Promóció
A szomszédban készült lenyűgöző Lambo-restomod

A horvátországi Tedson Motors a nagyszerű Lamborghini Gallardót vette alapul, és szerencsére a V10-esét is megtartották.
A Lamborghini a kétezres évek elején kezdte gyártani a Gallardo sportkocsit, és tíz évig gyártásban is tartották. Roppant népszerűnek bizonyult, több mint 14 ezer darabot adtak el belőle. Egyúttal pedig azért is érdekes volt, mert a nyolcvanas évek Jalpája után ez volt az első olyan gépe a márkának, amely szakított a V12-es motorral. Helyette ötliteres, 90 fokos hengerszögű szívó V10-est építettek be, a leggyengébb kivitelben is 500 lóerős teljesítménnyel, de akár 570 lovas csúccsal.
Bár a gyártás 2013-as lezárása még nem tűnik olyan messzinek, a horvát Tedson Motorsnál mégis úgy döntöttek, restomodot faragnak a Gallardo alapjaira – igaz, az Etna névre keresztelt autóhoz a korai, modellfrissítés előtti Lambót választották kiindulásként. A V10-est megtartották ugyan, de újjáépítették és teljesítményét is növelték: kereken 600 lóerő lett a végeredmény, vagyis még a leghegyesebb gyári kivitelt is übereli, miközben elforog tízezerig. A futóművet a Gallardo Super Trofeo alkatrészeivel frissítették fel.
A külsőt sem hagyták érintetlenül, mintegy hat centiméterrel szélesítették a kasznit, és picit lejjebb is ültették az amúgy is elég alacsony sportkocsit. Az orr-részhez óvatosan nyúltak a további áramvonalasítás jegyében, a farát azonban bátrabban vették kezelésbe. A tetővonal szépen folytatódik egy diszkrét hátsó szárnyban, a hátsó lámpákban pedig megjelenik a napjaink Lamborghini-típusaira jellemző Y-motívum. Szénszálas anyagok használatával még a tömegen is sikerült csökkenteni.
Az Etnából mindössze 77 darabot készítenek, minden egyes példányon 12 hónapot dolgoznak a szakemberek. Az ügyfél kiválaszthatja a színt, a belső tér kárpitozását, kérhet akár csupasz karbonelemeket is, valamint egyedi megoldásokat. Az első kilenc darabot magába foglaló Launch Edition leszállítása 2026 őszén kezdődik, ugyanekkor indul meg a további 68 kocsi gyártása. Az ár 300 millió forint körül alakul, szépséghiba, hogy a donorautót is a megrendelőnek kell biztosítania.
Nézd meg az Etnát a galériában!
Vagány strapaórát mutatott a svájcibicskás Victorinox
A Victorinox nevét leginkább a svájcibicskák miatt ismerjük, de annál jóval szélesebb a palettájuk.
A sarkkörön hegyezik a legújabb csúcs-McLarent
Noha a McLaren W1 hivatalos bemutatóját már korábban megtartották, azért a tökéletesítés még mindig tart.
Mit köszönhetünk a tanároknak? – TRÚMEN S02E06
A TRÚMEN legfrissebb adásában egy nagyon fontos téma kerül elő: az oktatás.
Az ország, ahol az AI írja a törvényeket
Az Egyesült Arab Emírségekben húztak egy merészet, és azt mondták: rábízzák a törvények megírását a mesterséges intelligenciára.
Miért jó hőszigetelő anyag a kalcium-szilikát?
A kalcium-szilikátot gyakran használják szigetelésre kiváló hőállósága és nagy hőtűrése miatt, de penészgátló hatásáról is ismert. Ezeknek a tulajdonságainak köszönhetően nem csupán lakóépületek szigetelésére alkalmas, hanem akár erőműveknél, olajfinomítóknál, vegyi üzemekben vagy más olyan környezetben is használják, ahol szélsőségesen magas hőmérséklettel kell számolni.
Ennyit kellene hetente szexelned, hogy ne legyél depressziós
Bizony, van összefüggés az együttlétek és a lelki egészség között, a tudomány pedig pontos számot is tud mondani.