Jármű
Rekordeladással lett újra a legnagyobb a Toyota


Nagy volt a verseny a Volkswagen és a Toyota között, végül ismét a japánok nyertek.
Évről évre nagy csata folyik a Toyota és a Volkswagen között a világ legnagyobb autógyártójának címéért, ebben a ligában jellemzően tízmillió körüli eladott példányszámmal lehet labdába rúgni.
Úgy tűnik, a japánok nagyon elkapták a fonalat, most ugyanis már zsinórban a negyedik évben végeztek az élen, ráadásul rekorddal: 11,2 millió autót értékesítettek 2023-ban. Ez 7,2 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Ebbe természetesen a cégcsoport összes márkája beletartozik, de a javát a Toyota és a Lexus adja a számoknak – e két emblémával 10,3 millió autó talált gazdára tavaly. A Daihatsu 790 ezerrel, a Hino mindössze 135 ezerrel járult hozzá az eredményhez.
A Volkswagennek is sorozatban a negyedik ezüstérme a 2023-as. Ők nagyobb ütemben növekedtek, mint a riválisuk, 12 százalékkal több fogyott a konszern modelljeiből, de ez így is csak 9,24 milliót jelent, ami azért komoly lemaradás a Toyotával szemben. Márkáik közül a Volkswagen volt a legnépszerűbb, ebből 4,87 milliót szórtak ki.

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
Edifier W820NB Plus V25: Technológia, ami tartja a ritmust veled
GTA Amerikán kívül? Ezek lehetnek a jövőbeli helyszínek
Sok rajongó évek óta arról álmodik, hogy egyszer egy GTA-epizód egy másik kontinensen, az Egyesült Államokon kívül játszódjon. Most a Rockstar Games egyik alapítója elárulta, miért történt ez eddig csak egyszer.
Erőszakos videójátékok: bekeményít a YouTube
A YouTube bejelentette, hogy módosítja a fiatalkorúakat védő irányelveit. Bizonyos videójátékos tartalmakat a jövőben csak nagykorú, bejelentkezett felhasználók nézhetnek meg.
Leonardo DiCaprio 10 legjobb filmje a közönség szerint
Egészen hihetetlen, milyen érzékkel választja meg a szerepeit.
Eladó a McLaren, amivel Senna először nyert hazai pályán
A brazil versenyzőlegendának nagyon sokat jelentett szülőhazája, ezért is olyan fontos ez a versenyautó.
Ilyen lehet az első széthajtható iPhone – akár már jövőre jöhet
Az Apple egyelőre titkolózik, de az iparági pletykák már egyre többet sejtetnek a rejtélyes mobilról.
A Barcelona sztárjainak az AMIRI szállítja az eleganciát
A katalán futballóriás ötéves megállapodást kötött az amerikai divatházzal.







