Promóció
A mesterséges intelligencia már a jelen, és ott van a zsebünkben

Az okostelefon már sokkal inkább partner és asszisztens, mintsem egyszerű eszköz a mindennapi feladataink megoldásában.
Steven Spielberg nagyszerű sci-fijében, az A. I. – Mesterséges értelemben már 2001-ben megjelentek szupermodern, elképesztő tudással rendelkező komputerek. És bár a tudományos-fantasztikus irodalomban még ennél is sokkal korábban felvetődött a téma, azért a valóságra vetítve még igencsak utópisztikusnak tűnt a dolog. Aztán amikor a Marvel-moziverzum 2008-as Vasemberében Jarvis beszélt Tony Starkhoz, már kevésbé látszott távolinak a technológia.
Igazán mégis csupán az utóbbi néhány évben lett felkapott a mesterséges intelligencia, hiszen nagyjából 2022 év végétől több olyan nagy nyelvi modell is felbukkant, amelyeknek valamiféle ingyenes verzióját szinte bárki kipróbálhatta. A techóriások sorra jelentették be felfoghatatlan nagyságrendű befektetéseiket a területen, így az sem túl meglepő, hogy az MI gyakorlatilag hétről hétre óriási fejlődésen ment és megy keresztül.

Ma már az elérhetetlen jövőkép mítosza helyett egyre inkább a mindennapjaink részévé válik, nemcsak számítógépen hívhatjuk segítségül egyre komplexebb feladatokhoz, hanem zsebünkbe is becsúsztathatjuk a legmodernebb okostelefonok révén. Szükségünk van egy adatra, esetleg lefordítanánk egy szöveget? Nem tudjuk, milyen vacsorát dobjunk össze a hűtőben található alapanyagokból? Pillanatok alatt megkapjuk a választ mindenre, csak kérdeznünk kell.
Noha az MI alapvetően erőforrás-igényes szolgáltatás, a mobileszközök hardverei is olyan ugrásszerűen fejlődtek az elmúlt néhány évben, hogy gond nélkül kiszolgálják. A Samsung például kimondottan a Galaxy S25 szériához tervezett Snapdragon 8 Elite processzort épített be csúcskategóriás mobiljaiba, a mesterséges intelligencia szempontjából meghatározó jelentőségű neurális feldolgozóegységgel is felszerelve. A combos hardver persze önmagában mit sem érne, ha a felhasználói felület nem elég intuitív, a rengeteg újdonságtól gyorsan besokallhatna a használó. A One UI 7 viszont kiválóan megágyaz annak, hogy alapjaiban változtassa meg, hogyan lépünk interakcióba a készülékkel.
A mesterséges intelligencia előnyeit kiaknázva immár nem azokra a jól berögzült mozdulatokra van szükség, hogy előkapjuk a telefont, megkeressük az internetböngészőt, beírjuk, amit keresünk. Mobilunk most már sokkal inkább partner a feladatok elvégzésében, mintsem csupán eszköz. Elég például csak szóban kérni tőle valamit (sokszor magyarul, bár nem minden funkció érhető el nyelvünkön), és elvégzi – persze mondhatnánk, hogy ezt már régóta tudja egy rakás készülék, de míg eddig elég precízen kellett fogalmazni és artikulálni, most az újdonságot pont a természetesség jelenti. A nyelvi kifejezések és a hangnem terén is a rendszer igazodik hozzánk, nem nekünk kell hozzá. Ha a fotók közt akarunk megkeresni valamit, a betűméretet akarjuk átállítani, vagy úti célt választani, csak kérni kell, MI-asszisztensünk megoldja helyettünk.

Ha böngészés, görgetés közben látunk valamit, amiről bővebb infót akarunk begyűjteni, nem kell átlépni másik alkalmazásba, bepötyögni a paramétereket, hanem csak egy mozdulattal bekarikázzuk a kérdéses objektumot, és máris jönnek a találatok. Nemcsak gyorsabban, hanem pontosabban is, mintha mi próbálnánk saját szavainkkal, minél részletesebben leírni a látottakat. Kedvenc focicsapatunk következő meccsének vagy az imádott zenekar koncertjének pontos idejét ugyanilyen könnyedséggel dobhatjuk be a naptárunkba, hozzá sem kell érni a készülékhez.
A Samsung Galaxy S25 sorozat készülékein a Gemini1, illetve a Gemini Live2 is rendelkezésre áll. 46 nyelven, köztük magyarul is tud az új MI-társunk, akivel valódi beszélgetéseket folytathatunk. Ez jól jön, ha prezentációra, iskolai előadásra készülünk, nem szükséges lexikonokat átnyálaznunk ahhoz, hogy hiteles információkat kapjunk. A Now Brief3 napi riporttal könnyebben áttekinthetjük a napunkat már reggel, kezdhetünk időjárás-jelentéssel, aztán képet kapunk a közelgő programokról, de az energiaszintünket is követhetjük.
Az üzleti meetingekre hangolódó cégvezetők, a következő órájukra készülő tanárok, a sokat telefonáló és jegyzetelő újságírók mellett a mostanság oly népszerű tartalomgyártók is hasznot húzhatnak a mesterséges intelligencia képességeiből. Az S25 készülékeknél ugyanis nemcsak a kamerarendszer kézzel fogható részei fejlődtek nagyot, hanem itt is besegít az MI. Felismeri a mozgást, a fényviszonyokat, ahhoz igazítja a működést, hogy végül ne egy elmosódott, zajos borzadály, hanem éles és kristálytiszta kép kerülhessen fel a közösségimédia-felületeinkre mindenkor. A videók utólagos szerkesztése mind a kép, mind a hang szintjén sokkal egyszerűbbé válik, a Hangsávszerkesztővel4 pillanatok alatt dobhatjuk ki a zavaró, nem odaillő zörejeket, foszlányokat, érthetőbbé téve, kiemelve a tényleges mondanivalót.

A Samsung gondoskodik arról, hogy semmilyen bizalmas információ ne kerüljön illetéktelen kezekbe. Ezt szolgálja a hardveralapú Knox Vault, ami a leginkább szenzitív adatokat, így a PIN-kódokat, biometrikus azonosítókat, jelkulcsokat – elkülöníti a készülék többi részétől. Az okos ökoszisztémában összekapcsolt eszközök védelmét erősíti a Knox Matrix is, míg a posztkvantum-kriptográfia minden, esetlegesen felmerülő fenyegetéstől megóvja a személyes adatainkat.
A mesterséges intelligencia tehát már nem a jövő, hanem a jelen, ott van a zsebünkben, például a Galaxy S25 készülékekkel. Oké, önálló érzései persze nincsenek, és emberi formát sem öltött, mint Spielberg filmjében, de amíg ekkora tudással segíti a mindennapjainkat, ezt egy pillanatig sem bánjuk. A Samsung pedig március 31-ig az új csúcsmobiljaihoz is biztosítja azt a 70 ezer forint értékű egészségügyi utalványt, amely a Doktor24-gyel kötött együttműködésük keretében beváltható a Metabolic csomagra. Így nemcsak a Samsung Health alkalmazással, hanem laborvizsgálatokkal, az eredmények kiértékelésével és dietetikai konzultációval is segít megőrizni egészségünket.
1 Internetkapcsolatot és Google-fiókkal való bejelentkezést igényel. A szolgáltatás elérhetősége országonként, nyelvenként és készüléktípusonként változhat. Kompatibilis alkalmazásokkal működik. A funkciók előfizetéstől függően eltérhetnek, és az eredmények is változhatnak. Bizonyos funkciókhoz vagy alkalmazásokhoz beállításra lehet szükség. Az eredmények pontossága nem garantált.
2 A Gemini Live internetkapcsolatot és Google-fiókkal való bejelentkezést igényel. A szolgáltatás elérhetősége országonként, nyelvenként és készüléktípusonként változhat. A funkciók előfizetéstől függően eltérhetnek, és az eredmények is változhatnak. Bizonyos funkciókkal és bizonyos fiókokkal kompatibilis. Csak 18 éves és idősebb felhasználók számára áll rendelkezésre. Az eredmények pontossága nem garantált.
3A Now Brief funkció használatához Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. A szolgáltatás elérhetősége országtól, nyelvtől, eszközmodelltől és alkalmazásoktól függően eltérő lehet. Egyes funkciók használata hálózati kapcsolatot igényel.
4 Az eredmények videónként eltérőek lehetnek, attól függően, hogy a hangok hogyan vannak jelen a videóban. Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. Hatféle hang érzékelhető; hangok, zene, szél, természet, tömeg és zaj. A tényleges hangfelismerés a hangforrástól és a videó állapotától függően változhat. Az eredmények pontossága nem garantált.
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.
Charlie Sheen lakóbusza: ha egy jármű mesélni tudna…
A hedonista életmódot folytató színész a kilencvenes években vette ezt a Prevost Marathont, amelyből később turnébusz lett.
A suliba repít vissza ez az új kalandjáték
Egy új nyílt világú játék hozza vissza a Rockstar-féle 2006-os Bully hangulatát. Az Agefield High: Rock the School az iskolai hétköznapokra, a fiatalos könnyelműségre és a 2000-es évek nosztalgiájára épít. De vajon ma is működhet ez a koncepció?
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!







