Promóció
Mint egy falat kenyér: jógázik a Tesla robotja

Ezzel a felettébb hasznos képességével biztosan sokat segít majd az emberiségnek, de azért tud olyasmit is, amire érdemes odafigyelni.
Igen figyelemreméltó, hogy hol tartanak ma már a robotok. A Boston Dynamics által fejlesztett Atlas például lépcsőzik, eszközt használ és nagyokat emel, az Apptronik Apollója pedig a környezetében dolgozó emberekkel is együttműködik. Emellett persze vannak olyan funkciók is, amelyek társadalmi hasznossága a nullához közelít, mint a táncolás, szaltózás, zenekari vezénylés, asztaliteniszezés – vagy most a Tesla humanoid robotja esetében a tény, hogy tud jógázni is. Mert a mozgásforma célja leegyszerűsítve a test és a szellem karbantartása, vagyis egy gépnek pont semmi szüksége rá, és az ember sem profitál belőle semmit, ha egy robot így vagánykodik.
Persze ez így erősen sarkított megközelítés, mert bár egészségügyi szempontból tényleg nem értelmezhető a torna jelentősége, ám jól mutatja, Optimus mennyire összetett mozdulatokat tud egészen pontosan és finoman elvégezni. Ráadásul az egyensúlyozás is megy neki: a harcospóz 3. elnevezésű gyakorlat során egy lábon áll, a másikat hátra-, karjait előrenyújtja, törzse vízszintes.
Az Omron robotja asztaliteniszezni tud:
A másik érdekesség, hogy színes építőkockákat is önállóan tud szétválogatni. Akár akkor is megcsinálja ezt, ha közben az ember megpróbálja kizökkenteni, megcserélgetni, átpakolgatja a kockákat, esetleg visszarakja elé azt, amit egyszer már helyre pakolt. Vagyis szükség esetén alkalmazkodik. Optimus ma már képes tanulni, és kezeit-lábait maga tudja kalibrálni, pedig egy évvel ezelőtt a Tesla AI Day színpadára is alig tudott felsétálni.
Atlasnak a sétával egyáltalán nincs gondja. De az eséssel sem:
Míg a robotok korábban egyértelműen az előreprogramozott képességekre tudtak építeni, ma már sokkal inkább az autonómia és a mesterséges intelligencia felé fordultak a fejlesztések. Ebben természetesen rejlik némi kockázat, nem véletlenül hangsúlyozza több ezzel foglalkozó cég is, hogy mindenképpen szeretnék megtartani a kontrollt, a beavatkozás lehetőségét.
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.