Miért vágyunk olyan korok után, amelyeket nem is éltünk át?

Ha végiggörgeted a TikTokot vagy az Instagramot, könnyen az az érzésed támadhat, mintha újra a kilencvenes években járnánk. Egyre többen fotóznak filmes fényképezőgéppel, bakelitlemezeket gyűjtenek, régi autók után rajonganak, vagy olyan ruhákat hordanak, amelyeket a szüleik is viseltek fiatalon. Különösen érdekes, hogy ennek a trendnek a leglelkesebb követői sokszor azok, akik ezekben az évtizedekben még meg sem születtek.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

A jelenséget a pszichológusok „történelmi nosztalgiának” nevezik. Clay Routledge amerikai pszichológus szerint ilyenkor nem a saját emlékeinket sírjuk vissza, hanem egy olyan korszakot idealizálunk, amelyet csak filmekből, zenékből vagy családi történetekből ismerünk. Ez a vágy nem a múlt pontos felidézéséről szól, hanem arról az érzésről, hogy akkoriban egyszerűbbnek, kiszámíthatóbbnak tűnt az élet.

Nem véletlen, hogy a közösségi médiában egymást érik a „90s aesthetic” vagy „Y2K” videók. Ezek nem dokumentumfilmek, hanem gondosan megszerkesztett hangulatképek, amelyek a korszak legvonzóbb részleteit emelik ki. A kazettás walkman, a régi videójátékok vagy a filmes fotók nem azért izgalmasak, mert praktikusabbak a mai eszközöknél, hanem mert egy olyan világot idéznek meg, amely lassabbnak és emberközelibbnek tűnik.

Ezt támasztja alá az is, hogy az elmúlt években látványosan nőtt a vinyllemezek és a filmes fényképezőgépek iránti kereslet. A Fortune nemrég arról írt, hogy a Z generáció meglepő lendületet adott az analóg fotózás piacának, miközben a lemezjátszók és a vinylek reneszánsza is évek óta tart.

A szakértők szerint ennek egyik oka az úgynevezett digitális telítettség. Mivel életünk nagy része képernyők előtt zajlik, egyre vonzóbbá válnak azok a tárgyak és élmények, amelyek kézzelfoghatók. Egy lemez felhelyezése, egy filmes tekercs befűzése vagy egy régi írógép billentyűinek kopogása olyan rituálé, amelyből hiányzik az értesítések és algoritmusok állandó zaja.

Persze könnyű romantizálni a múltat. A kilencvenes években sem volt minden jobb, és a filmes fényképezés sem volt olcsóbb vagy egyszerűbb, mint ma. A nosztalgia azonban ritkán a tényekről szól. Ahogy Routledge fogalmaz, sokkal inkább arról, hogy kapaszkodót találjunk egy gyorsan változó világban.

Talán ezért működik ennyire jól a „retró” ma is. Nem azért, mert mindenki vissza akar költözni 1996-ba, hanem mert a múlt bizonyos darabjai segítenek lelassulni a jelenben. És néha éppen ennyi elég ahhoz, hogy egy régi tárgy vagy egy régi korszak hirtelen újra aktuálisnak tűnjön.