Jármű
Milliárdosok klubja: ők minden idők legjobban kereső sportolói


Az első tízbe másfél milliárd alatt nem lehet bekerülni, de még az ötvenedikkel is bárki szívesen cserélne.
A sport egy bizonyos szint fölött igencsak jövedelmező tud lenni, de az érvényesülés nem könnyű. A szorgalom, kitartás és elszántság mellett kimagasló tehetség is kell hozzá, és némi szerencse sem árt, hogy a képességek és a rengeteg munka utat törhessen magának. A fizetések a legjobbak között bár csillagászatiak, de tudjuk jól, hogy egy súlyos sérülés karriereket törhet ketté, ha pedig nem csinálhatják azt, amihez a leginkább értenek, még a legnagyobb sztároknak is nehéz az újrakezdés. Meg aztán a határokat feszegető teljesítményt nem is lehet öregségükig folyamatosan letenni az asztalra. Tehát a csúcson eltöltött egy-két évtized alatt kell megalapozniuk a jövőjüket.
A Sportico most összeállította minden idők legjobban kereső sportolóinak listáját. Természetesen becsléseken alapszik a rangsor, amelynek elkészítésekor figyelembe vették az adott sportoló alapfizetését és bónuszait, az egyes versenyekért járó pénzdíjakat, a szponzori pénzeket, a licences termékekből, ereklyékből, könyvekből befolyó jogdíjakat, és minden egyéb forrást, ahonnan érkezhetnek a dollárok. Nem kalkuláltak ugyanakkor az adókkal, valamint az ügynökök díjával. Mivel „minden idők” ranglistáról van szó, értelemszerűen az inflációval korrigálták az összegeket.
Végül a top 50-be tizenhat nemzet és mindössze kilenc sportág képviselői jutottak be: kosárlabdázók, golfozók, focisták, teniszezők, bokszolók, autó- és motorversenyzők, amerikaifutball- és baseballjátékosok. A többség amerikai. Félmilliárd dollár alatt a teljes lista közelébe sem lehetett jutni.
Kattints a galériára, és megmutatjuk minden idők tíz legjobban kereső sportolóját:
(forrás: Sportico)

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten

Promóció
Edifier R1280DB: amikor a hang is stílust ölt
6 könyv, amelyekből 2025 legizgalmasabb sorozatai születtek
Egy könyvajánló mindig hasznos, hiszen akár ajándéktippeket is meríthetsz belőle.
Ezek a zenék valósággal összeforrtak a videójátékainkkal
Vannak dallamok, amelyeket meghallva egy pillanat alatt megjelennek előttünk a felhőtlen játékkal töltött idők.
A menekülő ember (2025) – Kritika
Hollywood tovább folytatja azt az utat, amelyet az utóbbi években kikövezett magának. Ha nincs új ötlet, nyúljunk a régi, nagy klasszikusokhoz, és új színészekkel, modernizálva forgassuk le újra. A mostani kiszemelt egy közel 38 éves film, Arnold Schwarzenegger egyik híres mozija, A menekülő ember lett. Hogy mennyire sikerült, és egyáltalán érdemes volt-e hozzányúlni ehhez a filmhez, az a kritikámból kiderül.
Ez az egy dolog sokat segíthet a demencia megelőzésében
Igen egyszerű életmódbeli tényezőről van szó, ami sokak számára természetesnek is tűnhet.
Csúcskategóriás kijelzővel itt a OnePlus 15
A OnePlus legújabb felső kategóriás telefonja a gamereknek kedvez, combos teljesítményt és példátlan képminőséget ígér.
Szájra esett az oroszok Rocky-zenére bevonuló AI-robotja
Hatalmas érdeklődés övezte AIDOL bemutatását, de nem lett elsöprő siker belőle.







