A nyár utolsó heteibe még bőven belefér! Bruce Willis régi nagy klasszikusa ezerrel hódít a sztárok körében

Ez a nagypapás részlet egyre több sztár megjelenéseben kap egy fokkal nagyobb szerepet.
A férfi sztárok körében abszolút megszokott az, hogy a nagy részük inkább a kényelem jegyében válogat és nem feltétlen az extrém megjelenésre megy rá. Ám ahogy azt már megszokhattuk, ezen komfortos megoldások mindig olyan jó csillagzat alatt születnek, hogy egyszerűen muszáj szót ejteni róluk!
A divat terén nehéz lenne nagy újdonságokról beszélni, hiszen már tényleg elég nehéz olyan darabokat életre kelteni, melyeknek ne lett volna már egy változata valamikor a múltban, pont ezért van az, hogy sokan inkább a klasszikusok között szemezgetnek és azokból hozzák ki a mindig is bennük lévő, de egyébként eddig inkább csak háttérinformációként kezelt látványos lehetőségeket. Pont ez a helyzet az atlétatrikóval is, ami bár először aláöltözetnek indult, majd hirtelen a pólókkal került egy szintre és bár az utóbbi években inkább a filmekben, a különféle zeneiiparhoz kapcsolódó vizuális produktumokban és a kampányokban jelent meg valamilyen formában, ettől eltekintve mindig is előtérben mozgott annyira, hogy ne feledkezzünk el róla. A tavalyi nagyobb slágerhullám után pedig idén nyáron a férfi sztárok is mindent megtesznek azért, hogy emlékeink frissek maradjanak ezen témában és Bruce Willis, 1988-ban a Drágán add az életed! című filmben ikonikussá vált fehér trikója 2024 nyarán is slágerré váljon - egyébként felsorolni is nehéz lenne mennyi hollywoodi produkcióban kapott helyet ez a fehér divatcikk!

A nem olyan rég még a Twisters – Végzetes vihar című új filmjét promózó Glen Powell egy interjún jelent meg egy trikós összeállításban!
A mackó sztárja, Jeremy Allen White egy piacozás során döntött ezen darab mellett!
Jake Gyllenhaal pedig még tavasszal egy zakó és egy ing alatt engedte lazán láttatni fehér trikóját...
Jobb esetben is még pár hét hátravan a nyárból, így ha neked is bejön ez a stíluslépés akkor még van egy kis időd arra, hogy belekeverd pár napodba ezt a klasszikust! Mutatunk is pár shoppingötletet!
Bruce Willis és a napjaink férfi sztárjai után szabadon! Íme...
InStyle Men TIPP: Calvin Klein Jeans t-shirt fehér, férfi, J30J325302

InStyle Men TIPP: Bershka Póló

InStyle Men TIPP: Samsoe Samsoe t-shirt SALARS fehér, férfi,

Nadrág terén is jól jönne valami újdonság? Következzen 7 csíkos nadrág, hogy ne mindig az egyszínű darabokban gondolkozz!
Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t
A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.
Történelmet írt az NBA hárompontos-királya
Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
A spermád megmondja, meddig élsz?
Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03
A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.
Élőben tolmácsolhat hamarosan az Apple AirPods
Az iOS 19 hozhatja meg a rendkívül hasznos új funkciót az Apple vezeték nélküli fülhallgatójába.