80 éves lett mindenki Magnumja – így változott Tom Selleck az idők során

Leghíresebb szerepe a Hawaii szigetén dolgozó vagány magánnyomozó volt, de más karaktereket is imádni valóan keltett életre.
Hullámos haj, férfias bajusz, stílusos hawaii ing, ultramenő Ferrari – ennyiből talán már mindenki kitalálta, hogy Magnumról van szó, a nyolcvanas évek pazar hangulatú sikersorozatának magándetektívjéről. A figurát Tom Selleck formálta meg nagyszerűen, noha eredetileg voltak fenntartásai a forgatókönyv miatt. Szerette volna, ha karakterét úgy írják meg, hogy azzal könnyen tudjanak azonosulni a nézők, ám a producerek eleinte hajthatatlanok voltak. Selleck már azzal is fenyegetőzött, hogy aláír inkább az első Indiana Jones-filmre, ám végül beadták a derekukat. Aligha bánták meg.
Amúgy tényleg felmerült, hogy ő legyen Indy:
Thomas William Selleck 1945. január 29-én Detroitben született, középiskolás korában több sportágban is tehetséges volt, mégsem sportösztöndíjjal tanult tovább, inkább munkát vállalt a főiskola mellett. Üzleti diplomát szerzett, majd Pepsi-reklámban tűnt fel, szolgált a hadseregben, majd színészetet is tanult, de nehezen indult be a karrierje. 35 éves volt, amikor a Magnummal befutott, bár előtte is játszott már több produkcióban, epizodista volt egyebek mellett a San Francisco utcáin és a Charlie angyalai című szériákban. A Magnummal többek közt Golden Globe-ot és Emmy-díjat is nyert. Ami a sorozatokat illeti, ezt követően rengeteg munkát kapott, mi talán leginkább a Jóbarátok Richard Burke doktoraként, valamint a nemrég elkaszált Zsaruvér (Blue Bloods) Frank Reaganeként találkozhattunk vele.
A sárm és a stílus örök, ezt bizonyította ősszel New Yorkban. Így fest napjainkban:

Ami a filmeket illeti, ezen a téren sem tétlenkedett, bár egészen másféle elismeréseket tudott csak begyűjteni. Az 1992-es Dilis bagázs, valamint ugyanabból az évből a Kolumbusz, a felfedező egyaránt a legrosszabb színésznek járó Arany Málnát hozta neki.
Galériánkban megmutatjuk Tom Selleck legjobb és legismertebb szerepeit:
Problémás tincsek? 8 kondicionáló, amit a hajad is örömmel fogad majd
Nem mindig könnyű rájönni, mire is van igazán szüksége a hajadnak, de ha végre sikerül, azt bizony kár lenne elengedni.
Határ a csillagos ég: ezek a luxusautók drágultak a legnagyobbat
Egy ikonikus autó értékét sok tényező befolyásolhatja. Ez a 10 modell drágult a legtöbbet öt év alatt, a gyűjtők nagyot kaszálhatnak.
Ilyen kemény a sportos kabalafigurák élete
Cuki állatfigurák bőrébe bújnak, integetnek, kicsit jópofiznak, aztán hazamennek. Ennyi az egész? Hát nagyon nem!
Őrület: ennyibe kerül egy rövid reklám a Super Bowl alatt
Hatalmas figyelem övezi az amerikaifutball-bajnokság döntőjét, ezért aztán a reklámidő árát is rendesen megkérik.
"A kokain sem rosszabb, mint a pia" – legalizálná a kolumbiai elnök
Elég érdekes módját vázolta fel a drogcsempészet felszámolásának, de szerinte hatékonyabb lenne, mint az évtizedek óta folytatott szélmalomharc.
Elképesztő munkák, amiket a rock and roll legendái elvállaltak, mielőtt befutottak
A kényszer nagy úr, és ezt jól példázzák azok a munkák, amiket a zenészek elvállaltak a sikereik előtt.