Promóció
Találmányok, amiket Teslának köszönhetünk


Megváltotta a világot, de korában nem zengtek róla ódákat, mint napjainkban.
Nikola Tesla 1856-ban született a Horvátországhoz tartozó Lika vidékén, és bár kevésbé forog köztudatban, fiatalkorában hazánkba, azon belül is Pomázra költözött. A budapesti telefonközpont főmérnöke lett, majd feltalálta a telefonkihangosítót, amit lényegében a modern kori hangszórók ősének tekinthetünk. Szigeti Antal kollégája volt, és már ebben az időszakban a tökéletes váltakozó áramú motor tervezésén ügyködött. Találmányai közül ám ez csupán a jéghegy csúcsának számított, a zseniális fizikus-villamosmérnök nevéhez majd százötven szabadalmat köthetünk.
Elképesztően különleges, mondhatni különc figuraként tartották számon, aki olyan fotografikus memóriával rendelkezett, hogy egész könyveket volt képes memorizálni csupán egyetlen olvasás után, miközben a részecskefizika, a távirányítás, az elektromosság, a napenergia és többek között a mágneses tér hasznosításának területén is remekelt. Nem véletlen, hogy a mágneses indukció mértékegységét is róla nevezték el, ahogy az ismert autógyártót és az elektromos kamionok gyártásával foglalkozó Nikola céget is. Legalább száz évvel megelőzte a korát, és egy olyan időben próbálta áttörni az addig ismert fizika határait, amikor az emberiség gondolatait még a gőzgépek és az egyenáram hasznosítása foglalta le.
Miután bejárta Európát, Amerikába költözött, ahol a már befutott Edisonnal dolgozott, azonban egy idő után nem igazán találták meg a közös nevezőt, főként anyagi nézeteltérések miatt, valamint az Edison által preferált egyenáram és a Tesla saját szabadalmának számító váltóáram hasznosításának terén sem. Edison lejárató kampánya nem tett jót Tesla hírnevének, aki annyira belemerült saját kísérleteibe, hogy gyakorlatilag teljesen elzárta magát a külvilágtól.

A modern kor emberének szinte minden fontos találmánya az ő nevéhez köthető, amiket még felsorolni is nehéz lenne. A mágneses villamos generátor, a modern villamoshálózat, a transzformátor, a távirányítás, a koncentrált napenergiára épülő erőmű feltalálása, a repülőgépek helyből indulásának módszere, a modern helikopter működési elve, az energia vezeték nélküli továbbítása, és ezen rendszerek minden nemű kutatása Tesla érdeme, a róla elnevezett rádióhullámokkal operáló torony pedig lényegében az internet ősatyja.
Pacifista jelleme ellenére az amerikai hadiiparnál helyezkedett el, mivel ott láttak potenciált Tesla zsenialitásában. Felkérték a radar előli álcázás kifejlesztésre, az általa jól ismert gerjesztett elektromágneses mező segítségével. A szóban forgó művelet neve hivatalosan Philadelphia kísérlet volt, a legendák szerint pedig nem csupán a radarokról tűnt el a tesztalany hadihajó a legénységgel, hanem pár pillanatra még teleportálni is sikerült neki. A Philadelphia kísérletet Az idő pallosa című filmben is feldolgozták, amiben az említett hadihajó az időutazásra is képes volt Tesla találmányának köszönhetően.
A popkultúrában elmerülve ezen kívül is számos olyan alkotást találunk, amiknek a nevéhez köthető mítoszok szolgáltak alapul. Maga a teleportálás képessége rendkívül izgatta a feltalálót, ez irányú elképzeléseit pedig Christopher Nolan egyik legjobb filmjében, A tökéletes trükkben is láthattuk. Talán nem véletlen, hogy a különc tudós nevét a mai napig összemossák a tudományos-fantasztikus művekben a leghihetetlenebb elképzelésekkel is.

Rendkívüli módon foglalkoztatta az ingyen energia és az antigravitáció kérdése, amit mind-mind a Föld elektromágneses mezejének felhasználásával akart kifejleszteni. Nem egyszer hökkentette meg a tudományos világot kijelentéseivel, többek között azzal, hogy egy olyan járművön dolgozik, amihez nem kell üzemanyag, semmilyen fosszilis energia, de még szél- vagy napenergia sem, csupán a gravitáció. Talán mondani sem kell, hogy az összeesküvés-elméletek hívői egyenesen odáig mentek, hogy mindez sikerült is neki, azonban a nagy vállalatok, amelyek a fosszilis energia hasznosításával keresték a pénzüket, nem igazán örültek Tesla sikerének, így ezek a szabadalmak a kukában landoltak. Legalábbis a nagyközönség sosem részesült hivatalos információkban Tesla ez irányú törekvéseinek sikerével kapcsolatban. A legelvakultabb nézetek és a konspirációs teóriák rajongói szerint tudásának egy részét egyenesen a földönkívüliektől kapta, mivel olyan hihetetlen dolgokat volt képes megalkotni, amik jóval túlmutattak az akkori elképzeléseken.
Tesla egész pályafutása során a magányos zsenik táborát erősítette, akinek nem voltak gyerekei, sem felesége, de jóformán még barátai sem szeretett galambjain kívül. Élete utolsó szakaszában teljesen elszegényedett, mindennapjait pedig egy New York-i hotel 33. emeletén tengette. 86 évesen, 1943-ban hunyt el a hotelszobájában korának méltatlanul alulértékelt tudósa, akinek zseniális ötletei nélkül még ezen sorokat sem biztos, hogy olvashatnánk. Halála után jó pár évtizeddel számos akadémia és a tudományos világ elismert tagjai által kapott posztumusz kitüntetéseket, nevét pedig ma már úgy emlegetik, mint az emberiség történelmének egyik legfontosabb alakja.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.
Ő lehet minden idők legfiatalabb James Bondja?
Újabb név került abba a bizonyos kalapba – de már mindenki azt várja, húzzanak ki belőle valamit.
Fillérekért adták el a 300 milliós Picasso-festményt
Ráadásul nem egy balszerencsés tévedésről vagy hamisítványról van szó, és nem is bukott senki az üzleten.
15 pazar óra az idei Watches & Wondersről
A legnevesebb óragyártók ezúttal sem spóroltak az újdonságokkal, mutatjuk a kedvenceinket.
Csodát tehet a kivi az alvásproblémáiddal
A zöldségek és gyümölcsök jótékony hatásairól nem lehet eleget beszélni. De tudni kell, melyiket mikor érdemes fogyasztani.







