Tom Holland és Zendaya a Pókemberrel fiatalodik vissza

A színész azt mondja, azért szokták újra és újra megnézni a szuperhősfilmet, hogy megint 19 évesnek érezzék magukat.
Bár Tom Holland tavaly bejelentette, hogy az utóbbi évek feszített munkatempója miatt egy év szabadságot vesz ki, azért jó eséllyel még nagyon sok filmben láthatjuk a jövőben. Hiszen mindössze 27 éves, népszerűsége felfelé ível, és biztosan vannak még szerepek és műfajok, amelyekben szívesen kipróbálná magát.
Annak ellenére viszont, hogy még csupán ennyi idős, nagyon szeret nosztalgiázni, és újraélni fiatalkorát. Ezt pedig a Pókemberen keresztül szokta megtenni párjával, Zendayával együtt: azt mondja, olyankor újra tizenkilenc évesnek érzik magukat. Azt vallja, fontos volt az a karakter a pályafutásában, nélküle nem lenne ugyanaz az ember. És persze már az első alkalommal, amikor együtt szerepeltek Zendayával, rögtön felröppentek a kettejüket összeboronáló pletykák is, amelyek nem bizonyultak alaptalannak.
Holland egyébként fiatal kora ellenére régóta a pályán van. 2012-ben A lehetetlen című filmben kapta első mozis szerepét, Naomi Watts és Ewan McGregor mellett játszott. Később A tenger szívében című életrajzi kalandfilmben, drámában mások mellett Chris Hemsworth és Cillian Murphy oldalán láthattuk. A Marvel-moziverzumba 2016-ban robbant be, először az Amerika Kapitány: Polgárháborúban játszotta el Pókembert, a karakter azóta három önálló alkotásban és más Bosszúállók-mozikban is feltűnt.
Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak
Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!
Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint
A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.
Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért
Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.
Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.
Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja
Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.
Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger
Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.