Jármű
Sly: jó, de kihagyott ziccer a Stallone-dokumentumfilm


Rockyból sokat, Stallonéból kevesebbet kapunk másfél óra alatt.
Tavaly nyáron mi is megírtuk, hogy dokumentumfilm készül Sylvester Stallone életéről és karrierjéről, novemberben pedig meg is érkezett a Netflixre a Sly. Még csak most jutottam el odáig, hogy megnézzem – nem mondom, hogy nem tetszett, de az átlagosnak mondható, 96 perces játékidő végén azért volt hiányérzetem.
Mindenek előtt el kell mondanom, hogy nagyon kedvelem Stallonét. Bírom az akciófilmes szerepekben, mint amilyen a Rambo, a drámaiakban, amilyen a Rocky, és valószínűleg a legtöbbekkel ellentétben, de a vígjátékaiban is, az Oscar például hatalmas kedvencem. A pályafutása nagyon szép példája annak, hogy a kitartás és az állhatatosság akkor is meg tudja hozni a gyümölcsét, ha a kezdet nehéz. Thom Zimny dokumentumfilmjétől sokat vártam.
Elég erősen indít, hiszen visszaviszi a főhőst szülőhelyére, New York Hell’s Kitchen negyedébe, ahol még a járókelőket is bevonja egy pillanatra. Megszólal Stallone öccse, Frank, és kirajzolódik egy nehéz gyerekkor, a saját fiával is versengő, ellenséges apa figuráját is megismerjük. Hú, igazán őszinte indítás, elég mély betekintést kapunk a Sly fiatalkorát alakító körülményekbe, és őt magát sem emeli a mennyekbe a film, kiderül, hogy önfejű, nehezen kezelhető srác volt.
Az a szinte közismert szál azonban kimarad, hogy a színészként sokáig mellőzött Stallone a szoftpornóba is belekóstolt kényszerűségből, pedig azért nem lett volna elhanyagolható megtudni, hogyan tekintett arra a műfajra, szégyelli-e utólag, vagy szükséges rosszként végig el tudta fogadni. Pedig aztán az első, amatőr szárnypróbálgatások, majd A Lordok Bandája is szóba kerül, és arról is beszél a sztár, hogy mivel színészként nem kellett, az írás felé fordult, onnan közelített Hollywood felé.

Stopperrel nem mértem, de a film feltűnően nagy része épül a Rockyra. Ez nem baj és nem is meglepő, hiszen ezzel futott be, és bár főszereplőként nem kapott Oscart érte, de a film hármat is nyert. Ráadásul, ahogy el is hangzik, a stúdió nem vele akarta eljátszatni a bunyóst, hanem mondjuk Burt Reynoldsszal. De nem hagyta magát, nem ment bele a kivásárlásba se, és igaza lett. Arról viszont nem esik szó, hogy igazi bokszmeccs, Muhammad Ali és Chuck Wepner összecsapása ihlette a sztorit, legalábbis részben.
Wepner portréját itt olvashatod el:
A Rockyhoz képest a Rambo és a Feláldozhatók, vagyis a Stallone által megálmodott másik két franchise már kevesebb figyelmet kap, más munkái, például komédiás kitekintései szinte csak említés szintjén maradnak. Ami viszont nagyon jó és elgondolkodtató, ahogyan párhuzamot látunk az igazi Sylvester Stallone és egyes karakterek között, ahogyan magánéleti nehézségeit megjelenítette a vásznon. Nemcsak az általa megformált karakterek révén, hanem mondjuk Apollo Creeddel is.
Az apa-fia kapcsolat viszontagságai visszatérő motívumként kísérik végig a másfél órát, de ezen kívül Stallonéról mint magánemberről, valamint családjáról keveset tudunk meg. Utalások szintjén megvan, miként ébredt rá arra, hogy túl sokszor helyezte előtérbe magát vagy a munkáját, szorította háttérbe szeretteit, ami miatt kis híján mindent elveszített. Látszik, hogy ez keserűség számára, de konkrétumokba nem bocsátkozik, még azt is csak egy képernyőfelirat mondja el, hogy idősebb fia, Sage tragikusan fiatalon hunyt el (ő is színészkedett, a Rocky V-ben és a Daylightban apja mellett is feltűnt). Ha valami, akkor a családi szál, a személyesebb, mély mondanivaló még megért volna negyed vagy fél óra plusz játékidőt.
Amúgy Stallonéról olyan emberek szólalnak meg mások mellett, mint a rendezőlegenda Quentin Tarantino, a pályatárs, egykori nagy rivális, ma már barát Arnold Schwarzenegger, a testvér, Frank Stallone és a Rockyban a partnerét alakító Talia Shire, szóval itt is erős a felhozatal, de persze lehetett volna még színesíteni.
Összességében a Sly egy jó dokumentumfilm, klassz archív felvételekkel, jó megszólalókkal, Stallonét is jó hallgatni. De helyenként kicsit hiányosnak, felületesnek érződik. Bizonyos téren közel enged, máshol mégis távolságtartó.
A Sly elérhető a Netflixen.
Játékidő: 1 óra 36 perc
IMDb: 7
Rotten Tomatoes: 81%

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
Edifier W820NB Plus V25: Technológia, ami tartja a ritmust veled
Ezt az 5 dolgot edd, hogy ne vallj kudarcot az ágyban
Bizonyos ételek növelik a merevedési zavar kockázatát, mi viszont most olyanokat mutatunk, amelyek segítenek a szervezetünknek.
GTA Amerikán kívül? Ezek lehetnek a jövőbeli helyszínek
Sok rajongó évek óta arról álmodik, hogy egyszer egy GTA-epizód egy másik kontinensen, az Egyesült Államokon kívül játszódjon. Most a Rockstar Games egyik alapítója elárulta, miért történt ez eddig csak egyszer.
Erőszakos videójátékok: bekeményít a YouTube
A YouTube bejelentette, hogy módosítja a fiatalkorúakat védő irányelveit. Bizonyos videójátékos tartalmakat a jövőben csak nagykorú, bejelentkezett felhasználók nézhetnek meg.
Leonardo DiCaprio 10 legjobb filmje a közönség szerint
Egészen hihetetlen, milyen érzékkel választja meg a szerepeit.
Eladó a McLaren, amivel Senna először nyert hazai pályán
A brazil versenyzőlegendának nagyon sokat jelentett szülőhazája, ezért is olyan fontos ez a versenyautó.
Ilyen lehet az első széthajtható iPhone – akár már jövőre jöhet
Az Apple egyelőre titkolózik, de az iparági pletykák már egyre többet sejtetnek a rejtélyes mobilról.







