Történelmet írt az NBA hárompontos-királya

Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Akad az NBA történetében szép számmal olyan játékos, aki zseniálisan szórta a triplákat. Említhetjük Ray Allent, a csodálatos Reggie Millert, Vince Cartert, a ma is aktívak közül James Hardent. De Steph Curry más dimenzió. A Golden State Warriors irányítója a Kings elleni csütörtöki meccsen megszerezte profi karrierje négyezredik hárompontosát, amivel történelmet írt: ő az első játékos, akinek ez sikerült.
Curry jó ideje a liga történetének legeredményesebb tripladobója, hiszen még 2021. december 14-én döntötte meg Ray Allen addigi, 2974 pontos csúcsát, majd természetesen ő érte el elsőként a háromezer pontot is a vonalon kívülről. Azóta ez James Hardennek is sikerült, de kettejük közt így is csaknem 900 pont a differencia.
Steph Curry 2009-es bemutatkozása óta a 2015-2016-os idényben hintette a legtöbb triplát, 402-t (ligarekord), a legkevesebbet, 12-t pedig abban a 2019-2020-as évadban, amelynek zömét súlyos sérülése miatt kihagyta. Eddigi 16 szezonjából 8-at zárt a legjobb hárompontos-dobóként, és 1010 meccse közül 967 találkozón talált be így legalább egyszer, sőt attól sem jön zavarba, ha a félpályán túlról kell elereszteni a labdát. Szintén rekordnak számít az a 268 meccses sorozat, amikor zsinórban mindig tudott legalább egy triplát elérni, de e tekintetben ő áll a második helyen is egy 157 mérkőzéses szériával.
Nehéz megtippelni, mikor tűnhet fel valaki az NBA-ben, aki felül tudja múlni Curry rekordját, hiszen a jelenlegi top tízből a még most is aktív kosarasok nem számottevően fiatalabbak nála, úgyhogy minden esély megvan rá, hogy még jó sokáig magáénak tudhassa ezt a csúcsot.
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!