Saros: teszten az év egyik legígéretesebb videójátéka

"Valami nem stimmel ezzel a bolygóval, haver" – mormogja Arjun Devraj, a főszereplő a Saros korai szakaszában. És valóban, a Carcosán sok minden nincs rendben: egy elveszett expedíció, egy Lucenite nevű értékes erőforrás, egy vészjósló napfogyatkozás és egy rendkívül ellenséges világ fogad minket.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Arjun szerepébe bújok, akit egy konszern küldött, hogy nézzen utána a dolgoknak. Látszólag mentésről és felderítésről van szó, a valóságban azonban minden a profitról szól.

A Saros nem magyarázza túl a forgatókönyvet: Arjunnal a dolgok sűrűjébe dob, és hagyja, hogy fokozatosan jöjjünk rá a történtekre – a legénység tagjaitól kapott nyomok és az elszórt hangjegyzetek segítségével.

forrás: Sony / Golem

A Saros a finn Sony-stúdiótól, a Housemarque-tól származik, és a 2021-ben megjelent Returnal kvázi-utódja. A játék ezúttal is egy pörgős, külső nézetes shooter (TPS) "bullet-hell" elemekkel – ez utóbbi kifejezés a lassan mozgó, de tömegesen érkező lövedékekre utal, amelyek elől ügyességgel ki lehet térni.

Összehasonlításképp: a Saros egyszerre érződik agresszívabbnak és dinamikusabbnak, de valamivel hozzáférhetőbbnek is. A harcok során szinte folyamatosan mozgásban vagyok: ugrom, dashelek, csáklyával lendülök át az arénákon, és próbálom leolvasni az ellenfelek tűzvonalait.

Ez kaotikusan hangzik, de játék közben meglepően gyorsan átvált egy fantasztikus flow-élménybe, ahol már mintákat látok a káosz helyett, és fegyverrel – vagy közelharcban ököllel – zúzom szét az ellenséges szörnyeket.

A Returnalhoz képest az egyik legfontosabb különbség az új alaprendszer: a pajzs. Ezzel képes vagyok bizonyos kék lövedékeket elnyelni, és ezzel feltölteni a speciális fegyveremet. Ez több, mint egy egyszerű trükk: az ellenséges tűz így már nemcsak veszélyt, hanem lehetőséget is jelent.

Ahelyett, hogy mindig csak védekezően kitérnék, tudatosan kockáztatok, beleugrom a támadásokba, feltöltődöm, majd egy pusztító energiahullámot zúdítok az ellenfelekre.

forrás: Sony / Golem

A Saros nagy figyelmet követel, de a jó időzítést azonnal megjutalmazza azzal a nagyszerű érzéssel, hogy még egy reménytelennek tűnő helyzetet is sikerült uralni. A Returnal mellett egyébként a Doom Eternalt is érdemes megemlíteni mint távolról hasonló játékot, még ha részleteiben sok mindent másképp is csinál.

A pajzs ellenére messze nem minden lövedék semlegesíthető. A legtöbb támadást továbbra is klasszikus módon kell elkerülnöm, ami a dashsel — az L1 gombbal — kiválóan működik.

Ennek ellenére a találatok fájnak, a gyógyulási lehetőség kevés, és minden hiba gyorsan kisiklathat egy jól induló kört. Ehhez jönnek még olyan rendszerek, mint az újratöltésnél aktiválható Overload, a pajzsok elleni közelharci támadások és az adrenalinmechanika, amely minden ölési sorozattal extra előnyöket ad, de az első bekapott találatnál újra összeomlik.

Papíron ez elég soknak hangzik, de a Saros az első órákban olyan tisztán vezeti be ezeket a rendszereket, hogy egyszer sem érzem túlterhelve magam. Épp ellenkezőleg: minél tovább játszom, annál jobban összeáll a kép. A Saros egyik erőssége, hogy az ember fokozatosan egyre többet ért meg belőle.

A Saros ismét a runokra épít: minden alkalommal újrakevert pályamodulokkal, más zsákmánnyal és változó fejlesztésekkel vágunk neki. Halál után elölről kezdem, elveszítve a felszerelést és a fegyvereket. Azonban a gyűjtött Lucenite megmarad – ezek narancssárgán világító energiagömbök, amiket a pályán találunk meg vagy a legyőzött szörnyektől szerzünk.

Ebből az erőforrásból a bázison állandó fejlesztéseket oldhatunk fel: több életerőt, nagyobb pajzskapacitást vagy egy extra életet a körhöz. Ezzel a Housemarque orvosolta a Returnal egyik legfrusztrálóbb pontját.

forrás: Sony / Golem

Elérhetőség és összegzés

A meghalás továbbra is kellemetlen, de már nem érződik arculcsapásnak. Szinte mindig azzal az érzéssel térek vissza, hogy a következő próbálkozásnál erősebb leszek.

Úgy tűnik, az ellenfelek nem skálázódnak a szintemmel együtt (vagy legalábbis nem olyan mértékben), így a játék valamivel könnyebbé válik a fejlesztésekkel, de végig kihívást jelent.

Szintén barátibbá teszi a játékot, hogy a runok kompaktabbak. Nem kell órákig küzdeni egyetlen körben; érezhetően gyorsabban érek el az izgalmas részekhez vagy a következő biomhoz – 30-40 perc alatt, szemben a Returnal másfél-kétórás köreivel.

forrás: Sony / Golem

Az Unreal Engine 5-re épülő játék technikai oldala lenyűgöző. Még akkor is gördülékeny marad, amikor a képernyőt részecskeeffektek, lövedékminták és ellenséghordák lepik el. A betöltési idő szinte nulla, a hangok segítenek a térbeli tájékozódásban, a fegyvereknek pedig megvan a kellő súlya.

A Saros 2026. április 30-án jelenik meg PlayStation 5-re 80 eurós áron. Elérhető egy Digital Deluxe változat is (90 euró) extrákkal és 48 órás korai hozzáféréssel. Nincs benne multiplayer vagy mikrotranzakció.

A kampány hossza profiknak 5-10 óra lehet, mindenki másnak ennek az ötszöröse-tízszerese. Az újrajátszhatósági faktor magas.

Végszó

A Saros remekül néz ki, tele van jó ötletekkel és érdekes ellenfelekkel. Az igazi fénypont azonban az irányítás és a gunplay. Élmény a precíz ugrásokkal és manőverekkel átpörögni a harcokon.

A játék átvette a Returnal erősségeit, kijavította a gyengeségeit, és egy olyan shootert alkotott, amely közvetlenebb, gördülékenyebb és motiválóbb. A mozgás, a pajzs, a speciális fegyverek és a run-struktúra összjátéka úgy beszippant, hogy ilyet ritkán látni ebben a műfajban. Kiváló játék, amivel a következő hónapokban még biztosan sok órát fogok tölteni.

(A cikk eredetileg a német golem.de oldalon jelent meg.)