Videójáték lesz a 90-es évek kultklasszikusából

A Csillagközi invázió alapján készült játéknak már a megjelenési dátuma is megvan.
A Robotzsaru és a Total Recall - Az emlékmás alkotóitól 1997-ben kaptunk egy újabb sci-fit, a Csillagközi inváziót, amely mára kultstátuszba emelkedett. Rendezőként Paul Verhoeven, forgatókönyvíróként Edward Neumeier jegyezte a Robert A. Heinlein 1959-es, azonos című regényén alapuló művet. A főszereplő Casper Van Dien mellett olyan ismert nevek is feltűntek, mint Denise Richards és Neil Patrick Harris. Most pedig a népszerű klasszikus játékként is elérhető lesz!
Körülbelül egy évvel ezelőtt Early Access státuszba lépett a Starship Troopers: Extermination, egy akár 16 játékos számára is elérhető kooperatív lövöldözős játék a sci-fi filmsorozat világában. Miután ezt frissítésekkel bővítették, az Offworld csapata egy rendezvény keretében bejelentette, hogy a hivatalos megjelenés a küszöbön áll - PS5-re és Xbox Series X/S-re is érkezik a cím.
Ha a sci-fi filmek érdekelnek:
A Starship Troopers: Extermination 2024. október 11-én jelenik meg PS5-re és Xbox Series X/S-re. Ugyanezen a napon ér véget a PC-s Early Access fázis is. A 1.0-s verzió megjelenésével a játékosok egy új, 25 küldetést tartalmazó egyjátékos módnak örülhetnek. További küldetések később következnek. A parancsokat egyébként Johnny Rico, a filmből ismert kultszereplő adja.
Minden idők 10 legjobb kalandfilmje a közönség szerint
Abban megegyezhetünk, hogy egytől egyig klasszikusok, amiket bármikor érdemes újranézni.
Neil Armstrong arany Omegája a történelem csodás darabkája
Egy huszonhat darabos különkiadás része volt ez a 18 karátos Speedmaster Professional.
A Bugatti Tourbillon is lehet még vadabb: íme!
A Bugatti új hipersportautója eleve a világ összes pénzébe kerül, de persze, hogy ezt is lehet még fokozni. Például az Équipe Pur Sang csomaggal.
Kiadatlan dalokat lopott Eminemtől – börtönbe kerülhet
Majdnem tizenöt évig dolgozott a rappernek, akár ugyanennyi időt is eltölthet a rács mögött az egykori alkalmazott.
Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája
Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.
Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?
George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.