Már ebben a hónapban megvalósulhat az első magán-űrséta

Polaris Dawn misszió
Forrás: SpaceX

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Augusztus 26-án indulna el a SpaceX Polaris Dawn missziója, négy fővel a fedélzeten.

Ami az űrkutatást illeti, eddig jellemzően komplett országok álltak az egyes projektek mögött, és olyan kormányzati hátterű ügynökségek, mint mondjuk a NASA. Az utóbbi években azonban több techmilliárdos is elkezdte kóstolgatni ezt a világot. Sőt, akár még a NASA-val is együttműködnek bizonyos területeken. Az Elon Musk alapította SpaceX például éppen a történelem első privát űrsétájára készül.

A Polaris Dawn misszió ráadásul a tervek szerint már ebben a hónapban elindul: augusztus 26-ára tervezik a kilövést, egy Falcon 9 rakéta segítségével, egy Crew Dragon kapszulában juttatják fel a négyfős legénységet a Kennedy Űrközpontból. Köztük ott lesz Scott „Kidd” Poteet pilóta, a légierő nyugalmazott alezredese, Sarah Gillis és Anna Menon küldetésszakértők, valamint a milliárdos Jason Isaacman, aki jelentős támogatást nyújtott a projekt számára.

A fellövés már többször is csúszott, eredetileg 2022 februárjában rajtoltak volna, majd legutóbb idén július 31. volt a végsőnek tűnő dátum. Állítólag a személyzet biztonságát garantáló új űrruhákra kellett várni, a SpaceX pedig idén májusban mutatta be ennek a felszerelésnek a darabjait, egy 3D-nyomtatott sisakot tükröződéscsökkentő rostéllyal, head-up displayjel és beépített kamerával. A HUD valós idejű információkkal szolgál a viselőknek a környezeti körülményekről, így tényleg olyan, mintha sci-fiben lennénk. Isaacman egyébként három missziót tervez, ez lesz az első a sorban.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Ha te inkább csak jó sci-fit néznél:

Galéria / 24 kép

24 megkerülhetetlen sci-fi, amit látnod kell

Megnézem a galériát

Videók

Kép
Jármű

Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t

A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.

Kép
Szórakozás

Történelmet írt az NBA hárompontos-királya

Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.

Kép
Életmód

Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról

A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.

Kép
Életmód

A spermád megmondja, meddig élsz?

Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.

Kép
Szórakozás

„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03

A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.

Kép
Tech

Élőben tolmácsolhat hamarosan az Apple AirPods

Az iOS 19 hozhatja meg a rendkívül hasznos új funkciót az Apple vezeték nélküli fülhallgatójába.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!