Minden verseny után a birkáihoz siet - interjú: Tommy Bridewell

Tavaly év végén viszont csapatot váltott, és az idény előtti teszteken újdonsült csapatfőnöke úgy látta, még a világbajnokságon is helytállna, ezért megkérdezte tőle: lenne kedve szintet lépni? Természetesen volt, és kapva kapott az alkalmon, hiszen pontosan tudta azt is, ilyen kérdéseket csak egyszer tesznek fel. A brit versenyző életútja és pályafutása ennél viszont sokkal izgalmasabb, így a sorozat hazai fordulóján ültünk le beszélgetni.

Bridewell karrierje még 2005 környékén kezdődött az angol Yamaha R6-kupában. Legnagyobb példaképe és motivációja a bátyja, Ollie volt, aki addigra már a brit Superbike-bajnokság feltörekvő fiatal tehetségének számított. 2007-ben csapattársak lettek, a közönség pedig imádta a fivéreket. Azt viszont senki nem sejtette, hogy az élet kegyetlen fordulatot tartogat a család számára. Az akkor huszonkét esztendős Ollie a bajnokság Mallory Parkban rendezett fordulóján bukott az egyik edzésen, és a helyszínen életét vesztette. Ez volt az a nap is egyben, amely Tommy életét és versenyzői karrierjét ettől a pillanattól meghatározta.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

forrás: Guld Péter / InStyle MEN

A 2007-es bajnokságot maga mögött hagyta, abban a szezonban többet nem állt rajthoz. El kellett döntenie a családdal egyeztetve, hogy folyatja-e versenyzői karrierjét vagy sem. Végül úgy döntött, befejezi, amit a bátyja elkezdett, és tett egy ígéretet: addig nem hagy fel a versenyzéssel, ameddig a brit bajnoki címet meg nem szerzi mindkettőjüknek.

Megannyi viszontagságos szezon után, amikor már-már mindenki lemondott róla, Bridewell lehetőséget kapott 2023-ban a sorozat akkori legjobb csapatától, a PBM Ducatitól, és élt vele. A Brands Hatch-i szezonzárón, lélegzetelállító csatában bajnok lett. Az volt az a délután a brit motorsportrajongók életében, amikor egy emberként pityergett a tömeg mind a pálya mellett, mind a tévéképernyő előtt. Egyben pedig talán ez volt az egyik legteljesebb és legszebb története a sorozatnak. A bajnoki cím után Tommy a Hondához igazolt, ahol első évében egy hajszálon múlt a címvédése, a tavalyi szezon viszont csapnivalóan alakult, ezért is döntött úgy, hogy visszatérne ahhoz a gyártóhoz, amellyel a bajnoki címet nyerte, így igazolt az újonc Advocates csapathoz.

forrás: Guld Péter / InStyle MEN

„Nekem is új ez az egész, nem gondoltam volna, hogy még egyszer az életben újonc leszek valahol, azt meg pláne, hogy ennyi idősen. De amikor elutaztunk tesztelni Portimaóba, és könnyedén jöttek az időeredmények, a csapatfőnököm megkérdezte: lenne-e kedvem inkább a vb-n menni, mert költségoldalon szinte teljesen mindegy volt, hogy itt, vagy a brit bajnokságban versenyzünk. És hát erre a kérdésre ki felelne nemmel!? Az a portugál teszt egyébként is nagyon meghatározó volt, mert a Ducati gyári csapata megkért, hogy dolgozzak egy kicsit velük. Ennél nagyobb megtiszteltetés nem is érhetett volna, főleg úgy, hogy változtathattam a motoron, tehettem javaslatokat. Amíg a Hondának versenyeztem az elmúlt két szezonban, ez soha nem történt meg. Legutóbb tavaly kaptam egy szabadkártyát velük, a szezon végén, és 59 másodperc volt a lemaradásom a győztes versenyzőhöz képest. Most ugyanez a különbség huszonegy másodperc, miközben ugyanaz a motoros maradtam.”

forrás: Guld Péter / InStyle MEN

Bridewell úgy véli, a legnagyobb kihívást az elektronikai kütyük kezelése okozza neki. Míg a brit bajnokságban mondhatni parasztban húzzák a gázt, és próbálják pályán tartani a bőven kétszáz lóerő feletti motorokat – értsd: semmilyen vezetéstámogató eszköz nem megengedett, mint például kipörgésgátló, egykerekezés-gátló stb. – addig a világbajnokságon komplex elektronikai paletta áll a versenyzők rendelkezésére, ami egy hozzá hasonló, harminchét éves cowboynak már nem egyszerű feladat. Viszont bármennyire is kemény fából faragták, egy ponton túl előtérbe kerülnek az érzelmek.

„Nagyon nehéz volt meghozni a döntést, hogy elhagyjam a Hondát vagy sem. Egyrészt tudtam, hogy a projekt nem jó irányba halad, másrészt nagyon biztos fizetést, és kétéves szerződést ajánlottak volna. A másik oldalon pedig ott volt a Ducati, és a gyártó versenyzés iránti elkötelezettsége, meg az új kihívások. Viszont az ilyen döntésekben sohasem csak magamra gondolok, hanem a testvéremre, Ollie-ra is. Minden döntést a karrieremben úgy hozok meg, hogy mérlegelem, mi lenne jó mindkettőnknek. Egyik nap aztán ott álltam a konditeremben, futottam, bámultam ki az ablakon, és kerestem a szarkákat. Mindig ott vannak az ereszen, ezért úgy döntöttem: ha egy szarkát látok, maradok a Hondánál, ha kettőt, megyek az Advocates Ducatihoz. Aznap viszont nem jöttek, így éreztem, hogy ez is egy jel. Végül edzés után felsétáltam a templomba, hogy beszéljek Ollie-val, és kérjek némi útmutatást (Bridewell minden verseny és teszt előtt felsétál a helyi templomba – a szerk.) – így a Ducati mellett döntöttem.

Úgy gondolom, ritkán kapunk hasonló lehetőséget, ez nagyjából egyszeri és megismételhetetlen. Persze ott van a kor, de erről is azt gondolom, csak hozzáállás kérdése. Megfelelő edzéssel és odafigyeléssel még pont időben vagyok. A gondolkodásmódom pedig eleve arra épül, hogy bármit megteszek a boldogulásért. Mint versenyző, egyáltalán nem félek a haláltól. Ez persze nem jelenti azt, hogy idióta módon közlekedek a pályán, csak elfogadom, hogy ez a játék része. Pontosan tudom azt is, hogy tisztelni kell a motorokat, viszont tisztában vagyok a képességeimmel, és tudom, hogy vagyok annyira jó, mint a többiek. Nem félemlít meg a mezőny. Inkább úgy állok hozzá, ha nekik sikerül fejlődni, nekem miért ne menne? Ha ők tudják kezelni a technikát, én miért ne tudnám?

Magánemberként is állandó mozgásban vagyok, és csak ritkán dőlök hátra. Nemcsak azért, mert lustának érzem magam, hanem egyszerűen mindig kell, hogy valami történjen. A barátaim általában azt mondogatják, ez azért van, mert hétvégente egy rakétán ülök, így amikor nincs is verseny, valamivel le kell foglalnom magam, különben túl nagy lenne a kontraszt.”

forrás: Guld Péter / InStyle MEN

A brit versenyző viszont, ha teheti, mindig a vasárnapi futamot követő első repülőre foglal helyet, hogy kedvenc birkáival mielőbb találkozzon. Elmondása szerint boldogabbak, amikor megpillantják, ezért hétfőn reggel felül a traktorra, és meglátogatja őket. Néhány éve ugyanis vásárolt egy farmot, mert úgy gondolta, szüksége lesz valamire, amivel leköti magát a versenyek között. Először csak egy házat szeretett volna, végül vett hozzá néhány hektár földet, majd egy interjú során poénból azt válaszolta, birkákat tartana. A válasza később annyira meglepte, hogy amikor hazaért, felkereste a szomszéd gazdát, és meggyőzte, hogy adjon el neki néhány állatot. Így lett négy birka, Phoebe, Rosie, Taylor és Dora boldog tulajdonosa.

Elmondása szerint előbbi kettő igazán boldogan éldegél a farmon, őket kézből is tudja etetni, Taylor és Dora viszont vadabbak. Sőt, hozzátette, hogy a népi hiedelemmel ellentétben – miszerint a birkák a halálra vágynak – az ő jószágai sokkal kiegyensúlyozottabbak, és nem keresik a végzetet. Bár Phoebe feje egyszer beszorult a kerítés közé miközben a szomszéd sövényét próbálta lerágni.

Mindenestre élvezi a farmon töltött időt, és amellett, hogy a jövőjét versenymérnökként továbbra is a superbike-ok világában képzeli el, szívesen csinálna egy glampinget, miután úgy látja, mindenki alaposan meggazdagodott a környéken, aki belekezdett.

„Vannak szép kocsmáink, itt lakunk a Stonehenge mellett, miért ne próbálnám ki én is?”

Arra a kérdésre viszont, hogy mi lenne a három kívánsága, pont annyira egyszerűen felelt, ahogy arra tőle számítani lehetett:

„Egészséget és boldogságot a családomnak, ez minden. A pénz egy múló állapot.”