James Bond ikonikus mondata improvizációnak köszönhető

Sean Connery mint James Bond
Forrás: IMDb

Promóció

ASUS Vivobook S14 – A laptop, ami stílusban is partner

Promóció

Rejtett technológia, valódi kényelem – eljött a hétköznapi innovációk korszaka

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Pedig mára már olyannyira összeforrt a 007-es ügynökkel, hogy azt hinnénk, már eleve így volt megírva.

James Bond történetét először 1954-ben vitték filmre, bár az első, CBS-féle televíziós adaptáció nem tartozik a hivatalos kánonba. Annál inkább az 1962-es Dr. No, a legtöbben alapvetően innen számolják a 007-es mozis pályafutását. Ekkor Sean Connery bújt a titkosügynök bőrébe, aki bár állítólag soha nem szerette igazán a karaktert, mégis egyet jelent vele rajongók milliói számára.

Olyannyira nagy hatást gyakorolt Bond figurájára, hogy az egyik leghíresebb, legtöbbet idézett mondatot is neki köszönhetjük. Ő mondta ugyanis először: „A nevem Bond. James Bond.” Annyira szerves része ez az egysoros ennek a világnak, hogy simán azt hinnénk, már Ian Fleming regényeiben is szerepelt, de nem, ezt maga Connery rögtönözte. Később pedig természetesen utódai is szívesen használták. A másik ikonikus mondat ugyebár a „Rázva, nem keverve.” - de erről nem ismerünk hasonló háttérsztorit.

Pedig nem sokon múlt, hogy a jellegzetes bemutatkozást soha ne kapja meg a világ. A forgatókönyv szerint a főhősnek egyszerűen annyit kellett volna mondania: „James Bond vagyok.” De Connery verziója annyira jól eltalált, olyan kiválóan illik a karakterhez, hogy szegényebbek lennénk nélküle. Alapjaiban határozta meg a filmes Bond stílusát, személyiségét. Persze ehhez azóta is minden színész hozzátett egy-egy újabb árnyalatot, mindenki színezte a figurát, egyáltalán nem lehet beskatulyázni.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Itt megnézheted, kik játszották el eddig a 007-est, és kik esélyesek az utódlásra:

Galéria / 16 kép

James Bond megformálói és a lehetséges utódok

Megnézem a galériát

Ők pedig talán a jövőbeni Bond-lányok:

Galéria / 10 kép

10 lehetséges Bond-lány

Megnézem a galériát

(forrás: Looper)

Videók

Kép
Szórakozás

193 országban járt, az egyikért feladta régi életét

Az amerikai férfi olyannyira beleszeretett egyik úti céljába, hogy hajlandó volt felmondani és elköltözni miatta.

Kép
Szórakozás

Eladó a deszka, amivel Tony Hawk először csinálta meg a 900-ast

Aki valaha is látott már gördeszkát, annak biztosan nem kell bemutatni Tony Hawkot. Ez pedig egy történelmi ereklye a pályafutásából.

Kép
Szórakozás

Belga erdő mélyére csalogat ez a mesebeli kaland

A törpök élete nemcsak játék és mese, de ebben a házikóban szívesen eltöltenénk egy napot.

Kép
Tech

Megterveznéd az álomházadat? Ebben a szimulátorban sima ügy

Mindig is szerettél volna építészként karriert csinálni és álomházakat tervezni? Most itt a megfelelő szimulációs játék számodra!

Kép
Otthon

Milyen hőszigetelő üvegek közül válogathatunk?

Ha nyílászárókról van szó, sokan az ablak keretére, nyitásmódjára és színére koncentrálnak – pedig legalább ilyen fontos, milyen üveg kerül a szerkezetbe. Szakértőnk, Lovász Károly, a KAV Hungária Kft. ügyvezetője segít a döntésben.

Kép
Szórakozás

10 meglepő átigazolás, amitől ledöbbent a futballvilág

Ráadásul nemcsak a szóban forgó klubok szurkolóit lepte meg a transzfer.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!