Promóció
Tévhitek és a valóság: Továbbra is meg lehet úszni a gyorshajtást

Május 1-től akár 1 km/h-s sebességtúllépésért is járhat a bírság. De fontos, hogy ez feltételes mód. Cikkünkből kiderül, hogy mi a valós helyzet.
Te is találkoztál már olyan sofőrökkel, akik az 50-es VÉDA alatt 30-ra lassítanak? Jó eséllyel most még többel fogsz, hiszen május 1-étől a rendőrség nem alkalmazza a mérési hitelesítésnél alkalmazott hibahatárt, vagyis nem lesz ráhagyás a sebességmérés során. Elméletben ez azt jelenti, hogy a legkisebb sebességtúllépésért is büntethetnek. Máris sok a tévhit és féligazság, ezért érdemes a tisztázni a részleteket.
Az szinte közismert tény, hogy a legtöbb autó sebességmérője többet mutat a valós sebességnél, jellemzően, ahogy nő a tempó, úgy egyre nagyobb az eltérés. Viszont azt már kevesebben tudják, hogy mennyi mindentől lehet még pontatlanabb az autó kilométer órája. Ez a rendszer alapvetően úgy méri a tempót, hogy a kerék kerületéből és a fordulatszámából számítja ki az egységnyi idő alatt megtett utat. Így viszont már egy kisebb vagy nagyobb kerék felrakása, a gumi kopása, a guminyomás változása, és még sok egyéb tényező befolyásolhatja a mért érték pontosságát. Mindezekkel együtt elmondhatjuk, hogy ha egy gyári, jó állapotú autóval a nem lépjük át óra szerint a megengedett sebességet, nem mérhetnek be.

A Május 1-étől élő változás viszont azt jelenti, hogy akár egy 1 km/órás túllépésért is bírság járhat, aminek az elméleti esélye ugyan megvan, de ennél összetettebb a helyzet. Az embert alapvetően kétféleképpen büntethetik meg:
Az üzembentartói felelősséget főszabály szerint a VÉDA ellenőrzi, telepített és mobil eszközökkel. Ezeknél megmarad a toleranciasáv, 100 alatt 15, 100 felett 20 km/óra az a tartomány, amikor még nem kaphatunk büntetést, és azt se felejtsük el, hogy itt még 3-4 km/órás pontosságból fakadó ráhagyással is számolhatunk. Ha a rendőr megállít, akkor viszont a jármű tényleges vezetőjét szankcionálják, ilyenkor nincs toleranciasáv, a rendőr akár 2-3 km/órás túllépésre is büntethet. És a feltételes mód a lényeg: a rendőr ilyenkor mérlegel, hogy figyelmeztet, helyszíni bírságot szab ki, vagy szabálysértési feljelentést tesz.
A lényeg tehát: ha egy 90-es szakaszon 103-mal durransz bele a VÉDA-ba, továbbra sem jön a csekk, de ha ugyanezen a szakaszon megállítanak 93-mal, akkor a rendőr mérlegel, hogyan szankcionálja a szabálysértést.
Az szabályváltozással kapcsolatban megkerestem Dr. Borbély Zoltán közlekedési szakjogászt. Állítása szerint tényként kezelhetjük, hogy a halálos balesetek legfőbb oka a gyorshajtás, és az is jól látszott, hogy amikor bevezették az objektív felelősséget (többé senki sem mondhatta, hogy a rokona vezetett), érezhető volt a javulás a statisztikában. Azt is hozzátette, hogy a jogban az objektív felelősség kivételes esetekben fogadható el, ilyen például a közlekedésbiztonsághoz, és így az élethez való jog.
Zoltán arra viszont felhívta a figyelmet, hogy a mérőműszerek (így például a légalkohol-szondák) hitelesítését és hitelességét szándékosan összekeverni a hibahatárral, vagy a mérési bizonytalansággal minden jogállami alapelvet nélkülöz. A baleseti statisztikák romlása nem ezen a trükközésen múlik. Ez egy teljes félreértés, a természettudományos ismeretek figyelmen kívül hagyása - tette hozzá.
Szintén fontos még, hogy a római jog óta érvényesül az in dubio pro reo elve, vagyis a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére. Zoltán kiemelte azt is, hogy mérési bizonytalanságból fakadó eltérés elhagyása a rendőrség és nem a bíróság döntése volt. Magyarország uniós csatlakozásának feltétele volt a szabálysértések bírói felülvizsgálata, és a szakjogász bízik benne, hogy a bíróság korrigálja ezt a fajta önkényes jogalkalmazást.
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.