Promóció
Külön jogosítvány kell majd az erős autókra Dél-Ausztráliában

Motorkerékpároknál nem szokatlan a többsávos jogosítvány, de az autóknál még csak most fontolgatják több országban.
Jövő év végétől nem vezethetne bárki igazán erős autókat Ausztráliában – legalábbis Dél-Ausztrália államban. Bevezetik ugyanis az úgynevezett U-kategóriás vezetői engedélyt, amely elengedhetetlen lesz az UHPV-ként (ultra high-powered vehicle, vagyis szabad fordításban kiemelkedően erős járművek) meghatározott szupersportautók használatához. Egészen pontosan azok a gépek tartoznak ide, amelyeknek egy tonnájára több mint 407 lóerő esik.
Ehhez a speciális jogsihoz úgy lehet hozzájutni, hogy előtte legalább háromévnyi tapasztalatot kell szerezni normál személy- vagy teherautóval, majd el kell végezni egy online tanfolyamot. Utóbbi értelemszerűen elméleti ismeretekből áll, felhívja a figyelmet a veszélyekre, kockázatokra, illetve a vezetéssegédek funkcióit és használatát taglalja. Ez egyébként egy érdekes elem, talán hatékonyabb lenne gyakorlati tréninghez kötni a dolgot, ha már szabályozni akarják. Hiába tudjuk ugyanis elméletben, hogy a Ferrari fara kitörhet bizonyos körülmények között, ha aztán ugyanúgy nem tudunk megfelelően reagálni a váratlan helyzetekben. Az U-s jogsit 2024. december 1-től vezetik be.
Nem ez az egyetlen szupersportkocsikkal kapcsolatos szigorítás Ausztráliában. Már most is tilos például ezekben az autókban kikapcsolni a kipörgésgátlót és néhány más vezetéstámogató funkciót. Ha valaki mégis megteszi, és lebukik, ötezer ausztrál dolláros, úgy 1,2 millió forintos bírságra számíthat. Ha pedig bebizonyosodik, hogy a sport menetprogram volt aktív, amikor súlyos sérüléssel járó balesetet okozott, azt súlyosbító tényezőként veszik számításba. Ezeket a szigorításokat azok után kezdték kidolgozni, hogy egy Sophia Naismith nevű 15 éves lányt halálra gázolt egy Lamborghini Huracán, amelynek sofőrje elvesztette uralmát a jármű fölött. Az eset még 2019-ben történt.
Egyébként motorkerékpároknál egyáltalán nem példa nélküli a többsávos jogosítvány, Magyarországon is ilyen rendszer van érvényben. Igaz, a korlátlan jogsit is megszerezhetjük zéró tapasztalattal, elég hozzá betölteni a 24. életévünket, viszont ennél fiatalabban senki nem vezethet legálisan bármilyen motort, csak ha már alacsonyabb kategóriákra is szerzett engedélyt. Autóknál ellenben nem jellemző az ilyesmi. Olaszország éppen ősztől vezethet be hasonló rendelkezéseket, a tervezet értelmében a kezdők nem vezethetnek majd nagy teljesítményű autókat, más sebességkorlátozások vonatkoznak rájuk, és a szankciók is eltérőek lesznek esetükben.
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






