Szórakozás
Már a félmaratont is robotok futják helyettünk?



Promóció
Mautner Zsófival hangoldóik a karácsonyra Kajdi Csaba
Azért még nem eszik olyan forrón a kását: egy kínai futóversenyen huszonegy humanoid robot állt rajthoz, de többségük nem bírta végig.
Sokféle motivációja lehet annak, ha valaki fut: vagy az egészségéért teszi, vagy szeretne fogyni, esetleg kifejezetten sportolási céllal faragja hónapról hónapra a másodperceket. Bármi is áll a háttérben, egy biztos: egyáltalán nem hatékony, ha más teljesíti helyettünk a távot. Tehát aligha kell attól tartani, hogy a robotok és a mesterséges intelligencia majd kiszorít minket az élet ezen területéről, viszont most Kínában mégis rajthoz állt huszonegy humanoid robot egy félmaratonon.
A pekingi versenyen 12 ezer hús-vér induló mellett tűntek fel a gépek, de a valódi emberektől elkülönítve futottak. Noha nyilván erre is nyugodtan ki lehetne terjeszteni a jövőben a sportfogadást, a cél azonban természetesen nem az, hogy az embereket elriasszák, kedvüket elvegyék a versenyzéstől. Sokkal inkább demonstrációs célokat szolgál egy-egy ilyen alkalom, a fejlesztők megmutathatják, hol tart jelenleg a technológia.
Na, de akkor hol tart? Most éppen ott, hogy a huszonegy robot közül mindössze hatan értek célba, a többiek műszaki problémák miatt feladni kényszerültek, jellemzően a túlmelegedéssel voltak gondok. Természetesen a Humanoid Robot Half-Marathon futamnak is megvoltak a maga szabályai, így például engedélyezték az akkumulátorcserét. És persze kerekekkel nem lehetett csalni, csakis kétlábú robotok futhattak, mindegyik géphez két-háromfős kezelőszemélyzet tartozott.
A különverseny győztese végül a Tiangong Ultra névre keresztelt robot lett, 2 óra 40 perc alatt teljesítette a távot, miközben az emberek közül a leglassabbnak 3 óra 10 percre volt ehhez szüksége. Összehasonlításképpen: a férfi félmaratoni világrekordot jelenleg az ugandai Jacob Kiplimo tartja 56 perc 42 másodperccel. Tehát ettől még nagyon-nagyon messze vannak a robotok, de már egyre inkább képesek felvenni a versenyt az emberekkel. Tianglong Ultra csupán egyszer esett el, ám háromszor cserélni kellett az akkuját.
Az Oregon State egyetem robotikaprofesszora, Alan Fern szavai jól mutatják ennek a kísérletnek az értelmét. A szakember ugyanis elmondta, úgy öt évvel ezelőtt még nem igazán találták a megoldást arra, hogy a robotok két lábon megbízhatóan tudjanak sétálni. Mostanra mégis eljutottak oda, hogy futóversenyt teljesítsenek, szóval a fejlődés igen komoly.

Szórakozás
Old Fashioned: ez a koktél a velünk élő történelem

Promóció
A Jawhara parfüm kollekció – Több, mint illat – Ne csak parfümöt viselj, aurát is!

Stílus
Nincs rossz lépés: a tökéletes ünnepi ajándékstratégia

Promóció
Mautner Zsófival hangoldóik a karácsonyra Kajdi Csaba
A mintás nyakkendő reneszánsza: a férfidivat színes oldala
Ráadásul egy ilyen szuper nyakkendőt akár az ünnepi szezonban is bevethetsz.
Quentin Tarantino szerint ezek az évszázad legjobb filmjei
A rendezőzseni felfedte saját top tízes listáját, ami a 21. század legjobb filmjeit rangsorolja.
Nagyágyúval döntené el a kézikonzolok háborúját az Ayaneo
Céljuk nem kisebb, mint hogy minden riválist legyűrjenek, ehhez pedig elég komoly gépet raktak össze.
Nem gyerekjáték a Hot Toys ultramenő Batman-figurája
Egy kis csalással olyan dresszbe öltöztetik Michael Keatont, amilyet a vásznon valójában nem viselt.
Manhattan koktél: rejtélyes sztori, stílusos ital
Alighanem minden koktélos toplistán helye van a Manhattan koktélnak, aminek megszületését máig rejtély övezi.
Így nem lett James Bond Dick Van Dyke-ból
A most 99 éves színész főként komikusként ismert, most pedig elárulta, miért nem vállalta a 007-es szerepét.







