10 film, amit súlyos baleset árnyékolt be

Alec Baldwin ügye messze nem az első, amely emberéletet követelt, vagy súlyos sérülést okozott Hollywoodban.
A filmforgatásokon a stáboknak szigorú biztonsági előírásokat kell betartaniuk. A veszélyes mutatványokat általában profi kaszkadőrök hajtják végre, akiknek tapasztalt koordinátoruk is van. A kellékeket is a területen jártas csapat szerzi be és készíti elő. Mégis előfordulnak balesetek, sajnos olykor végzetesek. Így történt ez Alec Baldwin westernjének, a Rustnak a forgatásán is, ami miatt a sztár hamarosan újra bíróság elé áll.
Erről itt írtunk:
Ám nem ez az első eset a filmtörténelemben, okoztak balesetet fegyverek, járművek és olyan környezeti hatások is, amelyekre talán csak később derült fény.
10 ilyen filmet gyűjtöttünk össze:
Az osztatlan siker elmaradt! Timothée Chalamet cipőválasztásán kiakadtak a rajongók
Szerinted is túltolta kicsit a divatozást?
Autógyűjtők Szent Grálja ez a gyönyörű sárga Ruf CTR
Már maga a Ruf CTR is egészen ritka és különleges sportautó, ebben a színben viszont még kevesebb készült.
Belekortyolhat a sörbe a gyerek, vagy ettől lesz alkoholista?
Egy kicsi kortyocska teljesen ártatlannak tűnhet, mégis úgy fest, ez nyitja meg a kaput az alkoholproblémák előtt.
Ellopott Buddha-szobor kerülhet végre vissza Nepálba
A 12. századi alkotást 1997 óta láthatta a közönség egy chicagói múzeumban, de alapos kutatómunka bizonyította be, hogy valaha ellopták.
Folytatást kap Tim Burton Batman-története – egy csavarral
A zseniális rendező 1989-es produkciójával megreformálta a szuperhősfilmek műfaját, ez a stílus most nem a vásznon élhetne tovább.
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.