Akkor és most: így néznek ki ma a Smallville sztárjai

A kétezres évek népszerű sorozata szokatlan megközelítésből mutatta be Superman, azaz Clark Kent ifjúkorát.
Superman a DC Comics képregényeinek egyik legismertebb, legkedveltebb hőse, így nem csoda, ha 1938-as első megjelenése óta nem csupán nyomtatásban élvezhettük a kalandjait. Megannyi élő szereplős és animációs feldolgozás született, legutóbb az idén nyáron bemutatott James Gunn-mozit élvezhettük David Corenswet főszereplésével. A legtöbb adaptáció vagy azt mutatja be, hogyan került a Földre és vált a bolygó egyik őrangyalává Kal-El, azaz Clark Kent, vagy pedig afféle in medias res megoldással készen tárja elénk a hatalmas csatákat vívó kriptonit.
A kétezres években azonban Alfred Gough és Miles Millar egészen más megközelítést választott: a Smallville című sorozat kifejezetten hősünk fiatalkorára fókuszál, betekintést enged középiskolai éveibe, majd abba, hogyan küzd meg – barátaival együtt – a felnőtté válás kihívásaival. A széria tíz évadot, összesen 217 epizódot élt meg, Clark pedig ez idő alatt soha nem ölti magára a teljes Superman-jelmezt. Kapunk viszont sok akciót, nyomozást, drámát és baráti, valamint szerelmi kapcsolatokat is bőven.
A premier óta eltelt huszonnégy év, az Egyesült Államokban 2001. október 16-án sugározták az első részt, hozzánk a következő tavaszon érkezett meg. De már az utolsó epizód eredeti leadása is bő tizennégy esztendeje volt. Megnéztük hát, hogyan festenek ma a Smallville főhősei!
Kattints a galériánkra a Smallville sztárjainak akkor és most fotóiért:
Milliókból bizonyította a laposföldes, hogy a Föld gombölyű
Bob Knodel a lapos Föld elméletét akarta igazolni egy 20 ezer dolláros giroszkóppal. A műszer azonban a Föld forgását mutatta ki.
A karika fülbevaló lett a férfidivat új kedvence
Legalábbis az már biztos, hogy a karika fülbevaló egyre több kifutón kapott helyet, és minden esélye megvan arra, hogy a férfi ruhatár olyan alapdarabjává váljon, mint mondjuk egy óra.
A nő, aki megmentette az autót - találmányok, amik megváltoztatták a világot
Mi köti össze a titokban útnak induló háziasszonyt, a sci-fi regény által inspirált orosz tanárt és a hollywoodi filmsztárt?
Brutális étrenddel készült Supermannek Henry Cavill
Henry Cavillnek nemcsak brutális edzésekkel kellett készülnie Superman szerepére: a tömegnövelés alatt napi 5000-6000 kalóriát is elfogyasztott.
10 elképesztő Emmy-mellőzés, amit máig nem értünk
Több legendás sorozat és alakítás maradt Emmy nélkül. Akad köztük olyan is, amely 53 jelölésből egyetlen díjat sem tudott megnyerni.
Autóalkatrészt keresett, 1800 éves pajzsdarabot talált
Autóalkatrészek között bukkant fel az 1800 éves lelet, amelyben még az egykori tulajdonos elhamvasztott csontjai is megmaradtak.





