Ilyen, ha a Számkivetett és a Förtelmes főnökök találkozik - Kritika: Segítség!

Valószínűleg sokan elgondolkodtak már életük során azon, milyen lehetne egy lakatlan szigetre sodródni. Megvan ennek a pozitív és a negatív hozadéka is, de amikor valaki mindezt még a bunkó főnökével kettesben éli át, az igencsak szürreális fantáziálgatásokra adhat okot.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Anno Tom Hanks tolmácsolásában megnézhettük azt az alaphelyzetet, amikor egy munkahelyi baleset során önmagunkra vagyunk utalva, és mindent egyedül kell megteremtenünk a túléléshez, míg esetleg ránk nem találnak. Majd 2011-ben Kevin Spacey bemutatta, milyen főnököt nem kívánunk még az ellenségünknek sem. Ezt a két történetet együttesen továbbgondolva született meg Sam Raimi rendező legújabb filmje. A főként producerként dolgozó Raimi elsősorban horrorfilmjeiről híres, ezt a vonalat pedig most sem hagyta ki a Segítség!-ből.

A legváratlanabb pillanatokban rúgja ránk az ajtót, és csempész be olyan horrorisztikus elemeket, amelyek az addig nyugodtan popcornozó nézőket azonnal felrázzák relaxált állapotukból.

forrás: 20th Century Studios / Fórum Hungary

Lesz itt repülőgép-katasztrófa és minden, ami azzal jár, majd vaddisznó-elejtés nem túl humánus módszerekkel, és persze némi közelharc is, ahol szem és száj nem marad… szárazon?!

És ha ez nem lenne elég, már a film első perceiben groteszk humorral indít csapást a gyomrunk ellen a mozi, amikor tonhalas szendvicset látunk enni McAdamsszel, akinek köszönhetően egy időre félre is toljuk a popcornos vödröt. Ezzel jelzi a film, hogy itt nem egy szokványos thrillert kapunk. A szuperközeli kameraképek, az apró utalások mind egy jól felépített, egyedi filmes látásmóddal bíró koncepciót sugallnak.

McAdams nagyszerűen hozza a kissé különc, a Hádából az utolsó akciós napon, 70%-os leárazással vásárló irodai alkalmazottat, aki bár munkájában kiváló, valamiért mégsem túl népszerű kolléganő. Szakítva a hagyománnyal, a film most nem a macskás sztereotípiát hozza, hanem papagájos, sorozatfüggő nőként mutatja be főhősünket.

forrás: 20th Century Studios / Fórum Hungary

O’Brien az Útvesztő filmekben szerzett igazán hírnevet magának, most pedig nagyszerű mintaszobra a bunkó főnöknek. A színész zsigerből hozza a karaktert, és el is hisszük róla, hogy valóban apuci kisfia, aki minden tehetség nélkül örökölte meg az igazgatói posztot. Az a fajta főnök, aki miatt nem munkahelyet váltana az ember, hanem kontinenst és szakmát is. Élő példája annak, hogy adj hatalmat az embernek, és megtudod, milyen személyiség valójában.

A történet ezt a két karaktert sodorja össze, amikor egy üzleti út során lezuhan a gépük, és csak ők élik túl a katasztrófát. Mivel Linda (Rachel McAdams) egykor a Survivor című sorozatba készült, mint szereplő, kellő felkészültséggel rendelkezik egy ilyen szituáció kezelésére. A filmben olyan girl power feeling van jelen, amely még a férfi nézőket is ámulatba ejtheti, ahogyan Linda, Bear Grylls-t megszégyenítő módon találja fel magát egy lakatlan szigeten. Főnöke, Bradley (Dylan O’Brien) pedig hamar rájön, hogy bunkó stílusával itt nem sokra megy: rá van utalva a nőre, míg meg nem érkezik a remélt segítség.

forrás: 20th Century Studios / Fórum Hungary

A történet elsőre egyszerűnek tűnik, és kissé érthetetlen, mi fog történni a 114 perc alatt, amely a film közel első felében hol vicces, hol vontatott, de mégis jól felépített tematikát sejtet. Már kezdjük elkönyvelni a mozit és a karaktereket, talán túl kiszámíthatónak is tűnhet, amikor Damian Shannon és Mark Swift forgatókönyvíró páros ránk rúgja az ajtót. Amit addig gondoltunk, egy csapásra megy a kukába, és kapunk egy hol szürreális, hol megdöbbentő fordulatot.

Lesznek pontok, amikor talán sajnáljuk is a film jelen alakulását, de végül olyan keretek közé zárja a történetet, amely összességében kellemes filmélményt nyújt. És ha már a kereteknél tartunk: izgalmas filmes húzás, hogy a film eleje és vége is a Blondie One Way Or Another című slágerével nyit és zár, teljesen eltérő kontextusban.

Persze sajnos ebben a filmben is előfordulnak gyermeteg bakik, mint a három hét alatt egy centit sem növő borosta és társai. Nehezebben érthető azonban, miért érzik szükségesnek a filmesek, hogy valaki mindig hányjon a filmvásznon. Ma már, ha egy filmben nem kapunk valahol egy „színes ásítást”, lassan hiányérzetünk támadhat, pedig könnyen meglennénk nélküle.

forrás: 20th Century Studios / Fórum Hungary

A filmnek természetesen tartalmi üzenetei is vannak. Ilyen például, amikor a túlélési ösztön könnyen felülírja az empátiát, vagy hogy a humor gyakran védekező mechanizmus a trauma ellen. Illetve, hogy a „segítség” szó nem feltétlenül kívülről érkezik, hanem sokszor az a kérdés, képesek vagyunk-e segíteni egymáson, amikor már semmi nem kötelez rá.

A fekete humor mögött egy meglehetősen komor állítás húzódik meg: válsághelyzetben nem hősökké válunk, hanem önmagunk legőszintébb – és néha legkellemetlenebb – verziójává. A Segítség! azt is vizsgálja, mi marad az emberből, amikor minden társadalmi szerep, udvariasság és „civilizált” viselkedés lehullik. A lakatlan szigetre rekedt két főszereplő nemcsak az éhséggel, a természettel és a halál közelségével küzd, hanem egymással is – pontosabban azzal, amit egymásban a végletekig kiélezett helyzet felszínre hoz.

forrás: 20th Century Studios / Fórum Hungary

Összességében Raimi ebben a filmjében nagyszerűen találta meg a dráma, a helyzetkomikum adta humor és az olykor brutálisabb jelenetek közötti egyensúlyt. A Segítség! egyszerre tud szórakoztatni és elgondolkodtatni. McAdams és O’Brien játéka kiválóan egészíti ki egymást, kölcsönösen építve a két karaktert. Olyan fordulatokat kapunk, amelyekre nem mindig számítunk, ettől pedig még a vontatottabb részek is plusz jelentést és dinamikát nyernek. Igazán a film végére értjük meg az addig értelmetlennek tűnő mozzanatokat, ami a jól felépített forgatókönyvnek köszönhetően ad keretet és értelmet ennek a mozinak.

Még több kritikát olvashatsz Dörgő Dániel tollából a Dan-Cinema oldalán!