Promóció
Kis gól is gól – de Szoboszlai hatalmasat lőtt

A Liverpool magyar középpályása öt perccel beállása után kínálta meg bombagóllal a Leicester City kapusát.
A másodosztályú - tavaly még élvonalbeli - Leicester Cityt fogadta az angol ligakupa, a Carabao Cup harmadik fordulójában a Liverpool. A hazai csapatot erősen felforgatott összeállításban küldte pályára Jürgen Klopp, így a Premier League-ben eddig minden meccset végigjátszó Szoboszlai Dominik is a kispadon kezdett. Ahogy azt ebben a szezonban már szinte megszokhattuk, a Liverpool most is hátrányba került, már a harmadik percben vezetett a Leicester McAteer találatával. A szünet után viszont jött a menetrend szerinti fordítás. Először Cody Gakpo egyenlített, majd Szoboszlai mindössze öt perccel a beállása után a vezetést is megszerezte.
Endo passzát követően akkora bombagólt vágott a jobb felső sarokba, hogy öröm volt nézni:
Végül Diogo Jota gyönyörű sarkazós találatával alakult ki a 3-1-es végeredmény a 89. percben, így a Liverpool bejutott a negyedik körbe, ahol Kerkez Milos csapatával, a Bournemouth-szal játszanak majd.
Szoboszlai gólja a klub hivatalos Facebook-oldalán is olyan reakciókat váltott ki, amelyeket magyar focidrukkerként jó érzés olvasni. Nemcsak a magyar szurkolók dicsérik, többek közt az angolok is a szezon igazolásaként emlegetik, sőt egyesek máris Steven Gerrardhoz mérik. Noha ez még kissé korainak tűnik, való igaz, hogy a klubikon, korábbi csapatkapitány sem szeretett kis gólokat rúgni.

Promóció
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát
Betiltanak egy kutyafajtát a britek, és ebből nagy baj lehet
Az amerikai bully XL-t sem birtokolni, se tenyészteni, sem eladni lehet. Attól tartanak, hogy túl sok lesz a kidobott kutya.
Elítélték a pilótát a lefejezett siklóruhás ügyében
Egy év felfüggesztettet kapott, és a repüléstől is eltiltották.
XGT: utcára szabadított pályaszörny az Abttól
Az Audi R8 LMS GT2 egy kőkemény versenyautó, de az Abt addig faragta, amíg közútra nem tudta állítani.
Karácsonyi díszbe borult a Fehér Ház
Az amerikai first lady, Jill Biden mutatta be az elnöki rezidencia dekorációját. Nem spóroltak a díszekkel.
A Volkswagen már nem versenyképes, munkahelyek is veszélyben
Hároméves spórolási programot hirdettek, és bár konkrét kirúgást nem terveznek, mégis leépítenének.
Egy dicsőséges és egy kevésbé dicsőséges rekordot állított be LeBron James a legutóbbi meccsén
A negatív rekord is rekord, pláne 21 év alatt.