Életmód
Snoop Dogg futóversennyel hangolt az olimpiára


Egy olimpiai és egy világbajnoki érmessel mérte össze a tudását. Nem füves pályán.
Korábban már mi is megírtuk, hogy Snoop Dogg is tagja az amerikai NBC csatorna olimpiai közvetítőcsapatának. Már a tokiói játékokon is kommentált Kevin Harttal együtt, most viszont újszerű, egyedi nézőpontból mutatja majd meg az eseményeket. Az 52 éves rapper a felkészülés jegyében még egy futóversenyt is bevállalt, mégpedig igazi sportemberek ellen.
Ebben az Insta-posztban lapozz egyet a videóért:
Oké, mondjuk ez a két sportoló sem éppen aktív már, de a trinidadi Ato Boldon négy olimpiai éremmel büszkélkedhet: egy ezüstöt és egy bronzot 2000-ben Sydney-ben, két bronzot pedig 1996-ban Atlantában szerzett. Most ötvenéves. Az amerikai Wallace Spearmon Jr. ugyan 2008-ban Pekingben szintén harmadikként futott be, ám később kizárták, amiért kiugrott a rajtnál, így legjobb eredménye egy 2005-ös vébéezüst, legalábbis egyéniben. 2008-ban Helsinkiben váltóban lett aranyérmes. 39 esztendős, úgyhogy egy ideje már ő is visszavonult.
Mind Spearmonnak, mind Boldonnak a 200 méteres síkfutás volt a fő száma, így adta magát, hogy ebben mérik össze magukat Snoop Dogg-gal is. A legkevésbé sem hivatalos versenyt nem túl meglepő módon a trió legfiatalabb tagja, Spearmon nyerte meg, Boldon jött be másodiknak, míg a zenész 34,44 másodperces idővel harmadik lett. Csak viszonyításképpen: a jelenlegi világcsúcs 19,19 másodperc, amit a jamaicai Usain Bolt 2009-ben futott meg a berlini vébén. Övé az olimpiai rekord is, 19,296-ot repesztett Pekingben 2008-ban.
A kommentelők persze azon viccelődtek, hogy Snoop úgy futott, mintha ellopta volna valaki a gandzsáját. Vagy ha egy csomag fű lett volna a nyeremény, biztos meglett volna az új világrekord.

Életmód
5 elit szakma, ahova szinte lehetetlen bekerülni - eddig még egy magyarnak se sikerült
Ennél stílusosabb Nike sneakert hiába keresnél
Harris Tweeddel adtak a Dunk Low-nak egy meglehetősen szokatlan csavart.
Paul McCartney elmondta, melyik a három kedvenc albuma
A 82 esztendős zenészlegenda nem saját munkái közül válogatott, és egyáltalán nem véletlen, hogy ezeket választotta.
Gazdag vagy és lelépnél? Fizess!
Európa számos országában megsarcolják azokat a tehetős polgárokat, akik valamely adóparadicsomban folytatnák életüket.
NES-klasszikusok 3D-ben? Ez az emulátor lehetővé teszi – és ráadásul elképesztően jól néz ki
Super Mario, Zelda Metroid - NES-emulátor ülteti át valódi 3D-be a klasszikusokat. Nemcsak jól néz ki, hanem meglepően modern játékmenetet is kínál.
5 elit szakma, ahova szinte lehetetlen bekerülni - eddig még egy magyarnak se sikerült
A világon számos munkakör létezik, ám ezek között is vannak olyan elit szakmák, amikhez csak keveseknek van meg az a tudása és képessége, hogy ezen munkakörben tevékenykedhessenek.
24 ezer forint helyett ingyen szerezheted be az ikonikus stratégiai játékot
Az Epic Games Store csupán egyetlen hétig kínálja ingyenesen a Civilization VI-ot, érdemes lecsapni rá.