„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Mit gondoltok erről: félrelépni valóban szabad? Ti hogyan viszonyultok a hűtlenséghez?

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Jámbor Nándor: Ha velem szemben követik el, természetesen nagyon rosszul esik. Egyébként mindent szabad, csak vállalni kell a következményeket. Egy félrelépés jelentheti egy kapcsolat végét, de az is lehet, hogy a feleknek többet ér mindaz, amit közösen felépítettek, mint hogy egyetlen kaland miatt feláldozzák.

Orosz Dénes: Nem vagyok félrelépős típus, már csak azért sem, mert képtelen lennék eltitkolni. Ha pedig bevallanám, annak következményei lennének, és valószínűleg olyan feloldozást várnék, amelyet érthető módon nem biztos, hogy megkapnék. Ugyanakkor senki felett nem török pálcát, hisz mindenkinek megvan a maga története.

Dóra Béla: Mintha a megcsalás egyre inkább ott lenne a levegőben: televíziós műsorok és közösségimédia-tartalmak sora foglalkozik vele, miközben egyre könnyebben áruljuk el a másikkal kötött szövetséget. Nem gondolom, hogy egy félrelépés feltétlenül tragédia, a kérdés inkább az, hogy elbírja-e a kapcsolat, és képes-e a pár együtt talpra állni belőle.

A filmet az évtized legszexibb vígjátékaként harangoztátok be. Mitől válik igazán szexivé egy vígjáték: a téma feldolgozásától, a pikáns jelenetektől, a szereplők kisugárzásától – vagy mindezek megfelelő elegyétől?

OD: Tökéletesen megfogalmaztad: mindez együtt kell hozzá.

JN: Nagyon sok múlik azon, hogy a szereplők kisugárzása átjön-e a filmvásznon. A kolléganőink, akikkel ezeket a pikáns jeleneteket forgattuk, szerencsére nemcsak gyönyörűek, hanem megvan bennük az a képesség is, hogy ezt a vonzerőt a nézők számára is érzékelhetővé tegyék.

Szerintetek 2026-ban mennyire tekinthető még női műfajnak a romantikus vígjáték?

DB: Szerintem egyáltalán nem az. Egy romantikus vígjáték nemtől függetlenül bárkit megszólíthat, hiszen olyan történeteket és élethelyzeteket mutat be, amelyekben a néző önmagára, a kapcsolataira vagy ismerős karakterekre ismerhet.

OD: A romantikus vígjátékot sokáig női műfajként kezelték: amikor elkezdtem romkomokat készíteni, még többnyire a nők vitték magukkal a párjukat a moziba. A férfiak talán kevésbé vállalták fel, hogy ők is szeretik ezeket a filmeket. Mára azonban ez a szemlélet megváltozott, és a műfaj teljesen uniszexszé vált – bár valójában mindig is az volt.

''Ebben a filmben a hűség és a hűtlenség is ugyanamiatt a dolog miatt történik. Ez pedig nem más, mint a szex'' - mondja Orosz Dénes rendező

A Félrelépni szabad romantikus vígjáték, amelyben az erotika is hangsúlyos szerepet kap. A színészek közötti kémia ösztönösen alakul ki, vagy rendezői instrukciók is kellenek ahhoz, hogy igazán tüzes és szenvedélyes legyen a végeredmény?

OD: Rendezői szempontból ez egyszerre tervezhető és tervezhetetlen. A forgatókönyvben pontosan fel kell építeni, hogyan szeretnek egymásba a szereplők, ugyanakkor olyan színészeket kell választani, akik között valóban működik a kémia. Enélkül még a legnagyobb sztárok párosítása is hiteltelenné válhat. Ezt már a casting során fel kell ismerni, majd egy jól felépített forgatókönyvvel megerősíteni.

DB: A forgatáson pedig a rendező felelőssége, hogy biztonságos légkört teremtsen az intim jelenetekhez, hiszen nem mindenki képes ellazulni, ha húsz-harminc ember áll körülötte. Ehhez a színészpartnerek részéről is figyelemre, tapintatra és érzékenységre van szükség. A Félrelépni szabad forgatásán szerencsére mindez megvolt.

A film Feydeau több mint százéves színdarabja, A hülyéje alapján készült. Hogyan lehet egy ilyen régi történetet átültetni a jelenbe? Mely elemei működnek 2026-ban is, és mit kell újragondolni ahhoz, hogy a mai közönséget is megszólítsa?

JN: Ehhez mindenekelőtt jó adaptációra van szükség, hiszen az életünk és a technikai környezetünk rengeteget változott az elmúlt száz évben. Ma a telefon, a GPS és más digitális eszközök miatt jóval könnyebb leleplezni egy félrelépést. Feydeau darabjában még bravúros megoldások kellettek ahhoz, hogy egy titkos randevú egyáltalán létrejöhessen. Ezeket a helyzeteket következetes logika mentén kellett átültetni a jelenbe.

OD: Az eredeti darabban egy ágy alá rejtett csengő leplezi le például a félrelépést, ami ma már kissé poros megoldásnak hatna. Nem minden régi történet ültethető át hitelesen a jelenbe, ez azonban szerencsére igen: az alapszituáció, a karakterek és az emberi viszonyok ma is tökéletesen működnek.

A filmben Jámbor Nándor alakítja a romantikus hősszerelmest

Amikor először találkoztatok a karakteretekkel, milyen érzéseket váltott ki belőletek? Hogyan formáltátok önazonossá a szerepet?

JN: Már első olvasásra nagyon szerethetőnek találtam a figurát. Az olvasópróbán azonban rögtön kiderült, hogy egészen másképp kell megközelítenem, mint a színpadi karakteremet. Ott egy harsány, bohém szoknyapecért alakítok, a filmben viszont szinte az ellentétét: egy visszahúzódóbb, érzékenyebb, titokzatos srácot, aki közelebb áll a civil énemhez. Így elsősorban magamból tudtam építkezni, Dénes pedig a közös beszélgetéseink során segített tovább árnyalni a karaktert.

DB: Minden szerepnél azt keresem, mit tudok önmagamból hozzátenni. A karakterem olykor szélsőségesen viselkedik, és olyan dolgokat is megtesz, amelyek rám a hétköznapokban nem feltétlenül jellemzőek. Színészként az a feladatom, hogy megtaláljam magamban ezeket a tulajdonságokat, és a szerep szolgálatába állítsam őket.

A történet először színpadon kelt életre. Könnyebbséget vagy inkább nehézséget jelentett, hogy a társulat egy része már jól ismerte egymást?

DB: Bár én nem játszottam a színpadi darabban, így számomra a forgatással kezdődött ez a kaland, mégsem éreztem magam hátrányban: az első pillanattól a csapat részének tekintettek, mintha én is mindvégig velük lettem volna.

JN: Mindenképpen előnyt jelentett, hogy a színpadi darab révén már jól ismertük egymást, Béci pedig egy összeszokott, befogadó közegbe érkezett. A közös múlt miatt felszabadultabban játszottunk, nem éreztük, hogy bizonyítanunk kellene egymás előtt. Ez a bizalom a kamera előtt is segített levetkőzni a gátlásainkat.

Dóra Béla a filmben egy szélsőséges karaktert alakít, amelynek megformálása igazi kihívást jelentett számára

A színházban gyakori az improvizáció, de mennyire fér bele egy filmforgatásba? Előfordult, hogy egy spontán reakció annyira jól sikerült, hogy végül a filmben maradt?

OD: Ez elsősorban a rendező hozzáállásától függ. Én szeretem, ha a színészek hozzátesznek a jelenetekhez, de mivel nálunk fontos a történet pontos íve, ennek irányított keretek között kell maradnia. Persze azért volt improvizáció is. Az egyik remek fiatal színészt, Steenhuis Rault arra kértem, hogy a meglepetését valamilyen rövid hangreakcióval fejezze ki. Így született meg a „hühü”, amely annyira jól működött, hogy még az előzetesbe is bekerült. Azóta a családomban is ezt mondjuk, amikor valaki kellemetlen kérdést kap.

A film központi témája a párkapcsolati féltékenység és a hűtlenség. Szerintetek mi jelenti a legnagyobb veszélyt egy kapcsolatban: a megszokás, a megcsalás, az ego vagy a birtoklási vágy?

DB: Saját tapasztalatból mondom, hogy valamennyi felsorolt tényező komoly veszélyt jelenthet. Ugyanúgy rombolhat, ha már csak megszokásból működtetjük a kapcsolatot, mint az, ha elvész a bizalom vagy túlságosan felerősödik a birtoklási vágy.

JN: Szerintem leginkább a valódi beszélgetés és a kommunikáció hiánya okozhat repedéseket. Hibákat mindannyian vétünk, a kapcsolat erejét és teherbírását azonban az mutatja meg, hogy képesek vagyunk-e megfelelő hangnemben megbeszélni őket. Ha ez már nem sikerül, az mindenképpen figyelmeztető jel.

A streaming korában sokan inkább otthon néznek filmeket. Mit kell ma tudnia egy romantikus vígjátéknak ahhoz, hogy kimozdítsa a nézőket és becsábítsa őket a moziba?

OD: Régebben elsősorban a látványosság vonzotta moziba a közönséget, ma már azonban szerintem nem feltétlenül ez a helyzet. Természetesen továbbra is tarolnak az olyan nagyszabású látványfilmek, mint az Odüsszeia vagy az új Pókember, ugyanakkor egyre több szuperhősfilm bukik meg. Eközben egészen kis költségvetésű alkotások is képesek blockbuster sikert elérni, erre példa a Backrooms vagy az Obsession. Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia. Ha erre képes, akkor működni fog.

Dénes, az előző filmed, a Hogyan tudnék élni nélküled? óriási sikert aratott, és nézettségi rekordot döntött. Mit vársz az új filmedtől?

OD: Minden vígjátékommal az a szándékom, hogy az adott film megtalálja és megszólítsa a közönségét. Itt is ez a cél.