Promóció
Sötét hangulatú, a God of Warhoz hasonló játék lesz Tini Ninja Teknősökből

A történet szerint Michelangelo egyedül marad Leonardo, Rafaello és Donatello halála után, és elindul bosszút állni.
A Teenage Mutant Ninja Turtles: The Last Ronin című videójáték alapjául az a limitált példányszámban kiadott, ötrészes képregénysorozat szolgál, amely 2020-ban jelent meg, és a vidám gyerekmese helyett egy sötét történet, amely a háborús jövőt mutatja be, melyben Michelangelo az egyetlen életben maradt teknős, aki bosszút akar állni a családjáért és a barátaiért.
A készülő játékról Doug Rosen, a Paramount Global játékokért felelős alelnöke beszélt egy interjúban, és elárulta, hogy egy God of War jellegű akció-szerepjátékon dolgoznak. A megjelenés időpontját nem árulta el, de minden bizonnyal még éveket kell rá várni.
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.