Promóció
Szolgálatba állt az első Cybertruck rendőrautó

A Tesla megosztó elektromos pickupja immár a bűnüldözésben is részt vesz.
Bár idehaza elsősorban Suzukikkal, Škodákkal és Opelekkel, esetleg Audikkal találkozunk rendőrautóként, a világ más országaiban rendre feltűnnek valamilyen szempontból különleges vagy furcsa modellek kék villogóval. Úgy fest, a Tesla Cybertruck sem kerülhette el a sorsát: az elektromos pickupból az Unplugged Performance UP.IT részlege készítette el a rendőr verziót néhány hónapja, és szinte azonnal elkezdtek érkezni a hivatalos megkeresések.

Most pedig végre szolgálatba is állhatott az első rendőr-Cybertruck. A kaliforniai Irvine rendőrsége volt a megrendelő, ők viszont nem járőr- vagy elfogóautóként vetik majd be a Teslát, hanem drogprevenciós programjukban (DARE) szánnak neki szerepet. Ám minden szükséges felszerelést megkap, így ha a szükség úgy hozza, akkor éles bevetésre is simán elküldhetik. A DARE programban már a korábbi években is használtak különleges autókat, amelyek felkeltik a figyelmet, és mindig keresik a lehetőségeket, hogyan tudnak kapcsolódni a lakossággal.

A Cybertruck egyébként már puszta megjelenésénél fogva is elég megosztó, ráadásul az utóbbi hónapokban több visszahívás is borzolta körülötte a kedélyeket. Szokták mondani, hogy a negatív reklám is reklám, így tehát kétségtelen, hogy nagy érdeklődés övezi a modellt, de talán most a rendőrségi szerep javít is egy kicsit a megítélésén.
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






