Reggel vagy este jobb a szex? Az attól függ

Csókolózó pár
Forrás: Alejandra Quiroz / Unsplash

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Persze ebben a tekintetben is jó a változatosság, de sok tényezőtől függhet, mihez van inkább kedvünk.

Amikor még fiatalok vagyunk, vagy új egy kapcsolat, nagyjából mindegy is mikor, csak szexelhessünk: reggel, délben, este, a hálóban, a konyhában, az ágyon, a kanapén, az autóban. De persze ez a kezdeti időszak előbb-utóbb alábbhagy, onnantól kezdve pedig sok minden befolyásolhatja, hogy reggel vagy inkább este szeretünk teret adni az együttléteknek.

A Lovehoney korábbi kutatása például arra világított rá, hogy a férfiak kedvenc időintervalluma a reggel hat és kilenc óra közötti, míg a nők inkább este tizenegy és hajnal kettő között vannak elemükben, ha lepedőakrobatikáról van szó. A nem mellett a kor is meghatározó faktor lehet: míg a fiatalok gyakran előszeretettel éjszakáznak, így esténként is kapók a hancúrozásra, addig a kor előrehaladtával sokan inkább korábban fekszenek le, a szex pedig reggelre kerül át.

Szakértők azt mondják, a férfiak szokásait nem a véletlen mozgatja. A tesztoszteronszint többnyire éppen reggel van a csúcson, ezért nyolc óra körül lehet élénkebb a libidó, keményebb a merevedés. Ráadásul a szex igencsak megdobja az úgynevezett boldogsághormonokat, vagyis többek közt az endorfint és a dopamint – márpedig ki ne szeretné jó hangulatban kezdeni a napot? Plusz a korán kelő típusok energikusabbak is reggelente. Hátulütő talán az lehet, ha eleve sűrű a reggel, nehezen készülünk el, így nem könnyű hangulatba jönni.

Este ezzel szemben az lehet a motiváció, hogy már túl is vagyunk a nap érdemi részén, könnyebben ki tudunk kapcsolni, egymásra hangolódni, mint akkor, amikor még ezernyi feladat áll előttünk. Elalvás előtt tehát még pont jólesik egy tartalmas intim együttlét. A szex ilyenkor is hangulatjavító, segít magunk mögött hagyni a stresszt, sőt még a jobb alváshoz is hozzájárul. Nyilván itt is van pár dolog a mérleg másik serpenyőjében: ha már kimerültek vagyunk, meglehet, a szex az utolsó, amire még képesek vagyunk gondolni, a napi stressz libidónkra is negatívan hathat.

Nyilván a két véglet között is van jó néhány óra, amit ki lehet használni ezekre a páros gyakorlatokra, már ha éppen megengedi ezt a munkabeosztásunk és a családi élet ritmusa. A szakemberek szerint nincs egy általános jó válasz arra, mikor a legjobb a szex, ez leginkább attól függ, nekünk és partnerünknek mik az igényei. A lényeg, hogy őszintén beszéljünk erről, és találjuk meg azt a megoldást, ami mindkettőnknek kedvére való.

(forrás: HuffPost)

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Kép
Szórakozás

Kiderült, miért büdösebbek a tinik a babáknál - kiosztották az Ignobel-díjakat

Kígyókra léptek, alsónadrágokat ástak el, és csótánytejet vizsgáltak. Kiosztották 2026 legszórakoztatóbb tudományos díjait.

Kép
Tech

Nem minden szám pontos, amit az okosórád mutat

A pulzust és a lépésszámot egész jól mérheti az okosóra, más látványos egészségügyi adatait viszont érdemes fenntartással kezelni.

Kép
Stílus

Jacob Elordi vintage dzsekijét most mindenki meg akarja szerezni - és tudjuk, hol találhatsz rá

Jacob Elordi most nem a vörös szőnyegen, hanem a filmvásznon hozott egy szuper stílusötletet.

Kép
Életmód

Mitől lesz igazán jó egy párkapcsolat?

Vajon mennyire rendezte át az internet a társkeresést, és min múlik, hogy végül mennyire lesz jó egy kapcsolat?

Kép
Stílus

Négy évszak, négy Rolex – egy nemes cél

Nemesfémek, drágakövek és különleges számlapok jellemzik ezeket a Rolex Daytonákat.

Kép
Szórakozás

7 gengszterfilm, ami ijesztően közel áll a valósághoz

A gengszterfilmek szeretnek túlozni, de akad néhány kivétel. Ezek az alkotások meglepően közel kerültek a valódi szervezett bűnözéshez.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves