Előkerült az eltűnt Botticelli-festmény, amit el se loptak

A nyolcvanas évek óta kezelték eltűntként a 38 milliárdot érő műalkotást.
Sandro Botticelli a korai reneszánsz képviselőjeként a 15-16. században alkotott Itáliában, leghíresebb festménye alighanem a Vénusz születése, amely a firenzei Uffizi képtárban látható. Kedvelt témája volt Jézus Krisztus és Szűz Mária is. Az egyik, szintén őket ábrázoló alkotást a nyolcvanas évek óta eltűntként tartották nyilván, most azonban előkerült.
Mint kiderült, az 58×80 centiméteres festményt eredetileg egy templom kapta meg, ám miután az leégett, átkerült egy másikba, méghozzá a Nápoly megyei Santa Maria la Carità községbe. Azonban ezt az épületet 1982-ben súlyosan megrongálta egy földrengés, ekkor a plébánia egy Somma nevű családnak adta oda megőrzésre a műalkotást. Néhány évig még ellenőrizgették is a hatóságok, sőt arra vonatkozó tanácsokat adtak a családnak, hogy hol tartsák a minél nagyobb biztonság és megfelelő állagmegóvás érdekében.
A kilencvenes években viszont elsikkadtak ezek az ellenőrzések, a festmény pedig valahogyan felkerült a kulturális minisztérium által eltűntként számon tartott műkincsek listájára. A rendőrség végül a polgármester segítségével kutatta fel, bár nagy keresésre nem volt szükség, a település vezetője pontosan tudta, hogy Sommáéknál van. Mindenesetre részt vett a megbeszéléseken, és meggyőzték a családot, hogy juttassák vissza. A tervek szerint restaurálást követően egy múzeumban állítják ki a becslések szerint 100 millió eurót, azaz úgy 38 milliárd forintot érő képet.
Mivel hivatalos dokumentum is alátámasztja, hogy a festményt megőrzésre adták oda a családnak, nem éri őket semmilyen hátrányos jogkövetkezmény, nem kell büntetéstől tartaniuk.
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!