Oké, hogy Aranylabda, de milyen órában vette át Rodri?

A spanyol középpályás győzelme megosztotta a futballszerető közvéleményt. Óraválasztása azonban jó ízlésről tanúskodik.
Hétfőn este kihirdették az Aranylabda idei győztesét, a végeredmény pedig felkorbácsolta az indulatokat. Az előzetes várakozásokkal ellentétben ugyanis nem a Real Madrid 24 éves brazil támadója, Vinícius Júnior, hanem a Manchester City 28 esztendős spanyol középpályása, Rodri vehette át a díjat. Természetesen mindketten nagyszerű játékosok, egyikük győzelmét éppúgy meg lehetett volna indokolni, mint a másikét. Rodri a Manchester City egyik legfontosabb láncszeme, hazája válogatottjával pedig idén Európa-bajnokságot nyert. Akármilyen keserű is lehetett a pirula Vinícius Jr.-nak, az mindenesetre igen sportszerűtlen gesztus, hogy mind ő, mind a Real Madrid teljes delegációja távol maradt a gálától.
Nyilván sokan sokféleképpen elemezték, és fogják is még értékelni a történéseket, mi viszont nem mehetünk el szó nélkül amellett, milyen szép és elegáns órát választott szmokingjához a győztes. Rodri (azaz Rodrigo Hernández Cascante) egy rozsdamentes acéltokos Audemars Piguet Royal Oakot választott. Rengeteg futballista inkább a harsány, extravagáns, aranyos-gyémántos darabokat ölti fel, ezzel szemben ez egy igen egyszerű megjelenésű, fekete számlapos karóra 41 milliméteres átmérővel, acélszíjjal, AP 3120 automata szerkezettel, 70 órás járástartalékkal.
Rodri órája ebben a formában már nem is kapható, használtpiaci értéke úgy 10-15 millió forint között mozog.
Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t
A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.
Történelmet írt az NBA hárompontos-királya
Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
A spermád megmondja, meddig élsz?
Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03
A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.
Élőben tolmácsolhat hamarosan az Apple AirPods
Az iOS 19 hozhatja meg a rendkívül hasznos új funkciót az Apple vezeték nélküli fülhallgatójába.