Majdnem félreutalták Tom Holland milliós bónuszát

Egy másik színész, Tom Hollander kapta meg az értesítést, az összegtől leesett az álla.
Van az úgy, hogy a könyvelő vagy a bérszámfejtő hibázik. Én is hallottam olyanról, hogy valakinek véletlenül kétszer utalták el az aktuális fizetést, aztán választhatott: visszautalja a többletet, vagy le van tudva a következő hónap. Azonban Hollywoodban nagyobb léptékűek a gázsik, nagyobb visszhangja van a tévedéseknek is. Az egyik Bosszúállók-film után például a Tom Hollandnek szánt bónusz véletlenül majdnem rossz helyre ment.
Erről maga az egyik érintett, Tom Hollander beszélt – nem nehéz kitalálni, hogy a nevek hasonlósága vezetett a bakihoz. Hollander maga is ismert színész, játszott egyebek mellett a Karib-tenger kalózaiban, a Bor, mámor, Provence-ban, a Bohém rapszódiában és a King’s Man: A kezdetekben is. Éppen egy színházi előadáson ült, egy Csehov-darabban szereplő barátját nézte meg, amikor kapott a telefonjára egy értesítést.

A szünetben megnyitotta az e-mailt, és leesett az álla: az ügynökségtől jött, amellyel rövid ideig ő és Tom Holland egyszerre álltak szerződésben. Az állt benne, hogy az első bónusz a Bosszúállók box-office sikeréért (Tom Holland első Bosszúállók-mozija a Végtelen háború volt – a szerk.). Hollander rögtön gyanút fogott, hiszen nem szerepelt egyetlen ilyen alkotásban sem. Ráadásul hihetetlen összegről volt szó, akkoráról, amennyit saját állítása szerint Hollander soha nem keresett. Annyit árult el, hogy hét számjegyű dollárról szólt a levél.
Hozzátette, hogy mindez ráadásul nem is a fiatal színész teljes gázsija volt a produkcióért, hanem csak egy jutalom, ráadásul abból is mindössze az első.
Az osztatlan siker elmaradt! Timothée Chalamet cipőválasztásán kiakadtak a rajongók
Szerinted is túltolta kicsit a divatozást?
Autógyűjtők Szent Grálja ez a gyönyörű sárga Ruf CTR
Már maga a Ruf CTR is egészen ritka és különleges sportautó, ebben a színben viszont még kevesebb készült.
Belekortyolhat a sörbe a gyerek, vagy ettől lesz alkoholista?
Egy kicsi kortyocska teljesen ártatlannak tűnhet, mégis úgy fest, ez nyitja meg a kaput az alkoholproblémák előtt.
Ellopott Buddha-szobor kerülhet végre vissza Nepálba
A 12. századi alkotást 1997 óta láthatta a közönség egy chicagói múzeumban, de alapos kutatómunka bizonyította be, hogy valaha ellopták.
Folytatást kap Tim Burton Batman-története – egy csavarral
A zseniális rendező 1989-es produkciójával megreformálta a szuperhősfilmek műfaját, ez a stílus most nem a vásznon élhetne tovább.
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.