Félmilliárd forint percenként? Robert Downey Jr. lenyűgöző gázsija

Az ő Vasembere rúgta be az ajtót, amelyen aztán beáramlottak a sikeres szuperhősfilmek. Meg is becsülték érte.
A szuperhősfilmeket lehet szeretni vagy utálni, azt viszont nem vitathatja senki, hogy a Marvel-moziverzumának első három fázisa elképesztő közönség- és kasszasikernek bizonyult. Ez az egész sikersztori a 2008-as Vasemberrel kezdődött, amely bár nem minden idők legismertebb és legkedveltebb karakterét állította a középpontba, de olyan jól összerakták minden szempontból, hogy szépen megágyaztak vele a későbbi sikereknek.
Ebben oroszlánrészt vállalt Robert Downey Jr. is, de tegyük hozzá, ő is legalább annyit köszönhet a Marvel Studiosnak, mint a stúdió neki: így térhetett vissza a hollywoodi fősodorba, miután keményen megküzdött démonaival, ami a függőséget és a törvénnyel való összetűzéseket illeti. De a Marvel sem volt hálátlan, ugyanis Downey egészen hihetetlen összegeket keresett ezekkel a filmekkel.
A Variety számításai szerint mintegy 500-600 millió dollárról, átszámolva 180-220 milliárd forintról beszélhetünk. Mindezért cserébe 6 órát és 7 percet töltött képernyőn Tony Starkként, illetve Vasemberként, vagyis órabére mintegy 30,5 milliárd, percdíja pedig félmilliárd forintnak felel meg. Oké, nyilván egy színész sokkal többet dolgozik egy-egy szereppel, mint ahány órát vagy percet végül a kész produkcióban láthatjuk, de ez akkor is egészen elképesztő összeg, legtöbbünk egész életében nem keres annyit, mint ő hatvan másodperc leforgása alatt.
(forrás: Ladbible)
Ezért lehet fontos, kivel ülünk egy asztalhoz
A közös étkezés jóval több egyszerű társasági programnál: az agyunk jutalmazási rendszere és az ételhez való viszonyunk is másképp működhet.
Így változtatta meg Freddie Mercury a rocksztárok stílusát
Freddie Mercury idén lenne 80 éves. A londoni V&A nyolc legendás szettjével mutatja meg, milyen fontos szerepe volt a divatnak az imázsában.
800 hordó Guinness sört vittek el a tolvajok
Két teherautó érkezett egy angliai telephelyre, majd 800 hordó Guinness-szel távozott. A rendőrség most 70 ezer korsónyi sört keres.
10 érdekesség Freddie Mercuryról, amiről talán nem is hallottál
"Nem töprengek azon, mi lesz, ha meghalok, és hogyan fognak emlékezni rám. Ez már az ő dolguk lesz, a többieké. Ha már meghaltam, ugyan kit érdekel? Engem nem" – Freddie Mercury.
91 évesen nyomta le a 3500 kilométeres túrát
Dale Sanders 91 évesen lett az Appalachian Trail legidősebb teljesítője. 3530 kilométer és 71 esés sem állította meg.
Elképesztő anyagokból készültek ezek a luxusórák
Toll, üveg, papír, fa és aranyfonal: hat különleges kézműves technikát zsúfolt óraszámlapokra a Vacheron Constantin.





