Promóció
Komplett települést építenek fából a svédek

Stockholm déli részén húznak fel egy várost a városban, a megszokott építőanyagokénál sokkal kisebb környezetterheléssel.
Fát mindig is használtak az emberek az építkezésekhez. Idehaza mondjuk leginkább a tetőszerkezetekhez alkalmazzák, valamint a belsőépítészetben gyakori. Komplett családi házak viszont aránylag ritkán készülnek ilyen technológiával, pár évvel ezelőtti statisztikák szerint az új építésűek kevesebb mint egy százalékát tették ki. Amerikában ezzel szemben elég elterjedt az efféle megoldás, bár sokszor már ott is acélváz kerül a betonalapra, hogy aztán fával borítsanak mindent.
Manapság viszont leginkább azért kerül előtérbe ez az építési mód, mert sokkal kisebb a szén-dioxid-lábnyoma, mint a megszokottnak mondható építőanyagokkal való munkának, legyen szó tégláról vagy falazóblokkokról. Londonban például nemrég adtak át egy fából készült irodaházat, a svájci Winterthurban pedig a világ legmagasabb fa toronyházát húzzák fel a tervek szerint 2026-ra: a Rocket & Tigeli százméteres lesz. A svédek pedig még erre is ráemelnek: egy komplett várost húznak fel fából.

Az Atrium Ljungberg kezelésében Stockholm déli részén, a Sickla nevű negyedben épül majd meg a különös település, ahol mintegy hétezer embernek munkahelyül szolgáló irodaházak, valamint kétezer otthon kap helyet. Emellett több étterem és üzletek is kiszolgálják a helyieket, és persze a turistákat, mert jó eséllyel idegenforgalom szempontjából is komoly vonzerőt jelent majd, ha valóban ez lesz a világ legnagyobb fából épült városa.
Természetesen megjelenésben és hangulatban is a természetességre törekednek, a Skandináviára jellemző építészeti stílus lesz a hangsúlyos, de emellett gyakorlati haszna is van a fa felhasználásának. Nemcsak az építkezés időigénye rövidül le, de a számítások szerint mintegy felére csökken a környezetterhelés is, ahhoz képest, amit a mostanában megszokottabbnak számító építőanyagok jelentenének. Számítások szerint napjainkban az építőipar, valamint az épületek energiafelhasználása felelős a szén-dioxid-kibocsátás hozzávetőleg 39 százalékáért, ezen pedig jócskán lehetne faragni, ha szélesebb körben használnának megújuló és helyi alapanyagokat. Hiszen ha belegondolunk, a fák életük, növekedésük során megkötik a szén-dioxidot. Ha kivágjuk és beépítjük, ez benne is marad megkötve, nem kerül vissza a légkörbe, szemben például a fatüzeléssel.

Ezen kívül a faszerkezetes város saját energiát termel és tárol majd, arra támaszkodva működik, és az sem elhanyagolható – sem kényelmi, sem környezetvédelmi szempontból –, hogy az itt létrejövő munkahelyek sokak számára jelentősen kevesebb ingázást eredményeznek. A Stockholm Wood City megépítése 2025-ben kezdődik, a várakozások szerint az első épületek már 2027-re állni fognak.
Fotók: Atrium Ljungberg
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.