Promóció
Tom Bradyről neveznék el az NFL legfőbb trófeáját


A Super Bowl győztese jelenleg a Vince Lombardi-trófeát veheti át. De Brady korábbi edzője szerint ezen akár változtatni is lehetne.
Az amerikai futball történetének egyik legnagyobb alakja Tom Brady: az irányító hétszer nyert Super Bowlt, ami nemcsak a játékosok körében egyedülálló, de nincs olyan csapat sem a mezőnyben, amelynek ennyiszer sikerült volna. Emellett is számos rekordot tart, hiszen rajta kívül senki másnak nem sikerült két különböző csapattal is a nagydöntő MVP-jének címét elhódítani, és ő az egyetlen quarterback, aki három különböző évtizedben is Super Bowlt nyert. De lehetne még bőven sorolni, lelógna a monitorról a dicsőséglistája.
Nem véletlen tehát, hogy korábbi edzője, Bill Belichick, akivel közösen a New England Patriots legnagyobb sikereinek letéteményesei voltak, nagyon hízelgő dolgokat mondott róla egy podcastműsorban. Belichick alapvetően arról beszélt, hogy a meccseket nem az edzők, hanem a játékosok nyerik. Nélkülük nem lehet sikereket elérni, bárki is az edző. Aztán elkezdte sorolni a neveket a Patriotsból és a New York Giantsből, persze Bradyt sem hagyta ki. Hozzátette, az edző feladata, hogy megadja a játékosoknak az esélyt a győzelemre: olyan poszton és olyan játékrendszerben küldje őket pályára, hogy amennyiben jól játszanak, nyerhessenek.
Amikor pedig a műsor egyik házigazdája, Jim Gray felvetette, hogy a Super Bowl győztesének járó trófeát mégis egy ikonikus edzőről, Vince Lombardiról nevezték el (Lombardi vezette sikerre 1967-ben és 1968-ban, az első két nagydöntőn a Green Bay Packerst), Belichick frappánsan felelt. Azt mondta, talán át kellene nevezni Brady-trófeára, hiszen korábbi játékosa mégiscsak hetet nyert meg belőle.
Tom Brady rekordja egyébként régóta megdönthetetlennek tűnik, akik például hat bajnoki címmel állnak mögötte, mind-mind a hatvanas-hetvenes években voltak utoljára aktívak, és a győzelmek egy részét a Super Bowl-éra előtt szerezték: Fuzzy Thurston, Forrest Gregg és Herb Adderley is elhunyt már. A még aktív futballisták közül a Kansas City guardja, a 32 éves Joe Thuney érhetné utol leghamarabb, hiszen ha most hétvégén csapata legyőzi a Philadelphiát, már öt bajnoki címnél tarthat. De csapattársa, a 29 esztendős Patrick Mahomes is már a negyedikre hajt, napjaink egyik legnagyobb klasszisaként idővel akár felül is múlhatja Bradyt. Esetében ráadásul a poszt is azonos.

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Baranya vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
"Ország gyöngye, aranya, legszebb megye Baranya"? Utánajárunk!
Mi sem illik jobban a Dakarhoz, mint ez az új G-Shock
A világ egyik legkeményebb terepversenye és a Toyota Land Cruiser inspirálta ezt a limitált Mudmastert.
8 árulkodó jel, hogy érzelmileg manipulálnak
Sokszor csak szomorúnak, összezavarodottnak érzed magad, de nem érted, mitől. Ez is állhat a háttérben.
Industria 2: így folytatódik a Kelet-Berlinben játszódó lövölde
A 2025 októberében bemutatott Steam-demó óta feltűnően nagy csend övezte az Industria 2-t. Most azonban ismét életjelet adott magáról a Kelet-Berlinben játszódó lövöldözős játék, ráadásul utalások is érkeztek egy közelgő megjelenésre.
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!







