Szórakozás
Beszélni is tud a vakvezető robotkutya

A beszélő robotkutya nemcsak a tájékozódásban segítene a látássérült embereknek, hanem azt is elmagyarázná, mi történik körülöttük.
Talán azt gondolnánk, viszonylag új keletű a vakvezető kutyák alkalmazása, valójában azonban már az időszámításunk szerinti első században is segíthették ebek a látássérültek közlekedését, erre falfestmények utalnak. Szervezett formában persze tényleg csak jóval később, a huszadik században indult meg a kiképzés, hazánkban Rithnovszky János nevéhez fűződik a meghonosítása, ő trenírozta az első magyarországi vakvezető kutyát 1960-ban.
A modern technológia pedig most ezen a téren is megvetni látszik a lábát, ami nemcsak a módszertan korszerűsítését jelentheti. A Binghamton Egyetem kutatói olyan robot-vakvezető kutyát fejlesztettek ki, amely nagy nyelvi modellek segítségével kommunikál a kliensekkel. A korábbi rendszerekkel ellentétben nem a póráz rángatására reagál, hanem valóban megérti és megválaszolja az élőszavas parancsokat, emellett önállóan ad tájékoztatást az útvonalról és a környezetről.
Indulás előtt a robot több útvonalat is javasol a kiválasztott célállomáshoz, megbecsülve a menetidőket. Amint a felhasználó kiválaszt egy opciót, a rendszer átveszi az irányítást, és folyamatosan ismerteti a folyosókat, az akadályokat és egyéb lényeges részleteket. A projekt vezetője, Shiqi Zhang hangsúlyozta, hogy látás hiányában a szituációs tudatosság erősen korlátozott – a nyelvi visszajelzés ezért nem csupán kiegészítő, hanem a rendszer alapeleme.
A tesztelésben ténylegesen részt vesznek vak emberek, az első szakaszban hét fő navigált a robotkutya segítségével egy több helyiségből álló irodai környezetben. A visszajelzések a vártnál jóval pozitívabbak voltak: az előzetes útvonalterv és a valós idejű kommentár kombinációja bizonyult a legnépszerűbb beállításnak. Zhang a résztvevők reakcióját valódi lelkesedésként írta le – sokan további kérdéseket tettek fel, és azonnal felismerték a technológiában rejlő lehetőségeket.
A csapat további felhasználói tanulmányokat, nagyobb fokú autonómiát, valamint hosszabb beltéri és kültéri teszteket tervez. Kérdés, hogy a robotkutyák képesek lesznek-e valaha pótolni azt a bizalmat, amelyet a valódi állatok élveznek több éves képzés után. Kiegészítő segédeszközként vagy alternatívaként azonban egészen biztosan számításba jöhet.
Öt Lamborghinit kapcsoltak le a rendőrök
Öt Lamborghinit és egy Mercedes G osztályt foglalt le a brit rendőrség, miután a konvoj az autópályán randalírozott.
9/11 hősei: voltak, akik életüket adták idegenekért
Ma huszonöt éve annak, hogy repülőgépek csapódtak a Világkereskedelmi Központ tornyaiba és a Pentagonba, ezrek életét követelve.
Olyat lépett az Apple az új iPhone-okkal, amire nem számítottunk
Végre megérkezett a 18-as iPhone-széria, de van egy nagy hiányzó – és persze egy új érkező.
Kiborg csótányok menthetik meg a romok alatt rekedteket
Kamerával és apró injekciós rendszerrel szereltek fel óriáscsótányokat. Oda juthatnak be, ahová a mentőcsapatok már nem.
A G-Shockból is lehet luxusóra?
A CasiOak után most itt a CasioNaut: megfizethető karóra idézi meg a svájci luxuskollekciót.
Egy Volkswagen ütközött a világ egyik legdrágább Bugattijával
Nem mindegy, milyen autóba koccan bele az ember. Spanyolországban egy Volkswagen Polo egy Bugatti Tourbillon prototípusát találta el.






