Ilyen Senna-sisak talán még soha nem készült

Az első, 1977-es Csillagok háborúja film rohamosztagos sisakja kapta meg a brazil legenda jellegzetes sisakfestését.
Aki a kilencvenes években követte a Formula–1 világát, illetve aki a mostani rajongók közül érdeklődik annyira a Száguldó Cirkusz iránt, hogy kicsit beleássa magát a sportág történetébe, egészen biztosan jól ismeri Ayrton Senna nevét, valamint jellegzetes sisakfestését. Most viszont egészen rendhagyó módon tisztelegtek a barzil legenda előtt.
Egy Star Wars rohamosztagos sisakja kapta ugyanis meg az ikonikus dizájnt. Maga a fejfedő a Shepperton Design Studios terméke, pontos replika, hiszen a céget az az Andrew Ainsworth alapította, akit az 1977-es Csillagok háborúja rohamosztagos-jelmezeinek tervezésére is felkértek. Mondjuk másolataik miatt be is perelte őket a Lucasfilm.
Erre az alapra a sisakfestést az MRC Design készítette el, név szerint Jason Brooks volt az, aki kézzel megfestette. Az ereklyét szeptember közepén árverezik el, 1,2-1,4 millió forint körüli bevételt remélnek érte.
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.
Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t
A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.
Történelmet írt az NBA hárompontos-királya
Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
A spermád megmondja, meddig élsz?
Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03
A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.