Swiftet!
A magyar piac egyik kedvenc kisautója immár a hetedik generációval folytatja.
A legmegbízhatatlanabb autók toplistája
Az autó az ingatlan után sokaknak a második legnagyobb értéke, ezért is nagyon bosszantó, ha mindig baj van vele.
Erre a ralis filmre vágytunk, csak nem tudtunk róla
A Race for Glory: Audi vs. Lancia zseniálisnak ígérkezik, a legendás B csoport dicsőségét és megpróbáltatásait idézi fel.
150 év után először kelt ki vadon élő kivi Új-Zéland fővárosában
A behurcolt ragadozók miatt a vadon élő kiviket a kihalás fenyegeti.
Miért vadult meg a világ másodjára is egy műanyag tokos órától?
A Moonswatch sikerét ugyan nem sikerült megismételni, de a Swatch második, Blancpainnal közös kollaborációja is nagyot szólt.
A sztárok egyik klasszikus kedvencét most szuperkedvezményesen vásárolhatod meg
A vörös szőnyeges események egyik főszereplőjéből a te gardróbodban sem árthat egy darab.