Három kis srác bukkant egy Tyrannosaurus maradványaira

Na, ilyen az, amikor nem a telefont nyomkodják, hanem TÉNYLEG megélik a pillanatot.
A hétéves Liam és a tízéves Jessin Fisher unokatestvérükkel, a kilencesztendős Kaidennel és édesapjukkal, Sammel túrázott Észak-Dakotában még 2022-ben. A gyerekek rengeteg új dolgot ismerhetnek meg, amikor a természetben töltik az időt: addig talán nem is látott állatokkal és növényekkel találkoznak, és az élmény arra is megtaníthatja őket, hogy tiszteljék és óvják az élővilágot. A három srác viszont ennél is többet kapott a közös kikapcsolódástól: egy Tyrannosaurus rex maradványaira bukkantak.
Először persze nem tudták, mivel van dolguk, de mivel az apa, Sam még a középiskolából ismerte a denveri természettudományi múzeum kurátorát, a paleontológiával foglalkozó Tyler Lysont, szólt neki a dologról. Így aztán Lyson tudott segíteni a beazonosításban, a következő nyáron pedig visszahívták a fiúkat a helyszínre, hogy ott követhessék az ásatásokat. Még saját geológiai kutatókalapácsot is kaptak.
Mint kiderült, egy fiatal egyed fosszíliáiról van szó, amelyeket idén június 21-től a múzeum időszaki kiállításon tár az érdeklődők elé, Discovering Teen Rex címmel. A háttértörténetről pedig CGI-vel feldúsított film is készült, amit a mozikban fognak játszani. Lyson elismerően nyilatkozott a gyerekekről, mondván azzal, hogy kimentek a szabadba és szenvedélyüknek hódoltak, tettek egy nagyszerű felfedezést, ami segít jobban megismerni a múltat, bővíti az élővilággal kapcsolatos ismereteinket.
Milliókból bizonyította a laposföldes, hogy a Föld gombölyű
Bob Knodel a lapos Föld elméletét akarta igazolni egy 20 ezer dolláros giroszkóppal. A műszer azonban a Föld forgását mutatta ki.
A karika fülbevaló lett a férfidivat új kedvence
Legalábbis az már biztos, hogy a karika fülbevaló egyre több kifutón kapott helyet, és minden esélye megvan arra, hogy a férfi ruhatár olyan alapdarabjává váljon, mint mondjuk egy óra.
A nő, aki megmentette az autót - találmányok, amik megváltoztatták a világot
Mi köti össze a titokban útnak induló háziasszonyt, a sci-fi regény által inspirált orosz tanárt és a hollywoodi filmsztárt?
Brutális étrenddel készült Supermannek Henry Cavill
Henry Cavillnek nemcsak brutális edzésekkel kellett készülnie Superman szerepére: a tömegnövelés alatt napi 5000-6000 kalóriát is elfogyasztott.
10 elképesztő Emmy-mellőzés, amit máig nem értünk
Több legendás sorozat és alakítás maradt Emmy nélkül. Akad köztük olyan is, amely 53 jelölésből egyetlen díjat sem tudott megnyerni.
Autóalkatrészt keresett, 1800 éves pajzsdarabot talált
Autóalkatrészek között bukkant fel az 1800 éves lelet, amelyben még az egykori tulajdonos elhamvasztott csontjai is megmaradtak.





