Szórakozás
Őrületes pénzért bohóckodik az olimpián Snoop Dogg – a világ imádja

Az amerikai rapper hazája vezérszurkolójává lépett elő a párizsi ötkarikás játékokon.
Már év elején beszámoltunk arról, hogy Snoop Dogg az amerikai NBC tévétársaság csapatának tagjaként ott lesz a párizsi olimpián. Ez így is lett, a rapper a 2021-ben megrendezett tokiói játékok után újra a helyszínről tudósít, illetve nemcsak tudósít, hanem akkora show-műsort csinál, amivel a fél világot leveszi a lábáról. Ráadásul a lánggal is futhatott, ami azért igen keveseknek adatik meg.
Snoop nemcsak tévésként van ugyanis jelen, hanem gyakorlatilag az amerikai olimpiai csapat vezérszurkolója lett, számos versenyen feltűnik, kedvenc sportolóinak arcképével ellátott pólókban pózol. De beöltözött már zsokénak, vívónak, ott táncolt a lelátón a tornászok versenyein is. Mindezt Instagram-oldalán meg is osztja:
Most pedig már azt is tudni lehet, mennyit keres mindezzel. A New York-i székhelyű kockázati tőkebefektető, Henry L. McNamara – aki a Forbes 30-Under-30 listáján is szerepel – ugyanis egy NBC-fejes mellett ült az egyik nap ebédnél, és kiderítette, hogy a zenésznek napi 500 ezer dollárt, átszámolva bő 180 millió forintot fizetnek, ráadásul az ottani kiadásait is fedezik. Tehát párizsi tartózkodása alatt úgy 3,3 milliárd forintot kaszál.
Ez nyilván óriási összeg, de persze nem osztogatják akárkinek, egy mezei riporter egészen biztosan a közelébe sem ér ennek. Ehhez a szinthez már elég komoly hírnévvel kell rendelkezni, ennek a kitételnek Snoop Dogg nyilván megfelel.
Kiderült, miért büdösebbek a tinik a babáknál - kiosztották az Ignobel-díjakat
Kígyókra léptek, alsónadrágokat ástak el, és csótánytejet vizsgáltak. Kiosztották 2026 legszórakoztatóbb tudományos díjait.
Nem minden szám pontos, amit az okosórád mutat
A pulzust és a lépésszámot egész jól mérheti az okosóra, más látványos egészségügyi adatait viszont érdemes fenntartással kezelni.
Jacob Elordi vintage dzsekijét most mindenki meg akarja szerezni - és tudjuk, hol találhatsz rá
Jacob Elordi most nem a vörös szőnyegen, hanem a filmvásznon hozott egy szuper stílusötletet.
Mitől lesz igazán jó egy párkapcsolat?
Vajon mennyire rendezte át az internet a társkeresést, és min múlik, hogy végül mennyire lesz jó egy kapcsolat?
Négy évszak, négy Rolex – egy nemes cél
Nemesfémek, drágakövek és különleges számlapok jellemzik ezeket a Rolex Daytonákat.
7 gengszterfilm, ami ijesztően közel áll a valósághoz
A gengszterfilmek szeretnek túlozni, de akad néhány kivétel. Ezek az alkotások meglepően közel kerültek a valódi szervezett bűnözéshez.






